A Gázába tartó palesztinpárti flottilla izraeli erők által őrizetbe vett aktivistái közül – kettő kivételével – mindenkit szabadon engedtek Görögországban. Két aktivistát gyanúsítottként Izraelbe szállítottak.
Egy nappal azután, hogy az izraeli haditengerészet az éjszaka során elfogta azt a flottillát, amely megpróbálta áttörni a Gázai övezet körüli tengeri blokádot, az aktivistákat pedig sértetlenül átszállították izraeli ellenőrzés alá, Kréta szigetén már ki is engedték a „palesztin ügyet” (értsd: a Hamászt) támogató aktivistákat.
Csütörtökön körülbelül 175 aktivistát tartóztattak le 22 segélyszállító hajón Kréta szigete közelében. Izrael külügyminisztériuma „PR-trükknek” nevezte a flottillát.
A Global Sumud Flotilla (GSF) szervezői „kalózkodásnak” nevezték a műveletet, mondván, tagjaikat jogtalanul tartóztatták le több mint 965 km-re Gázától, amely izraeli tengeri blokád alatt áll. Az aktivisták és influenszereik „emberrablással” gyanúsították Izraelt.
Izrael elengedte a flottilla aktivistáit – két kivétellel
Az AFP tudósítója szerint a görög parti őrség kíséretében az aktivistákat – akik többségükben európai országok állampolgárai – négy busszal szállították a sziget délkeleti részén fekvő Aterinolakkosz kikötőjébe. A beszámoló szerint a kikötőhöz közeledve az aktivisták „Szabad Palesztinát” skandáltak.
Az izraeli külügyminisztérium megerősítette, hogy a fogva tartott aktivistákat szabadon engedték, kivéve azt a kettőt, akiket Izraelbe szállítottak.
„Saif Abu Kesheket, akit terrorista szervezethez való tartozással gyanúsítanak, és Thiago Avilát, akit illegális tevékenységekkel gyanúsítanak, kihallgatásra Izraelbe viszik” – közölte a minisztérium egy tweetben, anélkül, hogy bizonyítékokat szolgáltatott volna.
A palesztin-spanyol Abu Keshek és a brazil Avila a Global Sumud Flotilla irányító bizottságának tagjai, amely a gázai tengeri blokád áttörésére és humanitárius segélyek eljuttatására irányuló ismételt kísérletek mögött áll
– írja a The Times of Israel. Avila neve onnan lehet ismerős, hogy hozzá fűződik a flottilla tíz napja kipattant szexuális visszaélési botránya. Avila ellen belső vizsgálat indult, mivel „nem megfelelő szexuális magatartással” vádoltak meg a misszió egyik hajójának fedélzetén. Az ügy komoly hullámokat vetett a szervezet berkein belül.
Izrael állítja: sürgős intézkedésre volt szükség
Az izraeli haditengerészet szerdáról csütörtökre virradó éjszaka fogta el az 58 hajóból álló flottillát Kréta partjainál, Izraeltől több mint 1000 kilométerre.
A tengeri blokád áttörésére irányuló korábbi kísérletek során a haditengerészet jóval közelebb, Gáza partjainál állította meg a hajókat, ahová a flottilla várhatóan a hétvégén érkezett volna meg. A külügyminisztérium közölte, hogy
„a flottillában részt vevő hajók nagy száma, az események eszkalálódásának kockázata, valamint a törvényes blokád megsértésének megakadályozása miatt a nemzetközi joggal összhangban sürgős fellépésre volt szükség”.
A haditengerészet felszólította a maradék aktivistákat, hogy vagy forduljanak vissza, vagy ha humanitárius segélyt szállítanak, hajózzanak Ashdodba, hogy azt Gázába való belépés előtt ellenőrizhessék. Figyelmeztette őket, hogy őket is megállítják, ha megpróbálják folytatni útjukat.
Izrael és Egyiptom különböző mértékű blokádot vezetett be Gázánál, mióta a Hamász 2007-ben erőszakos puccsal átvette a hatalmat a rivális palesztin erőktől.
Izrael szerint korlátozni kellett a Hamász fegyvercsempészési képességeit;
ezt az álláspontot a gázai háborút elindító, 2023. október 7-i támadás óta ismételten hangsúlyozza. A blokád kritikusai szerint ez a Gázai övezetben élő mintegy 2 millió palesztin „kollektív megbüntetésének” minősül.
Képünkön a Global Sumud Flotilla aktivistái a krétai Aterinolakkosz kikötőjében. Fotó: Costas METAXAKIS / AFP





