Izgalmas előadást tartanak Budapesten az antiszemita vérvádak történetéről

Budapesten tart előadást a vérvád történetéről és mai hatásairól az Askenázium vezetője, Michael Chighel meghívására érkező kutató, Rachel Elior professzor.

Az előadás a vérvád történeti gyökereit és pusztító következményeit mutatja be, különös tekintettel a középkori és kora újkori esetekre. Kitér arra is, hogyan kapcsolódik mindez a haszidizmus kialakulásához, mint spirituális válaszhoz az üldöztetésekre. A téma a modern korig ível, bemutatva a vérvád későbbi és új formáit is. Az előadás célja, hogy tisztázza a történelmi tények és a hamis narratívák közötti különbséget.

A vérvád az egyik legősibb fajta zsidóellenesség. Önnek nem az antiszemitizmus a fő szakterülete. Hogy került most mégis Budapestre meghívott előadónak, és miért ezt a témát mutatja be?

Michael Chighel professzortól, az Askenázium vezetőjétől nem most érkezett az első meghívás. Sok személyes és egyéb okok miatt – például a háborús helyzet Izraelben vagy korábban a pandémia – eddig nem kerülhetett rá sor, de már nagyon várom a június elejét, amikor végre tényleg elutazhatom Budapestre. A fő kutatási területem a haszidizmus kialakulása és a kaballisztikus tanok, ezek azonban szoros összefüggésben állnak a vérváddal. A haszidizmus mozgalmának létrejötte ugyanis egyfajta válasz volt a zsidóságot ért igaztalan, gyilkos vádaskodásokra. A vérvád nem más, mint egy összetett jogi, történelmi és fogalmi kérdéskör. Ha például bármilyen értelmező szótárban megnézzük, hogy mit jelent a szó, nem lesz egyértelmű válaszunk. Bizonyos értelmezésben a vérvád rituális gyilkosságot jelent, másutt pedig a szó mögött egy téves, vádaskodáson alapuló feltételezés szerepel.

A zsidóságot létrejötte óta támadják. Történelmi kontextusban melyek voltak azok a vérvádak, amelyek a legtöbb áldozatot követelték közösségeinkben?

Nagyon sok értelmetlen áldozatot követelt a vérvád. A középkorban Angliában a 13. században jegyezték fel az első vérengzést, amelyet később sajnos sok száz más eset is követett – a legsúlyosabbak a 18. században, főleg a mai Lengyelország és Ukrajna területein. 1699 azért fontos számunkra, mert akkor indult el valami egészen sötét és brutális folyamat: olyan határozatot fogadtak el a lengyel törvényhozásban, amely nemcsak a vérvád gyanújával halálra ítélt zsidót sújtotta a jövőben, de az egész közösségét is elüldözték a településről. Ekkor már nemcsak a rituális (gyermek)gyilkosság volt a vád alapja, hanem az is, hogy a zsidók a keresztények vérével szentségtelenítenek meg olyan liturgikus eszközöket, mint a szent ostya. Vagyis az kezdett el terjedni, hogy nemcsak a macesz készítéséhez, de az ő ostyájukhoz is ártatlan emberek vérét használjuk fel… Teljes nonszensz, nem?! Mindezt még a tanult, és európai összehasonlításban is kiemelkedőnek számító II. Ágost lengyel király is támogatta, becsmérlő szavakkal illette a zsidó közösségeket…

A tiszaeszlári vérvád sötét titkait meséli el egy magyar történész

Kövér György történész levéltári anyagok alapján mondta el, mi történt valójában

De nézzük ennek a folyamatnak a történelmi hátterét: a zsidóság, mint egy monoteista közösség mindig is kisebbségben volt azokkal a népekkel szemben, akik évszázadokig hódoltak a többisten hitnek. Számukra mi mindig is mások voltunk, és sok féle módon fejezték ki ellenérzéseiket velünk szemben. Minden bizonnyal gyűlöletük a vérváddal csúcsosodott ki, és kegyetlenségeik alapja egy teljesen abszurd feltételezésre alapult: arra, hogy a zsidók a saját imaházaikban emberi áldozatot követelő tetteket hajtottak végre, és áldozataik vérét bármire is felhasználták. Pedig már Noa idejéből ismert, a teremtéstörténet első fejezeteiben is le van írva: a zsidók számára nem lehet semmit elfogyasztani, ami véres, hiszen a vér egy szimbólum, és minden egyes élőlény lelkét testesíti meg. Ez persze a többséget nem érdekelte, hiszen az emberi természet sajátja a bűnbak keresés. Azonban ilyen brutális változata kevés volt a történelemben. Az, hogy a zsidók ördögi tetteket hajtanak végre misztikus módon, örök toposz maradt. Mindennek az alapja pedig az volt, hogy a zsidóság volt az a következetes népcsoport, amely semmilyen formában nem akart azonosulni a többségi, pogány ideológiákkal.

Nagyon nem oké az Izrael-kritika máza alá rejtett középkori, antiszemita vérvád

Amit látunk, az a szabad társadalmakat szétrepesztő, közösségeket egymásnak ugrasztó, Hamász-terror kompatibilis, nyugatellenes propaganda.

Darányi András

Hogy nézett ki egy-egy ilyen vérvád-per, és az ezzel járó megszégyenítés?

Általánosan jellemző volt, hogy tél végén, amikor elolvadt a hó, egy-két gyermek holttestére leltek a falu különböző pontjain. Többnyire vízpartok mellett, ahol a szerencsétlenek vélhetően elsüllyedhettek a korábbi hetekben. Ilyenkor sok helyen beindult a vádaskodás, hogy „biztos a zsidók ölték meg szegény keresztény gyermeket, hogy a vérükből elkészíthessék a közelgő pészáchra a maceszt”. Adott településen mindig akadt egy-két vádolható, többnyire sikeresebb, tehetősebb, vagy a többségi közösséget valamiért irritáló zsidó. Őt ilyenkor elfogták, bebörtönözték. Majd következhetett a bírósági eljárás. Igen ám, de ezeken a tárgyalásokon soha nem rendeltek védőt a vádlott mellé! Soha, egyetlen vérvádi eljárásban nem kapott senki ügyvédet! Ami pedig a végeredményt illeti: a bíróság minden alkalommal el tudta érni a saját igazságtalan keretein belül, hogy a gyanúsított vallomásában elismerje azt, amivel vádolták. Ennek a „vallomástételnek” brutális fizikai módjai voltak: tüzes, vagy vasvillával felszerelt vallató székek, végtagokat szétfeszítő kerékbetörés. Vagyis aki túlélte a kegyetlenséget, az vallott a vádlottak óhaja szerint csak azért, hogy végre abba hagyják a kínzást. Ezt pedig az esetek többségében halálos ítélet követte és a közösség általános meghurcolása, vagyonának elrablása, és a zsidók elüldözése.

Wallenstein Róbert interjújának folytatása itt olvasható.