Korbácsütésre ítéltek egy iráni énekesnőt, mert énekelt és fejkendő nélkül szerepelt egy videón.
Az iráni hatóságok 74 korbácsütésre ítélték a Teheránban élő Anita Papist énekesnőt, amiért szerintük „megsértette a közerkölcsöt”. Az ítéletet a teheráni Ershad Igazságügyi Központ 1088-as büntetőtanácsa hozta meg – jelentette be maga a művész, valamint több iráni jogvédő szervezet is.
Brutális büntetést kapott az iráni énekesnő
Papist rendszeresen tesz közzé olyan videókat a közösségi médiában, amelyeken angol és perzsa nyelven énekel, fejkendő nélkül. Az énekesnő közölte, hogy az ítélet mellett bevonták az útlevelét, valamint letiltották mobiltelefonját is.
Az iráni Dadbaan jogvédő szervezet szerint ezek a szankciók kizárólag azért sújtják, mert saját művészetét osztotta meg az interneten. A szervezet hangsúlyozta, hogy sem az éneklés, sem a zeneszerzés nem minősül bűncselekménynek, az ítélet pedig sérti Irán nemzetközi kötelezettségeit, különösen a véleménynyilvánítás szabadságára, a kulturális tevékenységhez való jogra, valamint a kegyetlen, embertelen és megalázó büntetések tilalmára vonatkozó egyezményeket.
A Dadbaan szerint az elmúlt hónapokban az iráni hatóságok jelentősen szigorították a női énekesek elleni fellépést. Előfordult olyan eset is, hogy a hatóságok jogellenesen átvették az érintett művészek közösségi médiafiókjainak irányítását, és azok nevében tettek közzé hivatalos jogi közleményeket. Papist követőinek megköszönte a támogatást, és megosztotta egyik rajongója illusztrációját, amelyen leragasztott szájjal ábrázolják. A kép felirata így szólt:
„Minden nőért, aki a művészetével alkot, és tiszteletet érdemel. Álljunk ki a művészek mellett, ne ellenük. Nincs helye az igazságtalanságnak.”
Egy másik énekesnő miatt hozta nyilvánosságra az ügyet
Papist hangsúlyozta, hogy nem kíván külföldön menedékjogot kérni, és azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza az ítéletét, mert ki akart állni honfitársa, Parasztu Ahmadi mellett. Ahmadit és produkciós csapatának nyolc tagját a múlt hónapban szintén 74 korbácsütésre ítélte a komi tartományi büntetőbíróság. A vád szerint „közerkölcsöt sértő, obszcén és erkölcstelen tartalmat” állítottak elő és tettek közzé az interneten.
A kifogásolt felvételen Ahmadi fejkendő nélkül adott elő egy hazafias dalt.
Az ügyben az iráni Büntető Törvénykönyv 638. cikkelyére, valamint a Számítógépes Bűncselekményekről szóló törvény 743. cikkelyére hivatkoztak. Előbbi büntetni rendeli a vallási előírások nyilvános megsértését – például a hidzsáb mellőzését –, utóbbi pedig az interneten keresztül történő, a hatóságok által erkölcstelennek minősített tartalmak terjesztését.
Masih Alinejad iráni-amerikai újságíró és emberi jogi aktivista élesen bírálta az ítéletet.
„Miközben az ország háborús helyzetben van, az Iszlám Köztársaságnak még mindig van ideje arra, hogy megkorbácsoljon egy fiatal nőt, mert zenél. Anita Papist 74 korbácsütést kapott.
Az egyetlen ‘bűne’ az volt, hogy énekelt, majd feltöltötte a videóját az Instagramra. Elvették az útlevelét, letiltották a telefonját, most pedig a hangját akarják elnémítani. Ez a nemi alapú apartheid egyik legkirívóbb példája – a nők elleni teljes intézményes megkülönböztetés.”





