A Hamász-kapcsolat: amerikai szankciók Greta flottillájának négy vezetője ellen

Nyakig összefonódott a „humanitárius” békeflottilla és a terrorista Hamász: az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonkezelő Hivatala (OFAC) szankciókat vezetett be négy olyan szélsőséges ellen, akik kapcsolatban állnak a terrorpárti flottillával. Izrael már tavaly közzétett iratokat, amelyek azt igazolják, hogy lényegében a Hamász irányítja Greta Thunbergék flottilláit.

Szankciókat fogadott el Amerika a Greta Thunberg nevével fémjelzett Global Sumud Flottilla (GSF) négy vezetője ellen.

A flottillákat a „Külföldön Élő Palesztinok Népi Konferenciája” (PCPA) szervezi, és az a céljuk, hogy megtörjék a Gázai-övezettel szembeni izraeli blokádot, amelyet főként a tengeri fegyvercsempészet megakadályozására tartanak fenn.

Az OFAC emellett intézkedéseket hozott a Hamásszal szövetséges Muszlim Testvériség hálózatain belül működő kulcsszereplők ellen is.

A Hamász sokrétű nemzetközi partnerhálózatra támaszkodik, hogy kiterjessze káros politikai befolyását, elősegítse az erőszakos terrorista tevékenységeket, és aláássa a Gázában tartós béke elérése érdekében tett nemzetközi erőfeszítéseket – írja az amerikai hivatal közleménye.

Bréking: Izrael megkezdte a török gázai flottilla hajóinak elfogását

A flottilla 54 hajóból áll, amelyek közül 10-et már elfogtak. 23 hajóval megszakadt a kapcsolat.

Gretáék flottilája: Hamász-támogatás humanitárius köntösben

Az amerikai intézkedések négy Hamász-közeli „békeaktivistát érintenek: Saif Abukesheket, a Global Sumud Flotilla irányító bizottságának tagját és a PCPA főtitkárságának tagját, Hisham Abu Mahfuzot, a PCPA ügyvezető főtitkárát és elnökét, Mohammed Khatibot, a Samidoun Europe koordinátorát (a Samidoun a PFLP terrorszervezet „jótékonysági” szárnya – a szerk.), valamint Jaldia Abubakrát, a Samidoun Madrid és az Alkarama Palesztin Nőmozgalom alapítóját, a PFLP spanyolországi hálozatának koordinátorát.

„A Gázába bejutni próbáló, terrorizmust támogató flottilla nevetséges kísérlet arra, hogy aláássa Trump elnök sikeres előrelépéseit a régióban a tartós béke elérése felé”

– mondta Scott Bessent pénzügyminiszter. „A Pénzügyminisztérium továbbra is meg fogja szüntetni a Hamász globális pénzügyi támogató hálózatainak működését, függetlenül attól, hogy azok a világ melyik pontján működnek.”

Legkésőbb tavaly óta ismert a Hamász-flottilla kapcsolat

Abukesheket – aki spanyol állampolgár – és Abu Mahfuzot felvették az úgynevezett különleges megjelölésű személyek (SDN) listájára a PCPA-val való kapcsolatuk miatt; ezt a szervezetet az OFAC januárban szankcionálta, mivel a Hamász fedőszervezeteként működik – írja a The Jerusalem Post.

A volt aktivista a GSF-fel együtt a gázai flottilla-mozgalom vezetőjeként vált ismertté. Részt vett a legutóbbi flottillában is, de április 29-én az izraeli haditengerészet elfogta.

A PCPA-val és a Hamásszal fennálló kapcsolatai miatt kihallgatás céljából őrizetbe vették, egészen múlt vasárnapig, amikor kiutasították.

Israel Foreign Ministry on X (formerly Twitter): "EXPOSED: Official Hamas documents found in the Gaza Strip - now revealed for the first time - prove Hamas's direct involvement in the funding and execution of the "Sumud" flotilla to GazaHamas documents that were discovered in the Gaza Strip, and are being revealed for the... pic.twitter.com/toyJlIXtVL / X"

EXPOSED: Official Hamas documents found in the Gaza Strip - now revealed for the first time - prove Hamas's direct involvement in the funding and execution of the "Sumud" flotilla to GazaHamas documents that were discovered in the Gaza Strip, and are being revealed for the... pic.twitter.com/toyJlIXtVL

Khatibot és Abubakrát azért vették fel az SDN-listára, mert a Samidoun vezetői voltak, amelyet az Egyesült Államok és Kanada 2024 októberében terrorista szervezetnek minősített.

Tavaly ősszel előbb egy volt izraeli titkosszolgákból álló civil szervezet erősítette meg azt a júniusi brit lapértesülést, hogy a Londonban élő Zaher Birawi „újságíró” és más Hamász-aktivisták alapították a „Szabadságflottilla Koalíciót” és a GSF-t, majd Izrael tett közzé új iratokat annak igazolására, hogy a palesztin terrorszervezet megbízottai irányítják a szélsőbalos aktivisták flottilláit.

Az egyik dokumentum egy 2021-es levél, amelyet az egyik Hamász-vezér, a 2024-ben likvidált Iszmail Hanije írt alá, és amely kifejezetten támogatja a PCPA-t. Izrael is úgy ítéli meg, hogy a PCPA a Hamász külföldi képviselőjeként működik, gyakran a mozgalom nagykövetségeként lép fel, miközben Izrael-ellenes tüntetéseket, erőszakos tiltakozásokat és egyéb provokációkat szervez – írta akkor a The Jerusalem Post.

Fotó: AFP

Ennyit az „emberrablásról”: Izrael elengedte a Hamász-barát flottilla aktivistáit

Izrael megerősítette, hogy a fogva tartott aktivistákat szabadon engedték, kivéve kettőt, akiket Izraelbe szállítottak.

Várjuk Greta Thunberg visítozását: tengerbe szórta a „segélyt” a gázai flottilla!

Akárcsak tavaly, idén is brutális környezetszennyezést okoz Thunbergék gázai flottája.