Bár Izrael az egyik főszereplője az Irán elleni háborúnak és a síita retorikában is igen hangsúlyos, mégis alapvetően csak egy eszköz egy sokkal nagyobb közel-keleti stratégiai játszmában, aminek a megtörése úgy tűnik elkerülhetetlenné vált.
Irán katonai doktrínája az előretolt védelem, amelyet az 1980-as évek iraki–iráni háborúja során saját területén elszenvedett hatalmas pusztítás sokkja hívott életre. A rezsim elsődleges stratégiai céljává vált, hogy a jövőbeli konfliktusokat távol tartsa a határaitól.
A tűzgyűrűvel Teherán Izrael köré egy szövetséges proxy-hálózatot vont a Hezbollah, Hamász, Iszlám Dzsihád terrorszervezetek kiépítésével.
Ez a hálózat elrettentő erőként szolgált. Teherán logikája arra épült, hogy Izrael így majd nem meri közvetlenül támadni Iránt, amíg ezek a csoportok képesek rakétákkal elárasztani az izraeli hátországot.
Az Izrael-ellenesség mint Irán ideológiai hídja
Irán, mint síita hatalom, természetes hátrányban van a muszlim világ többségét alkotó szunnita államokkal szemben. Az Izrael-ellenesség azt az ideológiai hidat szolgálta, amellyel képes volt átlépni a felekezeti határokat és egységbe terelni a szunnitákat és síitákat.
Azáltal, hogy a palesztin felszabadítás leghangosabb és legaktívabb támogatójaként tüntette fel magát, legitimációt szerzett a szunnita „utca” szemében, miközben a Nyugattal és Izraellel kiegyező arab monarchiákat Szaúd-Arábiát vagy az Emírségeket árulóként állította be.
A palesztin felszabadítás és Izrael megsemmisítése mögött azonban egy sokkal fontosabb stratégiai cél húzódik meg.
Az USA kiszorítása a régióból, ami egy olyan biztonsági vákuumot hozna létre, amelyet nem egy stabil új rend, hanem Irán által irányított milíciák töltenének ki, állandósítva a polgárháborúkat és a terrorizmust. Miközben Irán válna a térség megkérdőjelezhetetlen hatalmi központjává.
Kockázatok és mellékhatások
Ez a stratégia több okból is rendkívüli veszélyt hordoz a globális biztonságra és a világgazdaságra nézve.
Ha Irán atomhatalommá válna, az egy visszafordíthatatlan láncreakciót indíthatna el, mert Szaúd-Arábia, Egyiptom és Törökország saját nukleáris program indítására kényszerülne, hogy ellensúlyozza Teheránt, amivel a világ leginstabilabb régióját egy nukleáris puskaporos hordóvá változtatná.
Az aszimmetrikus hadviselés és a terror exportja.
A tűzgyűrű doktrína és az Ellenállás Tengelye nevű proxy-hálózat egyik veszélye, hogy a nemzetállami szuverenitás alapjait rombolja le. Először csak Libanonban és Szíriában, majd mindenhol máshol, ahol hasonló terrorszervezetek jelennének meg.
Iránt azért kell megállítani, mert a regionális dominanciát olyan eszközökön keresztül akarja elérni, mint az atomfegyver, a tengeri blokád és a proxy-terror, amelyek közvetlenül fenyegetik a globális kereskedelmet, az energiabiztonságot és a nukleáris tabu fennmaradását.
Miért most lépett Amerika?
Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter szerint Teherán azért épített ki hatalmas rakéta- és drónparkot, hogy egyfajta védőernyőt hozzon létre a nukleáris programja köré. A logika egyszerű:
Ha megpróbáljátok megállítani az atomprogramunkat, mi lángba borítjuk a Perzsa-öböl olajmezőit.
A teheráni rezsim eddig úgy számolt, hogy ezzel a fenyegetéssel elrettentheti Washingtont a határozott fellépéstől, mert a gazdasági és politikai kockázat, amit a 150 dolláros olajár váltana ki, túl magas.
