„Hányinger” – Már a tömeggyilkos iráni rezsimet mosdatják a magyar anticionisták

A Neokohn főszerkesztő-helyettese

A palesztin terrorszervezetek után a saját népét elnyomó iráni rezsim is szövetségesekre talált a magyarországi anticionistákban.

Miközben Iránban az elmúlt napokban több ezer tüntetőt öltek és sebesítettek meg, valamint további ezreket letartóztattak, a nullhuszonnégy emberi jogokért aggódó magyar anticionisták ismét a Nyugat ostorozásával voltak elfoglalva az iszlamista rezsim elítélése helyett.

A Meseország már az iráni ajatollahoké is

Az iráni rezsim egyik első hazai anticionista mosdatója nem meglepő módon Nagy Boldizsár, a Hamász magyarországi szóvivője és a hírhedt Meseország mindenkié LMBTQ-mesekönyv szerzője volt, aki október 7-e óta többször is nyíltan felszólított Izrael elpusztítására. Ahogyan az várható volt, Abu Boldizsár az iráni rezsim brutálisa módszereinek elítélése helyett inkább a nyugati liberálisok iráni tüntetésekre adott reakcióját kritizálta.

„Az iszlamofób és bevándorlás-ellenes csoport, a francia Collectif Nemesis is aggódik az iráni nők sorsáért. 

A Moszadhoz meg a liberális „feministákhoz” hasonlóan ők is igyekeznek megtenni mindent, hogy a felületeiken hangulatkeltéssel igazolják az amerikai-izraeli katonai beavatkozás szükségességét.” 

– írta .

Nagy Boldizsár ezután azzal folytatta, hogy szerinte ugyanaz a forgatókönyv játszódik le Szíriában, Venezuelában és Iránban. Úgy véli, hogy „a szegény, gyámoltalan, elnyomott helyi emberek kisajátított és fetisizált tárgyak a birodalmi propaganda szemében, a fehér felsőbbrendűségtől megrészegült nyugati közönség pedig készségesen elfogadja a nevetséges narratívát, miszerint az olyan fasiszta vezetők, mint Trump vagy Netanjahu szívügyüknek érzik, hogy megmentsék az egyszerű munkás embereket a veszélyes diktátoroktól, ezért is állítanának mindenhová nyugat-barát vezetőt.” 

Boldizsár elvtárs ezután a „szuverén” Iráni Iszlamista Köztársaságért aggódva megválaszolta az a kérdést is, hogy a baloldali feministák miért nem fejezik ki most a támogatásukat az iráni tüntetők irányába.  

„Hát, talán azért, mert tanultunk a történelemből, és amikor imperialista erők akarják megdönteni és magukhoz ragadni a hatalmat szuverén országokban, felrúgva a nemzetközi törvényeket, nem lelkesedést, hanem dühöt érzünk. Meg hányingert.”

– magyarázta a megmagyarázhatatlant. 

Golda Meir dicsérése miatt akadtak ki Magyar Péterre az anticionisták

A hazai anticionistáknál ezúttal Magyar Péter egyik megszólása verte ki a biztosítékot.

A szélsőbaloldali fejekben a helyzet változatlan

Nagy Boldizsárhoz csatlakozott a másik harcos hazai anticionista, Zsurzsán Anita is, aki nemrég még a „cionista” Krasznahorkai László Nobel-díjára, illetve Budapest izraeli „gyarmatosítására” panaszkodott. Az iráni tüntetések kapcsán valahogyan neki is fontosabb volt a Nyugat hibáztatása, mint az iráni rezsim bűneinek elítélése.

„Valahogy a nyugati liberálisok mindig akkor fedezik fel újra a rég elfeledett „elveiket”, amikor egy, az amerikai szankciók által már amúgy is megbénított ország elleni újabb amerikai invázióhoz kell megteremteni a társadalmi beleegyezést. 

Ez nem más, mint üres, tartalmatlan szólamok puffogtatása egy Irán elleni háború előkészítésére.” 

– írta Facebook-bejegyzésében Zsurzsán.

„Ezek közül az emberek közül senki sem ítélte el a palesztinai népirtást, Venezuela jogellenes megszállását, az ICE által megölt tüntetőket, a Nemzetközi Büntetőbíróság elleni fenyegetéseket és szankciókat, illetve a Nyugaton zajló rendőri erőszakot és tüntetők elleni cenzúrát. 

Nincs bátorságuk szembeszállni az amerikai és izraeli fasizmussal, de amikor egy távoli „ellenséges államról” van szó, amelyet uralni akarnak, mindig előadják az erényfitogtatást és a morális hiúságot.”

– magyarázta a Nyugat-gyűlölő magyar szélsőbalosok koronázatlan királynője, gyorsan hozzátéve, hogy „ez nem szolidaritás, hanem szelektív felháborodás, erkölcsnek álcázva.”

Zsurzsán kifejtette, ha valaki képtelen elítélni a palesztinai emberek „tömeges lemészárlását”, annak semmi keresnivalója nincs az „emberi jogok” és a „szabadság” iráni diskurzusában. Végül azzal zárta bejegyzését, hogy feltételes módban (!) félig elismerte az iráni tüntetések legitim voltát:

„Az iráni tüntetések mögött lehet valódi, őszinte fájdalom (még ha a nyugati titkosszolgálati beavatkozás igen nyilvánvaló is), ám a globális felerősítésük egyáltalán nem ártatlan.”

J.K. Rowling Iránról: Miért hallgatnak most a képmutató emberi jogi aktivisták?

A Harry Potter szerzőjének Iránról szóló bejegyzését már 10 millióan látták.

Budapest izraeli „gyarmatosítására” panaszkodnak a magyar anticionisták

A magyar fővárosban tartózkodó izraeliek ellen uszítanak Dúró Dóra és Novák Előd lelki ikertestvérei.

Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.