Ciprian Ciubuc, a szélsőjobboldali román AUR párt parlamenti képviselője szerint Izrael fennállásának évfordulója sértés a román nemzet számára.
„Hosszú éveket kívánok nektek, remélem! Nem a cionista, Netanjahu vezette kormány, hanem egy olyan alatt, amely tiszteletben tartja az emberi szabadságot és méltóságot, valamint a palesztinai és ciszjordániai arab nép jogait! Boldog születésnapot, bűnöző állam!” – köszöntötte a Facebookon Izrael Államot alapításának 78. évfordulóján az antiszemita politikus.
Az AUR sem maradhat ki a nemzetközi szélsőjobb Izrael-elleneségéből
A Tett és Védelem Alapítvány szerint Ciubuc azt is írta, hogy Izrael állampolgárait csak akkor látják szívesen, ha tisztelik a román nemzetet és kultúrát, de ha más céllal, „leigázási vagy gyarmatosítási szándékkal érkezenek, akkor határozottan azt mondom: viszlát!
Mi, románok, a szabad dákok és géták leszármazottai, nem hódítottunk meg népeket, de nem is szálltunk meg területeket; mi a legősibb idők óta védjük ősi földünket, szegénységünket, szükségleteinket és nemzetünket.”
A politikus sajátos érvelésének középpontjában egy antiszemita összeesküvés-elmélet áll, amely szerint a kommunizmus romániai meghonosítása a „bolsevik kazárok” műve volt, és amely 1948. május 14-ét, Izrael kikiáltásának napját a kommunista terror kezdetével azonosítja. Ciprian Ciubuc név szerint említette Sztálint, akit „grúz származású zsidónak” nevezett, valamint Ana Paukert, aki Hannah Rabinsohn néven született egy romániai vallásos zsidó családban. A képviselő szerint Pauker „hozta a kommunizmust és bolsevizmust” Romániába, aki a Moszkvához hű és a román elitet elnyomó kör kulcsfigurája volt.
A politikus arról ír, hogy ezen az éjszakán a „bolsevik kazárok” által irányított rezsim ezer fiatal értelmiségit, papot és tanárt tartóztatott le, hogy felszámolják a román elitet. Közülük tizenegy mártírt a Román Ortodox Egyház szentté avatott, mivel hitüket a börtönben is megőrizték.
Egy 2017-es törvény értelmében május 14. a kommunista börtönök mártírjainak és szentjeinek hivatalos emléknapja Romániában. A képviselő azt fájlalja, hogy a „cionista lobbi” – nevesítve a román közpénzből fenntartott Elie Wiesel Intézetet és az „askenázi” Silviu Vexlert, a zsidó közösség parlamenti képviselőjét – szándékosan provokálta a román nemzetet, amikor elérték, hogy 2024-ben május 14-ét az Izraellel való barátság és szolidaritás napjává nyilvánítsák, ezzel szerinte meggyalázva a román mártírok emlékét.
Ciubuc szerint a román képviselőket és pártvezetőket megvesztegetéssel, zsarolással vették rá az Izrael-barát törvény elfogadására, amivel „durván megsértették” a román nemzetet.
A bejegyzés végén a politikus a klasszikus „van zsidó barátom” retorikai fogással élve úgy fogalmaz, hogy tiszteli azokat a romániai zsidókat, akik harmóniában élnek a többséggel és tiszteletben tartják a román nemzet törvényeit és értékeit, de elfogadhatatlannak tartja, ha a cionista érdekek a román nemzeti érdekek fölé kerekednek. Zárásként figyelmeztetett, hogy a történelem ismétli önmagát, és a románok nem fogják elfelejteni ezt a megaláztatást.






Matthew 22:37-40 ! Amen !
Ciprian Ciubucka is szőrös talpú? Csak mert ezidáig a románokat mindig ezzel a cuki kifejezéssel 'tisztelték meg" a magyar kommenthuszárok. Vagy ő most már valóban kiérdemelte a magyarság megbecsülését, mivel olyan derekasan zsidózgat!?
Románia egy pici "sziget" volt eredetileg a mai Románia közepén, így aztán ez az antiszemita jobban tenné ha kussolna, hogy ők "nem vették el senki földjét".
