A Pentagonon belüli tisztogatások elérték az amerikai hadsereg vezérkari főnökét is: Pete Hegseth hadügyminiszter csütörtökön minden magyarázat nélkül menesztette Randy George-ot.
Távoznia kell az amerikai vezérkari főnöknek. Bár Pete Hegseth gyorsan nekilátott a minisztérium átszervezésének, háborús időkben egy tábornok menesztése szinte példa nélküli lépés – írja a Reuters.
A Pentagon megerősítette, hogy George, akinek még több mint egy éve volt hátra a mandátumából, „azonnali hatállyal visszavonul a hadsereg 41. vezérkari főnöki posztjáról”.
A Pentagon közleményében kifejezte háláját George évtizedes szolgálatáért. „Minden jót kívánunk neki nyugdíjas éveihez” – áll a közleményben.
Hegseth nemcsak a vezérkari főnököt küldte el
Két, névtelenséget kérő tisztviselő szerint a hadügyminiszter elbocsátotta David Hodne tábornokot is, aki a hadsereg Átalakítási és Kiképzési Parancsnokságát vezeti, valamint William Green vezérőrnagyot, a hadsereg lelkészi testületének vezetőjét.
A Hadügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője a Foxnak elmondta:
Hegseth csütörtökön felhívta George-ot, és azonnali nyugdíjazását kérte, mondván: „Itt az ideje a vezetőség cseréjének a hadseregben.”
A minisztérium hivatalosan nem indokolta George távozását, amelyre akkor került sor, amikor az amerikai hadsereg – amelynek a szárazföldi hadviselésért felelős ága a hadsereg – éppen csapaterősítésbe kezdett a Közel-Keleten, és hadműveleteket hajt végre Irán ellen.
Az amerikai csapásokat a régióban nagyrészt a haditengerészet és a légierő hajtja végre, bár a hadsereg katonáit is a Közel-Keletre küldték légvédelmi rendszerek üzemeltetésére. A hadsereg az amerikai hadsereg legnagyobb ága, mintegy 450 000 aktív szolgálatban lévő katonával – írja a Reuters.
Az amerikai hadsereg elit 82. légideszant-hadosztályának több ezer katonája is megérkezett a Közel-Keletre, feltehetően iráni szárazföldi műveletekre.
Hegseth és George között nem voltak látható feszültségek, még akkor sem, amikor Hegseth olyan vitatott lépéseket tett, mint a hadsereg vezető jogtanácsosának elbocsátása, illetve egy hatalmas katonai parádé megszervezése a hadsereg 250. évfordulójának megünneplésére, amely egybeesett Trump születésnapjával.
Teljes a felfordulás
Randy George-ot, az Irakban és Afganisztánban szolgált gyalogsági tisztet, 2023-ban nevezték ki a hadsereg legfőbb tisztségébe. A kinevezés időtartama általában négy év.
A kinevezése előtt George a hadsereg helyettes vezetője volt, azt megelőzően pedig Lloyd Austin akkori védelmi miniszter fő katonai tanácsadója.
A vezérkari főnököt Dan Driscoll védelmi államtitkárhoz közeli személynek tartották, akinek hírek szerint szintén inog a széke.
Ők ketten együtt dolgoztak azon, hogy a hadsereg fegyverfejlesztési programjának felgyorsítása és a költségek csökkentése érdekében szembeszálljanak a nagy védelmi vállalatokkal.
George leváltása tovább fokozza a Pentagon vezetésének minden szintjén tapasztalható felfordulást, amelynek részeként tavaly elbocsátották a vezérkar korábbi elnökét, C.Q. Brown légierő-tábornokot, valamint a haditengerészeti műveletek parancsnokát és a légierő vezérkarának helyettes vezetőjét.






Áldott Húsvétot!
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne kárhozzon, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.
Nem tudom, hogy pontosan mi áll a háttérben. De nekem úgy tűnik, hogy Pete Hegseth próbálja magáról elhárítani a felelősséget az Irán elleni háború hibás időzítése miatt és hogy a légideszantosokat és a tengerészgyalogsági alakulatokat csak most küldték a helyszínre (és nem a háború elindítását megelőzően).
