Rubio: van esély megállapodni Iránnal. Ha nem, Trumpnak vannak más opciói

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Marco Rubio csütörtökön kijelentette, hogy vannak „kedvező jelek” az Iránnal folytatott háború befejezését célzó megállapodás tekintetében. Ugyanakkor lehetetlen megállapodni, ha Teherán továbbra is ragaszkodik ahhoz a tervéhez, hogy a Hormuzi-szorosban útdíjat szedjen a hajóktól.

Marco Rubio Miamiban újságíróknak elmondta, hogy lát esélyt a megállapodásra Iránnal. Az amerikai külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: bár Donald Trump a háború helyett a diplomáciát részesíti előnyben, vannak „más opciók” is, ha a tárgyalások zsákutcába jutnak.

„Az elnök egy jó megállapodást szeretne kötni. Ez az ő preferenciája. Mindig is ez volt a preferenciája. Ha sikerül egy jó megállapodást kötnünk, az nagyszerű lenne” – mondta Rubio. „De ha nem sikerül jó megállapodást kötnünk, az elnök egyértelműen kijelentette, hogy vannak más lehetőségei is.”

Amikor Irán azon tervéről kérdezték, hogy útdíjat szedjen a blokád alatt álló szorosban, Rubio így válaszolt:

„Senki sem támogatja az útdíjrendszert, ez nem valósulhat meg, elfogadhatatlan lenne, és lehetetlenné tenné a diplomáciai megállapodás létrejöttét.”

„Ha megpróbálnák ezt végrehajtani, az fenyegetést jelentene a világra nézve, és mellesleg teljesen illegális is” – tette hozzá.

„Nem hagyjuk, hogy az övék legyen” – Trump megszerezné Irán dúsított uránját

„Valószínűleg megsemmisítjük, miután megszereztük, de nem hagyjuk, hogy az övék legyen” – jelentette ki az amerikai elnök.

Rubio: a NATO-ban nem mindenki segít Irán ügyében

Az amerikai külügyminiszter pénteken először találkozik a NATO-szövetségesekkel azóta, hogy Donald Trump az iráni háborúval kapcsolatos nézeteltérések miatt megkérdőjelezte a szövetséget, és Washington bejelentette, hogy 5000 katonát von ki Európából.

Mielőtt elindult volna a svédországi NATO-külügyminiszteri találkozóra, Rubio elmondta: Trump „nagyon csalódott” azokban a szövetséges tagállamokban, amelyek nem engedték meg az Egyesült Államoknak, hogy a háborúhoz felhasználják a területükön található támaszpontokat, és külön kiemelte Spanyolországot.

„Vannak olyan országok, mint Spanyolország, amelyek megtagadják tőlünk ezeknek a támaszpontoknak a használatát – nos, akkor miért is vannak a NATO-ban? Ez egy nagyon is jogos kérdés”

– mondta újságíróknak Miamiban. „A korrektség kedvéért el kell mondanom, hogy a NATO más országai nagyon segítőkészek voltak. De ezt meg kell beszélnünk.”

Irán bekeményít: Hámenei elrendelte, hogy az urán nem megy sehová

A lépés Teherán álláspontjának keményedését jelzi az amerikaiak egyik fő követelésével kapcsolatban a béketárgyalásokon.

Trump: szabad Hormuzi-szorost, urán nélküli Iránt

Egy magas rangú iráni forrás csütörtökön a Reutersnek elmondta, hogy az Egyesült Államokkal még nem született megállapodás, de a nézeteltérések csökkentek, hozzátéve, hogy Irán urándúsítása és Teherán ellenőrzése a Hormuzi-szoros felett továbbra is a legfőbb vitás kérdések közé tartoznak.

Közben a Fehér Házban Trump a Hormuzi-szorosról szólva szintén megerősítette: „Azt akarjuk, hogy szabadon járható legyen; nem akarunk útdíjat.”

Trump erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen bejelentette a hűtőberendezésekből származó üvegházhatású gázokra vonatkozó szövetségi szabályok enyhítését, annak érdekében, hogy ellensúlyozza a Hormuzi-szoros lezárása által kiváltott inflációt – írja a The Times of Israel.

Press Trust of India on X (formerly Twitter): "VIDEO | US President Donald Trump on current state of talks with Tehran, says, "We have total control of Strait of Hormuz with our blockade; Iran will not get nuclear weapon or we'll do something drastic."(Source: Third Party)#DonaldTrump #StraitofHormuz #Iran pic.twitter.com/irSW8JWgcM / X"

VIDEO | US President Donald Trump on current state of talks with Tehran, says, "We have total control of Strait of Hormuz with our blockade; Iran will not get nuclear weapon or we'll do something drastic."(Source: Third Party)#DonaldTrump #StraitofHormuz #Iran pic.twitter.com/irSW8JWgcM

A sajtótájékoztatón Trump megismételte ígéretét, hogy eltávolítja Iránból a magas dúsítású uránt, és megakadályozza, hogy az Iszlám Köztársaság nukleáris fegyverekhez jusson.

Egy nukleáris Irán „nukleáris háborúhoz vezetne a Közel-Keleten, és az a háború ide is eljutna, Európába is eljutna – ezt nem hagyhatjuk, és nem is fog megtörténni” – mondta Trump.

„Nem tudok elképzelni semmi fontosabbat annál, mint hogy nem hagyhatjuk, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson.”

Bár Irán, amelynek vezetői Izrael megsemmisítésére esküdtek fel, tagadja, hogy nukleáris fegyverekre törekedne, olyan uránt halmozott fel, amelynek dúsítása már-már fegyverkezési szintű (60%-os), és amelynek nincs békés felhasználási lehetősége.