Ezt a magabiztos világgazdasági zsarolást törte meg az Egyesült Államok. Miért pont most?
Mert Irán nukleáris és rakétafejlesztései hamarosan „érinthetetlenné” tették volna a rezsimet, miközben a belső válság és a meggyengült proxyk egy vissza nem térő alkalmat kínáltak a stratégiai célok katonai kikényszerítésére, független attól, hogy a mozaik védelem, az iráni gazdaság és társadalom instabilitása még sok meglepetést tartogathat.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
dr. Kornéli Beáta összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.





Iztael katonai doktrínája IS az előretolt védelem, amelyet az 1973-as háború során saját területén elszenvedett hatalmas pusztítás sokkja hívott életre. A rezsim elsődleges stratégiai céljává vált, hogy a jövőbeli konfliktusokat távol tartsa a határaitól.
Szóval nem kellene ostorozni ezért Iránt.
Az USA- ról nem is beszélve, aki most is- mint az utóbbi 75 évben. 10.000km- re a saját határaitól "védi magát", megelőző csapással…
Nagyon kéne az az iráni olaj.
Izrael eletkepesebb, mint Magyarorszag! Na, kinek van igaza nem zsido buta baratom?
Egy fél Dunántúl nagyságú ország.
Mint életképes állam ?
Az USA nélkül ?
Menne ?
Oroszorszag lakossaga akkora mint Baglandese, es egy fekalia, egy ürülek, Menne?
Tajvan el es müködik? Del-Korea ? 110.000 km2 ? Schweiz 41.000 km2 kispajtas ! :)) Banglades 140.000 km2 🙂 Es annnyian laknak ott mint a göreny ruszkinal !
Tajvan nem kárpiból és az USA-ból él.
Dél-Korea komoly támogatásokat kapott.
Svájc tele van bankokkal.
Szóval dolgoznak , értenek a pénzügyekhez.
A zsidók az egyiket még nem tanulták meg !
A másik meg mostanra feledésbe merült …
Banglades ? Úgy akarsz élni ?
A Közel-Kelet, Európába hozta a háborúját.
140 millió hordónyi iráni olajra feloldotta a szankciókat az USA
Az Egyesült Államok 30 napos, ideiglenes mentességet adott az iráni eredetű, tengeren szállított kőolaj és kőolajtermékek értékesítésére és leszállítására, hogy enyhítse a globális ellátási zavarok és az árrobbanás hatásait – közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
Nincs a tengeren kőolajuk- hogyan is lenne egy rájuk szabadított teljeskörű háború alatt?..
Az Epstein (mossad)- kliens Dajerolt Hajú Hamiskártyás nagymama- testű soha-nem-volt-katona ingatlanspekuláns csak a piacokat akarja megnyugtatni.
három héttel egy háború kezdete után magyarázni az okokat, az csak a PR-katasztrófa utóvédharca
https://youtu.be/cKIRmWZxtic
Pedig a valódi lecke ez: ha van atomfegyvered- akkor nem mernek megdemocsokratizálni.
Szaddam, Gaddaffi, Asszad tudnának mesélni.
Kim Dzsong- Un pedig megtanulta a leckét és most hátradőlve nézheti a műsort.
Az Epstein Koalíciótól minden hasbarázás hazugság, amióta világ a világ.
A terrorizmusnak pedig pont az USA által kiképzett, felfegyverzett szunnita arab államok a melegágyai (Al- Kaida, ISIS, Al- Nuszra, stb).
A Hezbollah -t 1982- es libanoni bevonulás hívta életre és döntően katonai célpontokat támadt akkor is, most is.
Azért kellett őket és a palesztin szervezeteket is terroristává minősíteni, mert 2006 óta megmutatták, hogy tudnak akkora károkat okozni, ami még visszavonulásra is kényszerítheti Izraelt.
Tortenelem 1 es!
Oltast felvetted mar ?
A sémita Izrael és az általa uralt öntudatlan golem Egyesült Államok orvul rátámadt az árja Iránra.
Jézus mondta: Ki kardot ránt, kard által vész el. Ez lesz most is.