Az is érdekes, hogy Pamela Bondi igazságügy-minisztert, egyben legfőbb ügyészt szintén most menesztették. Állítólag az Epstein-botrány hibás kezelése miatt. Értem, hogy az Epstein-ügy valóban felháborító, de szerintem már messze túlnőtt minden értelmes kereten. Amúgy Bondit inkább az ICE kapcsán kellett volna meneszteni – egyszerűen felháborító, hogy a saját rendőreit nem tudja kellően megvédeni a különböző alaptalan és méltánytalan támadások ellen.
Na mindegy, ezek legyenek az USA problémái.
Téves elképzelés, tekintve, hogy az ICE (Immigration and Customs Enforcement / magyarán Bevándorlási és Vámügyi Őrség) a DHS-hez (Department of Homeland Security, magyarán az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériumához) tartozik, amelynek nem Pam Bondi volt a feje.
Ugyanis Pam Bondi Attorney General-ként a DOJ (Department of Justice, magyarán Igazságügyi minisztérium) feje volt.
Ebben az ICE alá-fölérendeltségben igazad lehet, elvégre te élsz ott (ha jól sejtem). Viszont az is tény, hogy Bondi rengetegszer nyilatkozott bevándorlási ügyek kapcsán — ami ugyebár ICE-kérdéskör/hatáskör. Akkor azt illetéktelenül tette volna? Hatáskör-túllépést követett el? Amúgy nekem Bondi kompetensebbnek tűnt, mint a teljesen megbukott Kristi Noem (ok, ő hivatalosan talán nem megbukott, hanem csak elküldték fontos feladatra, búzát hegyezni Kukutyinba – de nekem ez kb. mindegy), aki a riporterekkel való vitákban rendre rosszul szerepelt. Bondi viszont rendszerint jól érvelt, amikor láttam, mindig meg tudta védeni az álláspontját — csak azt gyanítottam, hogy a hivatali útvesztőben valahol elakadt.
Mindenesetre kár, hogy a bevándorlási ügyekben a meglévő politikai akarat ellenére eddig nem sikerült Trumpnak rendet tennie. Tényleg kár!
Nem tudom honnan veszed azt, hogy "bevándorlási ügyekben eddig nem sikerült Trumpnak rendet tennie", tekintve hogy ez bizony nem igy van. Ugyanis az illegális bevándorlás és az illegális határátlépések száma jelentősen csökkent Trump második hivatali ideje alatt, amely 2025 Januárjában kezdődött. Az adatok azt mutatják, hogy az illegális határ átkelések száma több mint 50 éve nem tapasztalt, legalacsonyabb szintre esett vissza. Konkrétan 2025. január 20-tól az illegális határátlépések és feltartóztatások több mint 90%-kal csökkentek a korábbi időszakhoz képest. https://uploads.disquscdn.com/images/4598aad943320e3c73399c2f717e94ae5c6daf718084848f82b0d506ef878de7.png https://uploads.disquscdn.com/images/73f94592bffb354646b9bf1850fee0253097162d24ad7b0231716364592107bf.png
1) egy jó ismerősöm üzleti úton volt nemrég az USA-ban. Elmondta, hogy a reptéri rutinellenőrzés a megszokott pár perc helyett min. 1 óra hosszat elhúzódott, de volt olyan eset is, amikor majd 2 órát kellett várnia. A mögöttes ok az volt, hogy az ICE kifogyott a pénzből és nem tudja/tudta kifizetni a béreket a neki dolgozóknak. Mindez március elején! Igencsak furcsa, nem gondolod?!
2) A demokraták folyamatosan az ICE létjogosultságát vitatják, procedúráit kritizálják-átalakítását követelik. Voltak ICE-hoz kötődő halálesetek, főleg Minnesotában – kiváló ürügyet szolgáltattak a kritikáknak, némelyek már Gestaporól is fantáziálgattak stb-stb. A tiltakozást áthozták Európába is, a téli olimpián "legénykedtek", zavarogtak.
3) Láttam egy újságcikket, amiben a gyerekszületések kapcsán egy Alkotmánybíróság elé kerülő ügyről volt szó. Nem olvastam végig, mert az amerikai belpolitika ilyetén mélységei nem érdekelnek. Az emlékemben azért ragadt meg, mert első rápillantásra azt hittem, hogy az abortusz-jogok kapcsán vitatkoznak, de ehelyett valami furcsa áttéttel a bevándorláshoz kapcsolódott az ügy (és lehet, hogy nem az Alkotmánybíróságról, hanem egy másik szövetségi szintű bíróságról, mondjuk a US Courts of Appeals-ról volt benne szó, tényleg nem emlékszem — mielőtt belekötnél).
