Az izraeli rendőrség letartóztatott nyolc gyanúsítottat, akik állítólag részt vettek a Júdea-Szamáriában (Ciszjordániában) palesztinok ellen elkövetett gyújtogatási támadásokban. Alig néhány órával előtte telepesek felgyújtottak egy újabb mecsetet egy palesztin faluban.
Egyre súlyosabb incidenseket követnek el az izraeli erőszakos telepesek. A rendőrség az éjszaka folyamán letartóztatott nyolc izraelit, mert a gyanú szerint részt vettek „súlyos gyújtogatási és testi sértési esetekben a dél-hebroni hegységben” – számol be a The Times of Israel.
A gyanúsítottak, akiknek a bűncselekmények elkövetéséhez használt három járművét lefoglalták, Júdea-Szamáriában (Ciszjordániában) és Izrael középső részén élő, 16 és 20 év közötti fiatalok, akiket kihallgatásra vittek.
A rendőrség közleményében kijelentette: „a legnagyobb szigorral kezelik azokat az erőszakos cselekményeket és vagyoni károkat, amelyek veszélyeztetik az állam biztonságát és az egész telepes kezdeményezést”.
Tudnivaló, hogy ezek a tettesek a ciszjordániai telepes mozgalomnak csupán egy törpe kisebbsége, akiknek a bűncselekményeit nemcsak az izraeli vezetők, de maga a telepes mozgalom is többször elítélte.
Huckabee nagykövetnek üzentek az erőszakos telepesek
A rendőrség a The Times of Israelnek elmondta, hogy a letartóztatottak közül néhányat azzal gyanúsítanak, hogy augusztus 5-én felgyújtottak egy mecsetet és több házat Tuba településen, a dél-hebroni hegységben; a palesztinok állítása szerint ebben az incidensben hat palesztint megvertek és megsebesítettek a telepesek.
Másokkal szemben az a gyanú merült fel, hogy július 19-én felgyújtottak egy mecsetet al-Tuwani településen, szintén a dél-hebroni hegységben, valamint szintén egy mecsetet Bizzariya faluban, Nablus környékén. Sérültekről nem érkezett jelentés.
A közelben héber nyelvű graffitiket is rögzítettek, köztük egy üzenetet, amely így szólt: „[Az előőrsök] kiürítése = baj. Figyelmeztettünk titeket”, valamint egy másikat, amelyen ez állt: „Üdvözlet Huckabee-nek a terroristáktól.”
Mike Huckabee, az Egyesült Államok izraeli nagykövete ugyanis – aki a ciszjordániai telepek elkötelezett támogatója – nemrég „izraeli terroristáknak” nevezte azokat az erőszakos, szélsőséges telepeseket, akik a múlt hónapban ostrom alá vették a házakat Kuszrában.
Huckabee a graffitire reagálva kijelentette, „igazán szomorú, hogy valaki büszke arra, hogy terrorista. De egy kis csoport, amely rontja a polgári törvények és a Tóra szerint élő izraeliek 99,9%-ának hírnevét, nem képviseli sem a zsidó népet, sem Izrael többi részét.”
Idős palesztin nőt is megvertek a házában
Botrányos eset történt hétfő este egy másik arab faluban is: egy idős palesztin nőt súlyos fejsérüléssel kórházba szállítottak, miután telepesek megverték őt a Ciszjordánia középső részén fekvő Burka falu elleni rajtaütés során – közölte a Vörös Félhold mentőszolgálata.
Az Al Jazeera beszámolója szerint állítólag a nő férje is megsérült, és a falu lakóinak több juhát is ellopták.
Sayel Kanaan, Burka polgármestere a Palesztin Hatóság Wafa hírügynökségének elmondta, hogy a telepesek betörtek egy házba a falu szélén, és megverték az ott tartózkodó nőt és gyermeket. A polgármester szerint a telepesek megpróbáltak felgyújtani egy traktort, egy járműroncs-telepet és egy juhkarámot is.
A Wafa állítása szerint az IDF röviddel a telepesek érkezése után megjelent a helyszínen, és igyekezett szétválasztani a verekedő feleket, de állítólag kizárólag palesztinokat vett őrizetbe. Az IDF nem nyilatkozott az esetről.
Hétfőn IDF-katonák megpróbálták feltartóztatni azt a mintegy 25 izraeli telepest, akik az előző éjszaka behatoltak al-Mughayyir faluba.
A katonák feloszlatták a telepeseket, de ezután több palesztin is megérkezett, és köveket dobáltak. A katonák viszonozták a tüzet, és több palesztint is eltaláltak.
Képünkön a telepesek által felgyújtott, összegraffitizett Bazzaryah mecset. Fotó: JAAFAR ASHTIYEH / AFP





