A német haditengerészet sikeresen tesztelte az izraeli gyártású LORA ballisztikus rakétát.
A teszt során a rakéta „a kijelölt röppályára állt, végigvezette magát a célpontig, majd rendkívüli pontossággal eltalálta azt” – közölte az Israel Aerospace Industries.
Izraeli LORA rakétát tesztelt a német haditengerészet
A német haditengerészet kedd este sikeresen végrehajtotta az Israel Aerospace Industries (IAI) által fejlesztett Naval Lora ballisztikus rakéta kettős tesztjét.
A próbalövészetre a német haditengerészet hadműveleti tesztprogramjának (Operational Experimentation – OPEX) keretében került sor. Jan Christian Kaack altengernagy, a német haditengerészet parancsnoka a sikeres tesztet követően kijelentette, hogy az „beírta magát a haditengerészet történetébe”.
„Rendkívül elégedett vagyok ezzel az eredménnyel”
– tette hozzá. Kaack a rakéta potenciális hatótávolságát olyan képességként jellemezte, amely „minden eddigi ismeretünket meghaladja”.
„Németország és szövetségeseink védelme szempontjából ez a teszt a tengeri elrettentés és a védelmi készenlét új fejezetét jelenti” – mondta.
Mit érdemes tudni a LORÁ-ról?
A LORA rakéta, amelyet először egy athéni kiállításon mutattak be tavaly, egy kivételesen nagy pontosságú taktikai és stratégiai fegyver. A LORA precíziós csapásokat tesz lehetővé 90 és 430 kilométer közötti távolságban.
A rakéta teljes súlya 1600 kilogramm, és különböző típusú robbanófejeket is képes hordozni.
A LORA működés közben:
A LORA a hatótávolságán belül bármely olyan célpont megsemmisítésére képes, amelynek ismertek a koordinátái, és a parancs kiadásától számított kevesebb mint 10 percen belül beléjük csapódik. Tipikus célpontjai a harcászati rakéták, a rakéta-sorozatvetők, a katonai repülőterek, a lég- és rakétavédelmi egységek, a parancsnoki harcálláspontok és más kulcsfontosságú katonai létesítmények.
„Példátlan eredmény” a német rakétateszt
Az izraeli oldalon szintén lelkesen értékelték a sikeres rakétatesztet.
„Ez példátlan eredmény az IAI és az izraeli védelmi minisztérium számára”
– mondta Boaz Levy, az IAI elnöke. Hozzátette: „A teszt bizonyítja Izrael technológiai erejét, valamint az Izrael és Németország közötti egyedülálló együttműködést.”
Levy szerint a teszt újabb jelentős mérföldkő a német területen telepített Arrow 3 rendszer hadrendbe állítása mellett, és tovább erősíti Németország védelmi és elrettentési képességeit, miközben elmélyíti a két ország stratégiai partnerségét.