A zsidók valóban nem vettek el, mert sokezer éves föld az övék, ellenben őket üldözték el az ősi hazájukból és annak az ősi földnek egy kis részét kapták vissza 1948-ban. Tehát ha itt területrablásról beszélhetünk, azt a románok tették és nem a zsidók!
Van fogalmad róla , hogy a románok hogyan oldották meg a zsidókérdést ?
Olvass utána.
Ne evés előtt.
Ne evés után.
Inkább evés helyett … :((
Milyen "zsidókérdést" vén nyilas?
Annyira nem vén , már írtam … :))
Hát ha csak úgy nem….. nyolcvan és a halál között….
60 sem … :))
Curzio Malaparte Kaput című regénye erről is beszámol.
Elküldhetem neked.
A könyvből idézem azt a részt, amelyben az író beszámol egy tömeggyilkosságról.
Ezt a mészárlást a románok igen takarékosan csinálták : marhavagonokba zsúfolták a zsidókat, aztán a vagonokat egy vakvágányra vitték. Pár napig vártak, amíg a víz és levegő nélküli vagonokban az emberek elpusztultak.
Lehet, hogy félreértettél? Nem az állitásának a valóságalapját kérdőjeleztem meg, hanem azon háborodtam fel, ahogyan ez a vén ferdehajlamú, szadista mocsok "a zsidókérdés megoldásának" titulálta a Holocaustot.
A füleim között van egy cső az ilyen alakok kezelésére.
Az ismert régi magyar szólást
– Egyik fülemen bemegy, a másikon kijő –
beépítettem az immunrendszerem MKONY¹ komponensébe. Az MKONY ezt a csövet használja a rohadékok felismerésére és az eliminálásukra.
És most térjünk a tárgyra.
Malaparte – mindentől és mindenkitől függetlenül – egy jó író és egyben egy érdekes rejtvény.
A figyelmedbe ajánlom.
▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪
❶ MKONY : Mars Ki Ocsmány NYilas
Miután megalkottam ezt a pompás csőhallást, most már a csőlátáson dolgozok, miközben lefektetem a csőszaglás elvi alapjait.
Egyszer már meséltél nekem Malaparte-ről és arról, hogy az általa felvett irói név; a Malaparte, azt jelenti, hogy "rossz oldal”, ellentétként utalva Napóleon családnevére, a Bonaparte-ra, amely "jó oldal”-t jelent.
Sajnos én úgy látom, hogy ez a "MKONY : Mars Ki Ocsmány NYilas" találmányod nem működik, ugyanis ez az "OSZVNY" : Ocsmány SZadista Vén NYilas, nem hajlandó eltakarodni innen, mivel elképesztően erős, beteges és irracionális érzelmi kötődése van a zsidósághoz és minden egyes alkalommal intenzív szexuális izgalmat, valamint szexuális élvezetet él át miközben a zsidóságot gyalázza és a velük történt kegyetlenkedéseken élvezkedik.
https://uploads.disquscdn.com/images/42b2c2275891da6e5c54444bb0224257b74846770c7d531385649c651cd701a3.jpg
A MAKONY egy AI vezérelt rendszer, ami két nyilas-kategóriát kezel.
Az egyik, a valóban veszélyes nyilas. Ezt likvidálja.
A másik, a mitugrász nyálas-nyilas, akit a közönség szórakoztatására békén hagy. https://uploads.disquscdn.com/images/8966cb9fd64bdf952429de4632983f767c9588771dcdbd20e468a7201ccdc98f.png Két kilónyi „életveszély”.
A mi kis kutyuskánk FÉLELMES1 jószág.
Viccesen néz ki amikor a bokám után kapkod.
Az atrakció fénypontja az, amikor vicsorogva Hitler-idézeteket ugat.
Nem osztom a véleményed. Szerintem MES1 nem "FÉLELMES1 kutyuska", hanem FERTELMES1 csatornapatkány:
https://uploads.disquscdn.com/images/54d1fc1f406f434455fe00ab4b3e769280c02c249a1bf03bed18d9a18fe4de03.webp
Hazudik az oláh, semmi közük a dákokhoz.
Ha valakiknek van közük a dákokhoz, azok mi hunok vagyunk.
Elég béna az az isten, akinek te vagy az ostora.
Románok és a történelem. 🤭