Trump elnök nem viccel: az iráni rendszerváltás katonai megsegítése elől végül kihátrált, de az atomprogram újjáélesztése egyértelműen a vörös vonal átlépése lenne.
Donald Trump amerikai elnök az NBC Newsnak adott szerdai interjújában kijelentette, hogy az iráni legfőbb vezetőnek, Ali Khamenei ajatollahnak minden oka megvan arra, hogy „nagyon aggódjon” – írja a The Jerusalem Post.
Tom Llamas, az NBC riportere Trumpot az iráni rendszerellenes tüntetőkről kérdezte, akik többször is az Egyesült Államok beavatkozását kérték, mivel a rezsim továbbra is erőszakos fellépéssel próbálja elfojtani a tüntetéseket.
Mint arról beszámoltunk, jogvédők egybehangzó állítása szerint az iszlamista hatalom 20-30 ezer ellenzéki tüntetőt végzett ki az elmúlt hetekben, amikor elfojtotta a megmozdulásokat.
Békét B-2-vel
Trump kijelentette, hogy az Egyesült Államok támogatja a tüntetőket, és kifejtette, hogy a rezsim védelmi képességei „katasztrofálisak” az Egyesült Államok beavatkozása miatt a 12 napos háború során, amelyben az Egyesült Államok szerinte B-2-es bombázókkal „megsemmisítette” az iráni nukleáris létesítményeket.
Békét akarok a Közel-Keleten. Ha nem semmisítettük volna meg azt a nukleáris kapacitást, nem lenne béke a Közel-Keleten
– jelentette ki Trump. Llamas Trumpot faggatta az iráni nukleáris infrastruktúra újjáépítésének lehetőségéről is.
Az amerikai elnök kijelentette: hallotta, Irán lépéseket tesz az újjáépítésre, és figyelmeztette Teheránt, hogy ha megpróbálnak újrafegyverkezni, akkor „azonnal visszaküldi” a B-2 bombázókat, „hogy újra elvégezzék a feladatukat”.
Trump szerint rossz dolgok történhetnek
Elmondta, hogy Irán „egy új [nukleáris] létesítmény létrehozását fontolgatja az ország egy másik részén”, és hozzátette, hogy amikor tudomást szerzett erről a tervről, azt mondta a teheráni vezetésnek:
Ha ezt megteszitek, nagyon rossz dolgokat fogunk veletek tenni.
Az interjú részlete nem sokkal azután jelent meg, hogy az eredetileg péntekre tervezett amerikai-iráni nukleáris tárgyalásokat lemondták, majd új időpontra halasztották a találkozó helyszínével, formátumával és napirendjével kapcsolatos viták miatt.
Emlékezetes, hogy a Trump-adminisztráció az iráni tüntetések csúcspontján, január végén készen állt a beavatkozásra, arról végül állítólag több nemzetközi szereplő – köztük Izrael – is lebeszélte. Izraeli biztonsági források akkor arról számoltak be, hogy az amerikai haderő felvonulása a Közel-Keleten felgyorsult, és a térségbe vezényelt erők néhány napon belül teljes harckészültséget érhetnek el. Ez végül elmaradt.
Egy izraeli szakértő is úgy látta január végén, hogy egy kinetikus csapás valószínűleg nem gyorsítja fel Iránban a kedvező kimenetelt, sőt, akár késleltetheti is azt. A külső katonai fellépés szerinte szinte biztosan megerősítené a rezsim belső kohézióját, a rendszer radikálisabb elemeit.