Na nekem ezek együtt (és külön-külön is) azt sugallják, hogy még nem sikerült a rendbetétel.
1. & 2.) Nem, nem az ICE fogyott ki a pénzből, hanem a TSA, aminek a nevét úgy forditanám magyarra, hogy a Közlekedésbiztonsági Hivatal. Kettejükben a közös az, hogy mind a kettő, tehát a ICE és a TSA is a DHS (U.S. Department of Homeland Security) alárendelt ügynöksége és a "Belbiztonsági Miniszter" irányítása alatt működik, aki most Secy. Markwayne Mullin és őt megelőzőleg Secy. Kristi Noem volt. Viszont míg az ICE (az Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatala) egy szövetségi bűnüldöző szerv, amelynek leegyszerüsitve a határellenőrzés az elsődeleges feladata, amit a bevándorlási törvények érvényesítésével, beleértve az ezeket megsértő és illegálisan itt tartózkodó, külföldi állampolgárok őrizetbe vételével, valamint kitoloncolásával lát el – addig a TSA egy olyan kormányzati ügynökség, amelyet a Szeptember 11-i terror támadások után hoztak létre a közlekedési rendszerek védelmére. Tehát a TSA a légi közlekedés, a vasútak, a közutak és a tömegközlekedési rendszerek biztonságáért felelős.
A reptereken a problémát az okozta, hogy a TSA költségvetése gyakorlatilag „leállt”. Ugyanis a DHS (a Belbiztonsági Minisztérium), amely a TSA-t is felügyeli; 2026. február 14-én a kongresszusi patthelyzet miatt elvesztette a finanszírozását. Ennek konkrétan az volt az oka, hogy demokrata pártvezetés, élükön sumák Schumer-el emígyen próbálták zsarolni a kormányt és ezáltal próbáltak nyomást gyakorolni a republikánusokra az általuk proponált bevándorlási reformok elfogadása érdekében, amelyeknek szerves része lett volna az ICE hatáskörének és finanszirozásának a drasztikus csökkentése.
Ami egyébként a legundoritóbb ebben a szégyenteljes machinációban, az a hatalmas és egyben röhelyes ellentmondás, hogy annak ellenére, hogy a kisebbségben lévő demokraták konkrétan az ICE miatt tartották vissza a szavazataikat a DHS finanszirozásával kapcsolatosan, viszont ez pont az ICE-t nem érintette. Ugyanis a Trump adminisztráció egy korábbi törvény keretében már előzőleg gondoskodott az ICE hosszabb távú finanszírozásáról azzal, hogy a működését „létfontosságúnak” minősítette.
3.) Amire te gondolsz az szerintem a "birthright citizenship case" lehet. Viszont ennek semmi köze sincs az illegális bevándorláshoz. Ugyanis ez a születési jogon járó amerikai állampolgárságról szól és konkrétan az a "Trump kontra Barbara" per amely Trump 2025 Januárjában kiadott elnöki rendelete ellen irányul. Ennek a rendeletnek az volt a célja, hogy megszüntesse az automatikus állampolgárságát azoknak a gyermekeknek, akik a U.S. területén születnek, DE illegálisan vagy ideiglenes vízummal itt tartózkodó szülőktől. Az ügy középpontjában a 14. alkotmánykiegészítés kitételének az értelmezése áll, ami „az Egyesült Államok joghatósága alá tartozás”-ról szól.
OK!
Nyilván jól mennek a dolgok Iránban, az USA győzelemre áll, olyankor szokták kirúgni a vezérkari főnököt.
Akkor ez alapján Putyin CárAtyuskának igen csak rosszul mehetnek a dolgai, ugyanis az ukrán háború során Putyin folyamatosan és következetesen cserélgeti a felső katonai vezetést, többek között eltávolította Mikhail Mizintsev vezérezredest és persze másokat is, az ukrajnai hadszíntéren tapasztalt kudarcok miatt. Legutóbb pl. 2025 májusában Oleg Salyukov tábornokot váltotta le, aki az orosz szárazföldi erők főparancsnoka volt.