Fotó: Julia Demaree Nikhinson / AFP

Üzenet Teheránból: Irán háborúval fenyegette meg Európát

Izrael és Amerika után Európa is felkerült az iráni céltáblára.

Trump és Netanjahu egymásnak feszült: Izrael szerint még korai leállítani a háborút

Trump szerint továbbra is olyan megállapodásra törekszik, amely megakadályozza Irán atomfegyverekhez jutását.

“Rubio: van esély megállapodni Iránnal. Ha nem, Trumpnak vannak más opciói” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. A már már 60 százalékos uránt még pont a felével kell dúsítani ahhoz, hogy már már fegyvert lehessen készíteni belőle, de amit már már eddig is húsz éve dúsítanak, úgyhogy még tizet várjanak.

    De az se tiszta neki, hogy a spanyolok "akkor miért is vannak a NATO-ban? Ez egy nagyon is jogos kérdés" – mondta a Rubio. Szomorú, hogy ezt pont nekem kell egy amerikai külügyminiszternek elmagyaráznom, de megteszem, hátha ő is olvassa a Neokohnt:

    Azért, hogy segítsen megvédeni a szövetség tagállamait, ha azokat támadás érné, ahogy azok is megvédenék őt, ilyen esetben, benne van a NATO alapszerződésben. Washingtoni szerződés néven keresse, ott is helyezték letétbe, a hivatalától nem lehet messze, valaki tegye már az asztalára, mikor reggel a kávéját iszogatja! Valaki biztos félretájékoztatta, hogy a NATO-nak az Észak-Atlanti térségen kívül az egyik tagállama agresszióját kell támogatnia, fordítsák már le neki a szervezet nevét angolról angolra!

  2. A már már 60 százalékos uránt még pont a felével kell dúsítani ahhoz, hogy már már fegyvert lehessen készíteni belőle, de amit már már eddig is húsz éve dúsítanak, úgyhogy még tizet várjanak.

    De az se tiszta neki, hogy a spanyolok "akkor miért is vannak a NATO-ban? Ez egy nagyon is jogos kérdés" – mondta a Rubio. Szomorú, hogy ezt pont nekem kell egy amerikai külügyminiszternek elmagyaráznom, de azért megteszem, hátha ő is olvassa a Neokohnt:

    Azért, hogy segítsen megvédeni a szövetség tagállamait, ha azokat támadás érné, ahogy azok is megvédenék őt, ilyen esetben, benne van a NATO alapszerződésben. Washingtoni szerződés néven keresse, ott is helyezték letétbe, a hivatalától nem lehet messze, valaki tegye már az asztalára, mikor reggel a kávéját iszogatja! Valaki biztos félretájékoztatta, hogy a NATO-nak az Észak-Atlanti térségen kívül az egyik tagállama agresszióját kell támogatnia, fordítsák már le neki a szervezet nevét angolról angolra!

  3. A már már 60 százalékos uránt még pont a felével kell dúsítani ahhoz, hogy már már fegyvert lehessen készíteni belőle, de amit már már eddig is húsz éve dúsítanak, úgyhogy még tizet várjanak.

    A spanyokok "akkor miért is vannak a NATO-ban? Ez egy nagyon is jogos kérdés" – mondta a Rubio. Szomorú, hogy ezt pont nekem kell egy amerikai külügyminiszternek elmagyaráznom, de megteszem, hátha ő is olvassa a Neokohnt:

    Azért, hogy segítsen megvédeni a szövetség tagállamait, ha azokat támadás érné, ahogy azok is megvédenék őt, ilyen esetben, benne van a NATO alapszerződésben. Washingtoni szerződés néven keresse, ott is helyezték letétbe, a hivatalától nem lehet messze, valaki tegye már az asztalára, mikor reggel a kávéját iszogatja! Valaki biztos félretájékoztatta, hogy a NATO-nak az Észak-Atlanti térségen kívül az egyik tagállama agresszióját kell támogatnia, fordítsák már le neki a szervezet nevét angolról angolra!

  4. ja, vannak más opciói, miután egy hónapja arról hablatyol (Trump), hogy Irán totálisan le lett győzve, most ott tart, hogy léccilécci állapodjunk meg, különben vannak más opcióim. amelyeket nyilván azért nem húzott elő eddig, mert ugye minek, hiszen Irán totálisan le lett győzve :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    igazi freakshow a Trump-adminisztráció, óriási demokrata tarolás várható az elkövetkező években

  5. Mai hír, hogy Trump bedobta a törülközőt, ezzel elvesztette a háborút Iránnal szemben. További kéthónapos tűzszünet, a Hormuzt Irán megnyitja, de az ellenőrzése alatt marad, és ezért pénzt kap (további fegyverkezésre és a proxyk pénzelésére). Az atomról majd később, rakéta programról és proxykról semmi.
    Trump ezzel feladta, pedig minden a kezében volt a győzelem eléréséhez, csak fenn kellett volna tartania a katonai és pénzügyi nyomást még egy ideig. Ehelyett kihátrált – egy hihetetlen szégyen!!! Már tisztán látszik a minta: Trump amihez nyúlt, elrontotta. Távlatilag Trump hitele a nolla felé konvergá, árt az USA-nak és Izraelnek, akit ismét egyedül hagyott. Ezt már Trump nem fogja kiheverni, de az USA sem! Trump elidegeníti a az USA szövetségeseit és dörgölőzik az eddigi ellenséghez, az USA rosszakaróihoz. Minden lerombol. Még 3 éve van, – már ha a helyén marad…