Törökország és Szaúd-Arábia egyre szorosabb védelmi együttműködés felé mozdulhat el, amelynek középpontjában Ankara saját fejlesztésű, ötödik generációs vadászgépe, a Kaan állhat – számolt be róla a török Daily Sabah.
A Daily Sabah értesülései szerint Rijád akár beruházóként is beszállhat a török Kaan vadászgép-programba, ami jelentős pénzügyi és politikai lendületet adhat a fejlesztéseknek.
Szaúd-Arábia és Törökország ötödik generációs vadászgépet fejlesztene
A Kaan vadászgép kapcsán való együttműködés kérdése Recep Tayyip Erdogan török elnök szaúd-arábiai látogatását követően került előtérbe. Erdogan nyilatkozataiban hangsúlyozta:
a Kaan nem pusztán egy új harci repülőgép, hanem a török mérnöki képességek és a stratégiai önállóság szimbóluma.
Ankara az elmúlt évtizedekben tudatosan építette fel saját védelmi iparát, különösen a drónfejlesztések terén, és most a légierő vadászgépeinek modernizációját is hazai alapokra helyezné.
Mint ismert, Törökország NATO-tag ugyan, de az orosz Sz-400-as légvédelmi rendszer megvásárlása miatt évekkel ezelőtt kizárták az F-35 programból. Ennek következtében Ankara nem jut hozzá a nyugati ötödik generációs technológiához, és továbbra is F-16-osokra kénytelen támaszkodni. Bár időről időre felmerül a török-amerikai viszony rendezése, az F-35-ökhöz vezető út továbbra is bizonytalan. Ez erősítette fel a szintén ötödik generációs Kaan kifejlesztésének jelentőségét. A Daily Sabah szerint Erdogan hazafelé tartva arról beszélt:
a Kaan nemzetközi visszhangja kifejezetten pozitív, és Szaúd-Arábiával akár azonnal megvalósítható lenne egy közös beruházás.
Mit érdemes tudni a Kaanról?
A TAI TF Kaan Törökország legambiciózusabb repülőgépipari programja, amelynek célja egy saját fejlesztésű, ötödik generációs vadászrepülőgép létrehozása. A Turkish Aerospace Industries (TAI) által vezetett projekt a lopakodó kialakításra, fejlett szenzorfúzióra, hálózatalapú hadviselési képességekre és nagyfokú automatizáltságra épül.
A repülőgépet elsősorban a török légierő F-16-os flottájának hosszú távú leváltására szánják, miközben exportképes platformként is tekintenek rá.
A Kaan első nyilvános bemutatójára 2023-ban került sor, majd 2024 elején végrehajtotta első tesztrepülését, ami fontos mérföldkőnek számított a program számára. A sorozatgyártás a tervek szerint 2028-ban indulhat el.
Rijád potenciális szerepe különösen érdekes, mivel a szaúdi légierő hagyományosan amerikai és nyugati fegyverrendszerekre épül, és amint arról a Neokohn is beszámolt, az ország maga is törekszik az F-35-ösök beszerzésére. Ugyanakkor a térségben már látható, hogy alternatív utak is léteznek: az Egyesült Arab Emírségek például végül lemondott az F-35-ről, és inkább francia Rafale vadászgépeket vásárolt.
A török-szaúdi közeledés a régió átalakuló erőviszonyainak része. Ankara számára a Kaan nemcsak katonai, hanem geopolitikai eszköz is: azt jelzi, hogy a nyugati korlátozások ellenére képes önállóan is belépni az ötödik generációs vadászgépeket birtokló országok klubjába.
Kép: Wikimedia Commons/Dimir






