Egy új felmérés szerint Marco Rubio jelentős előnyre tett szert JD Vance előtt a 2028-as republikánus elnökjelölti versenyben.
Jelentősen átrendeződtek a republikánus erőviszonyok egy friss országos közvélemény-kutatás szerint: Marco Rubio amerikai külügyminiszter látványos előnyre tett szert JD Vance alelnökkel szemben a potenciális 2028-as republikánus elnökjelöltek között.
Marco Rubio az élre tör
Az AtlasIntel május 4. és 7. között végzett felmérése 2069 amerikai megkérdezésével készült. A kutatás alapján Rubio a republikánus szavazók körében 45,4 százalékos támogatottságot élvez, míg Vance 29,6 százalékon áll. A harmadik helyre Ron DeSantis került 11,2 százalékkal.
Az eredmény különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy decemberben még JD Vance vezetett magabiztosan 46,7 százalékkal, míg Rubio támogatottsága akkor csupán 22,6 százalék volt. Az új adatok arra utalnak, hogy Rubio az elmúlt hónapokban jelentősen megerősödött a republikánus táboron belül, részben annak köszönhetően, hogy a Trump-adminisztráció egyik legláthatóbb szereplőjévé vált.
Rubio politikai erősödése mögött intenzív diplomáciai aktivitás állhat. Külügyminiszterként részt vett az ukrajnai háborúval kapcsolatos tárgyalásokban, a Kuba elleni új szankciók kidolgozásában, valamint az Irán körüli konfliktus és a Hormuzi-válság kezelésében is. Donald Trump maga is tovább erősítette az utódlásról szóló találgatásokat, amikor hétfőn, a Fehér Ház rózsakertjében tartott eseményen mindkét politikust név szerint említette:
„Ki szereti JD Vance-t? Ki szereti Marco Rubiót? Számomra ez egy álomcsapatnak hangzik.”
JD Vance pozícióvesztése
JD Vance-t korábban sokan Donald Trump politikai örökösének tartották, azonban az új felmérés alapján az alelnök előtt jóval bonyolultabb út állhat. Bár pozíciója országos ismertséget és közvetlen kapcsolatot biztosít számára Trumppal, úgy tűnik, hogy a republikánus szavazók jelenleg Rubio nemzetközi válsághelyzetekben nyújtott szereplését értékelik magasabbra.
A kutatás ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Rubio országos megítélése továbbra is megosztó. A teljes amerikai lakosság körében 46 százalék pozitívan, míg 51 százalék negatívan vélekedik róla. Ez arra utal, hogy a republikánus előválasztásokon megszerzett támogatottság nem feltétlenül jelent automatikus előnyt egy általános elnökválasztáson.
A felmérés több más lehetséges republikánus indulót is vizsgált, köztük Vivek Ramaswamyt, Greg Abbottot, Tim Scottot, Brian Kempet és Donald Trump Jr.t is. A válaszadók 10,3 százaléka egyik felsorolt jelöltre sem szavazna.
Az AtlasIntel az elmúlt években az egyik legpontosabb amerikai közvélemény-kutató intézetnek számított a 2020-as és 2024-es választási ciklusok során.
A kutatásból az is kiderült, hogy az amerikai közvélemény továbbra is szkeptikusan tekint a Trump-adminisztráció Irán elleni katonai akciójára, az „Operation Epic Fury” hadműveletre. A megkérdezettek 59,2 százaléka ellenezte a csapásokat, míg 38,9 százalék támogatta azokat. A többség szerint a támadások növelték a terrorfenyegetettség kockázatát az amerikaiakkal szemben, és egyben erősíthették Irán motivációját a nukleáris fegyverek fejlesztésére.
Demokrata oldalon is vizsgálták a lehetséges jelölteket. E szerint Alexandria Ocasio-Cortez képviselő, New York állam demokrata politikusa a legfrissebb 2028-as demokrata elnökválasztási előválasztás élére került, ezzel először került a progresszív politikus vezető pozícióba. Az AtlasIntel legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a demokrata szavazók 26%-a mondta azt, hogy támogatná Ocasio-Cortez elnökjelöltségét, a második, illetve a harmadik helyen Pete Buttigieg volt közlekedési miniszter és Gavin Newsom kaliforniai kormányzó végzett.





Ez kinek jó hír? Mert nekem tök mindegy, amúgy meg nincs semmi jelentősége, mert Vance-t a technokraták úgyis betolják az elnöki székbe, ahogy megtették korábban az alelnökibe. Vance Peter Thiel, Elon Mask, Sam Altman, azaz a PayPal maffia embere, az útjukat a Nagy Testvér egyengette az AI-ra, és a virtuális világra alapozva. Most ő fújja a passzát szelet, bár a globális bankárok még kapaszkodnak a székükbe, ezt a MAGA projektet meg sürgősen felejtsük el, legalábbis úgy, ahogy Trump gondolta. Ő csak egy idióta, akinek az volt a feladata, hogy a világrendet szétverje a MAGA-ra hivatkozva, az újat már Vance-nek kell felépítenie.
