Irán legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei kedden az X-en közzétett egy sor bejegyzést, amelyekben lényegében Amerika és Izrael elleni szent háborúként, dzsihádként értelmezte Irán háborúját.
Modzstaba Hámenei a jelek szerint nemcsak él, de posztol is: Irán legfőbb vezetője, akit megválasztása óta senki nem látott vagy hallott, az X-en közzétett bejegyzéseiben ideológiai és vallási szempontból értelmezte Irán háborúját az Egyesült Államokkal és Izraellel. A Fox News-nak nyilatkozó terrorizmusellenes szakértő szerint Hámenei dzsihádként, azaz vallási szent háborúként hivatkozott a háborúra.
Hámenei megjegyzései azt követően hangzottak el, hogy Donald Trump elnök május 18-án lefújta az Irán ellen tervezett támadást, és Washington jelezte, hogy nem fogja enyhíteni álláspontját Teherán nukleáris programjával kapcsolatban.
Az iráni vezető dzsihádja: Amerika és a „cionizmus” az ellenség
„A harmadik szent védelem legértékesebb eredményei között szerepel Irán felemelkedése egy jelentős, befolyásos hatalom szintjére” – írta Modzstaba az X-en közzétett egyik bejegyzésében.
„Ha eltekintünk a szépítő kifejezésektől, akkor Hámenei itt a dzsihádra, a szent vallási háborúra utal” – nyilatkozta a Fox News-nak Dr. Omar Mohammed, a George Washington Egyetem Extremizmus Programjának terrorizmusellenes elemzője.
„A ‘szent védelem’ az Iráni Iszlám Köztársaság által az agresszor elleni dzsihádra használt kifejezés; a síita jogtudományban ez a kifejezés a vallási kötelesség teljes súlyát hordozza magában.”
„Azáltal, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal és Izraellel folytatott háborút így fogalmazza meg, Hámenei nem egy geopolitikai konfliktust ír le. Szent háborút hirdet, és azt vallási kötelességként állítja be” – tette hozzá Mohammed, hangsúlyozva, hogy az üzenet kifejezetten „Amerikát és a cionistákat” nevezi meg ellenségként.
„Ez nem laza megfogalmazás. Az Iszlám Köztársaság Modzstaba apja idején több mint 30 éven át az Amerika- és a zsidógyűlöletet tette ideológiája két pillérévé” – emlékeztetett a szakértő.
Az X-en jelzi, milyen vezető akar lenni
Egy másik bejegyzésében Hámenei így ír: „A népességnövekedés helyes és szükséges politikájának komolyan vételével a nagy iráni nemzet képes lesz jelentős szerepet játszani és stratégiai ugrásokat tenni a jövőben, nagy lépéseket téve az új iszlám-iráni civilizáció felépítése felé.”
„Az a tény, hogy most már legfőbb vezetőként szólal meg nyilvánosan – és hogy ez az érdemi üzenet dzsihádra szólít fel Amerika és a zsidók ellen -, jól mutatja, milyen vezető akar lenni”
– tette hozzá Mohammed. A szakértő kiemelte azt az iróniát is, hogy a legfőbb vezető az X-en tette közzé üzenetét – egy olyan platformon, amelyet az iráni kormány közel két évtizede blokkol Iránon belül -, miközben a hétköznapi irániak az ország leghosszabb és legsúlyosabb internetes leállását élik át.
„Már több mint négy hónapja tart ez, ami napi negyedmilliárd dollárba kerül az iráni gazdaságnak” – mondta Mohammed, aki szerint a legfőbb vezető
„egy olyan platformon szól a világhoz, amelyet saját népe nem olvashat, egy olyan országban, amelyet elzárt a külvilágtól”.
Hámenei dzsihádra való felszólítása fontos üzenet a Nyugatnak: Teherán nem csupán, sőt valószínűleg nem is elsősorban politikai vagy gazdasági, hanem iszlám vallási szempontból tekint a Nyugat elleni harcra.
Képünkön Modzstaba Hámenei 2019-ben. Fotó: NurPhoto via AFP







