Egyre erősebbek azok a brit sajtóértesülések, amelyek szerint Keir Starmer brit miniszterelnök már a következő napokban bejelentheti távozását. Bár a Downing Street egyelőre tagad, a Munkáspárton belüli lázadás látványosan erősödik.
Meglepő fordulat körvonalazódik a brit politikában: több megbízható sajtóforrás szerint Keir Starmer brit miniszterelnök akár már hétfőn bejelentheti lemondását, vagy legalábbis ismertethet egy rendezett visszavonulási menetrendet. A hírt elsőként az Observer brit lap szellőztette meg.
Noha a miniszterelnöki hivatal egyelőre nem erősítette meg a hírt, Londonban egyre kevésbé az a kérdés, hogy Starmer távozik-e, hanem inkább az, mikor.
Starmer alig több mint egy évvel ezelőtt még a Munkáspárt nagy reménységeként vonult be a Downing Streetre. Sokak szemében ő testesítette meg a stabilitást a konzervatív kormányzás évei után. A politikai valóság azonban gyorsan utolérte.
A brit gazdaság továbbra is súlyos strukturális problémákkal küzd. A megélhetési válság nem enyhült érdemben, az infláció sok háztartást továbbra is nyomás alatt tart, miközben a migráció kérdésében sem sikerült áttörést elérnie a kormánynak.
Belső elégedetlenség
Mindez Starmer népszerűségét látványosan erodálta. A Munkáspárt frakción belül a feszültség hetek óta nő. Egyes jelentések szerint már több mint száz munkáspárti képviselő nyíltan vagy zárt ajtók mögött vezetőváltást sürget. Ez rendkívül súlyos jelzés egy olyan pártnál, amely nemrég még történelmi választási győzelmet ünnepelt.
A háttérben nem csupán politikai elégedetlenség, hanem stratégiai pánik is érzékelhető.
Több Munkáspárti-képviselő attól tart, hogy ha Starmer marad, a párt elveszítheti frissen megszerzett hitelességét és akár a következő választásokra is komolyan meggyengülhet.
A lehetséges utódok neve már most kering Westminster folyosóin. A leggyakrabban emlegetett név Andy Burnham, Manchester polgármestere, aki régóta a párt baloldalának egyik legerősebb figurája. Mellette Wes Streeting egészségügyi miniszter neve is felmerült, aki a Munkáspárt fiatalabb, pragmatikusabb generációját képviseli.
Starmer helyzete nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai szempontból is fontos.
Az Egyesült Királyság jelenleg érzékeny nemzetközi környezetben mozog: az orosz–ukrán háború, a Közel-Kelet instabilitása és az Egyesült Államokkal való stratégiai együttműködés mind olyan területek, ahol a vezetői bizonytalanság komoly következményekkel járhat.
Ha a lemondás valóban bekövetkezik, az újabb bizonyítéka lenne annak, hogy Nyugat-Európa politikai elitje egyre nehezebben képes tartós legitimációt fenntartani. Franciaországban Emmanuel Macron, Németországban Olaf Scholz, most pedig akár Nagy-Britanniában Keir Starmer is ugyanazzal a problémával néz szembe: a választók türelme drámaian lecsökkent.
