Izrael és Oroszország maradhat – lemondott a Velencei Biennálé zsürije

Lemondott a Velencei Biennále öttagú nemzetközi zsűrije, miután vitába keveredett a szervezőkkel Izrael és Oroszország idei részvétele kapcsán. A zsüri előtte botrányos üzenetet küldött a zsidó államról.

Ki akarták rekeszteni Izraelt és Oroszországot, ehelyett ők mennek: lemondott a Velencei Biennálé öttagú zsürije.

A Solange Farkas brazil kurátor vezette testület a múlt héten bejelentette, hogy nem veszi figyelembe azoknak az országoknak a műveit, amelyek vezetőit vádak érik a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt.

A lépés célpontja így természetesen Benjamin Netanjahu és Vlagyimir Putyin volt, az ICC „logikáját” követve egy kalap alá vonva az agressziós háborút kezdeményező, valóban háborús bűnös orosz elnököt a védekező háborút folytató zsidó állam demokratikusan megválasztott miniszterelnökével. (Amiből persze még mindig nem következik az orosz művészek kirekesztése.)

Páros lábbal rúgott bele az izraeli művészekbe a Velencei Biennále zsűrije

A kulturális elit szerint teljesen oké nemzetiségi alapon diszkriminálni.

A Velencei Biennálé elnöke kiállt Izrael és Oroszország részvétele mellett

A Biennále elnöke, Pietrangelo Buttafuoco elutasította a lépést, ragaszkodva ahhoz, hogy a fesztiválnak cenzúra nélkül „az egész bolygó együttélésének terének” kell maradnia, és mindkét országnak engedélyezni kell a részvételt.

A patthelyzetet követően a zsűri április 30-i hatállyal lemondott, alig néhány nappal a kiállítás megnyitása előtt.

Az izraeli és orosz művészeket kizáró döntés heves bírálatot váltott ki. Belu-Simion Fainaru izraeli szobrász, aki a zsidó államot képviseli a kiállításon, faji diszkriminációval vádolta a zsűrit, és jogi lépések megtételét fontolgatta – írja a The Times of Israel.

Israel Foreign Ministry on X (formerly Twitter): "The boycott of Israeli artist Belu-Simion Fainaru by the International Jury of the Venice Biennale is a contamination of the art world.The political jury has transformed the Biennale from an open artistic space of free, boundless ideas into a spectacle of false, anti-Israeli... / X"

The boycott of Israeli artist Belu-Simion Fainaru by the International Jury of the Venice Biennale is a contamination of the art world.The political jury has transformed the Biennale from an open artistic space of free, boundless ideas into a spectacle of false, anti-Israeli...

Izrael külügyminisztériuma szintén elítélte a lépést, amelyet a kultúra átpolitizálásának nevezett, és azzal vádolta a zsűrit, hogy „Izrael-ellenes politikai indoktrinációt” támogat.

Az 1895-ben alapított biennále a világ egyik legjelentősebb kulturális intézménye, amely hét hónapos időtartama alatt több mint 600 000 látogatót vonz. A részt vevő országok nemzeti pavilonokkal jelennek meg. Izrael várhatóan a tervek szerint részt vesz a kiállítás május 9-i megnyitóján -.

A nemzetközi kulturális elit egy része kizáratná Izraelt a Velencei Biennáléról

Közel 9 ezer művész, kurátor és múzeumigazgató írta már alá a petíciót.

Kettős mérce Velencében

A biennále szervezői márciusban bejelentették, hogy engedélyezik Oroszország részvételét. A döntést azonban heves bírálat érte Ukrajna és az EU részéről; a kritikusok szerint Oroszország részvétele kiemelt színteret biztosítana a „soft power” fitogtatásához – írja az  izraeli lap.

Brüsszel azzal fenyegetőzött, hogy megvonja a rendezvény támogatását, míg az olasz kormány – amely a háborúban Ukrajnát támogatta – hangsúlyozta, hogy a Biennále „teljesen függetlenül” jár el Róma akaratától.

A velencei zsüri eredeti terve Izrael és Oroszország kizárásáról azért is botrányos, mert a következő, emberi jogi szempontból minimum kétséges államok például zokszó nélkül részt vehetnek a Biennálén: Azerbajdzsán, Kína, Kuba, a Kongói Demokratikus Köztársaság (ahol konkrétan mészárlások zajlanak), Etiópia, Haiti, Irán, Kazahsztán, Katar, Szomália, Szíria, Uganda.

Fotó: Hans Lucas via AFP

Londonban törölték a terrort támogató, antiszemita „művészeti” kiállítást

A művész állítja: a célpont a „telepes gyarmatosítás”, nem pedig a zsidók.