Ez kinek jó hír? Mert nekem tök mindegy, amúgy meg nincs semmi jelentősége, mert Vance-t a technokraták úgyis betolják az elnöki székbe, ahogy megtették korábban az alelnökibe. Vance Peter Thiel, Elon Mask, azaz a PayPal maffia embere, az útjukat a Nagy Testvér egyengette az AI-ra, és a virtuális világra alapozva . Most ő fújja a passzát szelet, bár a globális bankárok még kapaszkodnak a székükbe, ezt a MAGA projektet meg sürgősen felejtsük el, legalábbis úgy, ahogy Trump gondolta. Ő csak egy idióta, akinek az volt a feladata, hogy a világrendet szétverje a MAGA-ra hivatkozva, az újat már Vance-nek kell felépítenie.
Marco Rubio vs. Alexandria Ocasio-Cortez.
Na, ez érdekes lesz.
Azért ehhez még Gruesome Newsom-nak is lesz egy-két szava és ő már a függönykarnisokat is lemérte a Fehér Házban 🙂
Hát, nem lesz könnyű dolguk a demokratáknak az előválasztáson ennyi kitűnő jelölt közül választani.
Ráadásul még: nagyon úgy tünik, hogy Kamala mucika is bedobja habtestét a ringbe:
https://youtu.be/R3l3iXUjF8I?si=UWnbheeSS3BCPF4t
Black woman, latino women,…..már csak a Pocahontas hiányzik.
Hát már csak tényleg ő hiányzik….
https://uploads.disquscdn.com/images/ba5e6b2d3091b34e7439fe7abfcb8dd6c1588c7e1072cf0debdad2199aa28b0e.png
Most is vihog?
Ha csak vihogna….. de azok a kinos szóvirágok….. egyik a másik után….. Nem véletlenül keringenek róla olyan pletykák, hogy ilyenkor alaposan be van "csiccsentve":
https://youtube.com/shorts/zG08BIVv4EA?si=X_hrvf4lNoa2ZSf_
Nyulvánvaló, hogy egy valódi Krisztushitű keresztény nem lehet az USA elnöke a 21. században.
Hívő keresztény nem lehet, viszont kamukereszténynek kötelező lennie, anélkül nem nyerhet.
Mégis jobb lenne ha Vancet indítanák mert Trump után olyan büntető szavazást kapnak a republikánusok mint amilyet a Fidesz kapott és akkor jobb lenne ha Vance képén csattan a pofon.
Ehh, ezek túl korai jóslatok és találgatások, mivel addig még sok víz lefolyik a Dunán, illetve a Mississippin!
rugalmas elszakadás, bemutatja: a Neokohn szerkesztősége :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
https://neokohn.hu/2024/07/17/j-d-vance-miatt-aggodik-europa-izraelnek-nem-kell/
rugalmas elszakadás, bemutatja: a Neokohn szerkesztősége :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
https://neokohn.hu/2024/07/17/j-d-vance-miatt-aggodik-europa-izraelnek-nem-kell/
akkor nézzük a tényeket is:
Vance jelöltsége 4-re fizet 6-ot, Rubióé 1-re 3-at
Newsom jelöltsége 4-re fizet 9-et, AOC-é 1-re 8-at
https://www.oddschecker.com/politics/us-politics
nice try, fiúk. ti ütnivaló balfaszok
akkor nézzük a tényeket is:
Vance jelöltsége 4-re fizet 6-ot, Rubióé 1-re 3-at
Newsom jelöltsége 4-re fizet 9-et, AOC-é 1-re 8-at
https://www.oddschecker.com/politics/us-politics
nice try, fiúk. ti ütnivaló balfaszok
akkor nézzük a tényeket is:
Vance jelöltsége 4-re fizet 6-ot, Rubióé 1-re 3-at
Newsom jelöltsége 4-re fizet 9-et, AOC-é 1-re 8-at
https://www.oddschecker.com/politics/us-politics
nice try, fiúk. ti ütnivaló balfaszok
akkor nézzük a tényeket is:
Vance jelöltsége 4-re fizet 6-ot, Rubióé 1-re 3-at
Newsom jelöltsége 4-re fizet 9-et, AOC-é 1-re 8-at
https://www.oddschecker.com/politics/us-politics
nice try, fiúk. ti ütnivaló balfaszok