A most megölt terrorista, Muhammad Naim Jandia a Hamász Shajaiyah-zászlóaljának katonai biztonsági vezetője volt, és részt vett Daniel Perez százados elrablásában az október 7-i mészárlás során.
Az IDF és a Shin Bet titkosszolgálat megölte azt a Hamász-terroristát, aki 2023. október 7. után legalább négy túszt tartott fogva a Gázai övezetben – jelentette be pénteken a hadsereg. Hármat közülük az IDF később véletlenül megölt.
Muhammad Na’im Jandiya a Hamász Shajaiyah zászlóaljának katonai biztonsági vezetője volt, és részt vett Daniel Perez százados elrablásában a mészárlás során.
Doron Perez rabbi, a férfi édesapja pénteken a közösségi médiában megosztott videóban köszönetet mondott a Shin Betnek és az IDF-nek azért a fáradhatatlan erőfeszítésükért, amellyel igazságot szolgáltatnak azokkal szemben, „akik annyi gonoszságot és rosszat tettek, és még többet terveznek”.
Újabb Hamász-terroristát ölt meg az IDF és a Shin Bet
„Micsoda zechut [megtiszteltetés], hogy egy szuverén zsidó államban élhetünk, ahol képesek vagyunk igazságot szolgáltatni az ilyen gonosztevőkkel szemben” – mondta. „Lehet, hogy a világ legkisebb nemzete vagyunk, de a legnagyobb család vagyunk. Am Yisrael Chai.”
Az IDF közlése szerint a Jandiya elleni támadás szerdán történt Gáza északi részén.
„A Shajaiyah-zászlóaljban betöltött magas rangú pozíciója részeként Jandiya a közelmúltban is megpróbálta előmozdítani a Gázai övezetben működő erőink ellen irányuló terrorista merényleteket” – jelentette be a hadsereg.
Az IDF azt is közölte, hogy Jandiya részt vett a Hamász „ünnepségein”, amelyek a háború alatt a túszok szabadon bocsátására irányuló megállapodások előkészítését szolgálták.
Folytatódik a terroristák likvidálásának sorozata
Június elején az izraeli légierő és haditengerészet támadásokat hajtott végre a Gázai övezetben, amelyek során a Hamász biztonsági szervezetének több magas rangú parancsnoka vesztette életét.
Hassan Labad, a biztonsági szervezet helyettes vezetője, valamint Asem Shabir, Abdullah Abu Kaloub és Mohammed Abu Marek magas rangú tisztek is meghaltak a támadásokban – közölte az IDF.
A támadás egy nappal azután történt, hogy Izrael egy légicsapásban megölte azt a Hamász-terroristát, aki részt vett négy izraeli civil elrablásában a 2023. október 7-i mészárlás során.
A hadsereg tájékoztatása szerint Juszef Ajes Awad Ramadán, a Hamász Nukhba nevű elit terroregységének egyik helyettes parancsnoka közreműködött Hersh Goldberg-Polin, Eliya Cohen, Alon Ohel és Or Levy elrablásában. A négy izraeli civilt a Reim csomópontnál lévő óvóhelyről hurcolták el Gázába október 7-én.
Az IDF szerint Ramadán az október 7-i támadássorozatot követő háború során is aktív maradt, és támadási terveket dolgozott ki izraeli katonák és civilek ellen. A hadsereg közlése szerint emiatt közvetlen fenyegetést jelentett a Gázai övezetben tevékenykedő izraeli erőkre.
Május közepén az izraeli hadsereg célzott légicsapást hajtott végre a Hamász egyik legmagasabb rangú katonai vezetője, Izz ad-Din al-Haddad ellen a Gázai övezetben, az akció során valószínűleg megölték.
Fotó: X




