Iránban végre napirendre került a rendszerváltás kérdése, bátor nők és férfiak százezrei demonstrálnak az iszlamista rezsim ellen – a nyugati progresszió pedig szinte egyöntetűen hallgat. A muszlim közösségek is.
Seres László lapszemléje az iráni helyzetről, amelyben két markáns vélemény jelenik meg, egy amerikai és egy német lapból.
„Ez egy forradalom az iszlám ellen”
„Senki számára nem lehet meglepetés, hogy a nyugati média és a nyugati baloldal nem foglalkozik az iráni szabadságért folyó tüntetésekkel, és nem is támogatja azokat. Számukra elképzelhetetlen, hogy segítséget nyújtsanak egy ilyen ‘iszlamofób’ rémálomnak. Ami Iránban történik, az a baloldal számára rettenetes rémálom – mert oxigénje, vérellátása és identitása a kommunizmushoz, az iszlámhoz és minden más ellenséges totalitárius, szörnyű, népirtó halálkultuszhoz fűződő szövetségében gyökerezik.
Az, ami Iránban történik, az egyéni jogokért folyó forradalom, amelyet a baloldal gyaláz és utál. Ez egy forradalom az iszlám ellen, amelyet a baloldal imád és tisztel – és amelynek alá akarja vetni magát.
Az iráni nők még a hidzsábjaikat is elégetik! Ó, micsoda borzalom! Ez egy dermesztő rémálom a baloldal számára, különösen a nyugati baloldali feministák számára. Szegény Whoopi Goldberg, Joy Behar és Sunny Hostin, milyen rémálomszerű álmatlan éjszakáik lehetnek.”
(Jamie Glazov, Front Page Magazine)
„Az iráni kivégzések csak széljegyzetek maradnak”
„Iránban az emberek most a szabadságért tüntetnek. Nők és férfiak kockáztatják az életüket, mert nem hajlandók tovább élni egy vallási kényszer, erőszak és megaláztatások által jellemzett rendszerben. Most fiatalokat tartóztatnak le, kínoznak meg és végeznek ki, mert táncolnak, tüntetnek vagy megmutatják a hajukat. És most – éppen most – a berlini, párizsi, londoni vagy brüsszeli sokaság hallgatása már nem véletlen, hanem egy állásfoglalás.
Mert aki ma hallgat, az döntést hoz.
Különösen feltűnő számos baloldali mozgalom viselkedése. Azoké a köröké, amelyek egyébként figyelemre méltó gyorsasággal és erkölcsi lelkesedéssel mozgósítanak – különösen, ha Izraelről és Gázáról van szó. Néhány óra alatt megtelnek a terek, tüntetéseket szerveznek, határozatokat fogadnak el, átalakítják közösségi média profiljaikat. Például az ‘All Eyes on Gaza’, egy Izrael-ellenes tiltakozó mozgalom, amelyet a baloldal, az Amnesty, a Muszlimok Központi Tanácsa és még sokan mások támogatnak, és amely hangosan lépett fel Németországban. A felháborodás könnyed volt, a bizonyosság nagy.
Irán esetében viszont: habozás. Csend. Kitérő válaszok. Nincs ‘All Eyes on Iran’.
A Balpárt honlapján a mai napig (szombat délelőtt) csak Venezueláról található információ, Iránról semmi aktuális.
Szelektív felháborodás
Ennek az ideológiai egyensúlytalanságnak megvan a története. A nyugati baloldal egy része romantizálta az 1979-es iszlám forradalmat, mint ‘antiimperialista felszabadító csapást’. Michel Foucault például egy új ‘politikai spiritualitásról’ beszélt. Azt, hogy ebből egy brutális teokrácia lett, amely megfosztja a nőket jogaiktól, meggyilkolja az ellenzékieket és üldözi a kisebbségeket, elhallgatták. Akik akkor szemet hunytak, azok ma is nehezen találnak egyértelmű szavakat.
Ez a vakság máig fennmaradt. Míg az izraeli katonai csapásokat perceken belül erkölcsileg elítélik – gyakran kontextus nélkül, gyakran minden differenciálás nélkül –, az iráni kivégzések csak széljegyzetek maradnak. Míg Gázáért hangosan szolidaritást követelnek, az iráni nőknek meg kell küzdeniük azért, hogy egyáltalán észrevegyék őket.
Ez nem kiegyensúlyozott erkölcs. Ez szelektív felháborodás.
Ez a minta különösen jól látható az identitáspolitikai mozgalmakban. Azok a csoportok, amelyek egyébként a láthatatlanság minden formáját elítélik, meglepő módon hallgatnak, amikor nőket lőnek le azért, mert láthatók. A ‘Queers for Palestine’ egyértelműen fogalmaz Izraelről, de alig szólal meg egy olyan rezsimről, amely a homoszexualitást halállal bünteti.
Ehhez jön még egy másik, gyakran figyelmen kívül hagyott tényező: az iszlámon belüli dimenzió. Irán egy síita állam – és a szolidaritás a muszlim világon belül egyáltalán nem automatikusan követi a vallási közelséget. Sok szunniták által alkotott kontextusban a síitákat eretnekeknek, a ‘helyes’ hittől eltérőknek tartják. Ezek a mély teológiai és politikai feszültségek szűk határokat szabnak a szolidaritásnak. Valószínűleg ezért sem hallani semmit a Muszlimok Központi Tanácsától.
Ez a hallgatás nem semleges. Nem az elnyomottakat védi, hanem az elkövetőket erősíti.
Ez azt mutatja, hogy az emberi jogok nyilvánvalóan nem univerzálisak, hanem attól függnek, kiket érint. Például, ha zsidókról van szó.
Irán így válik erkölcsi próbánkká. Aki Gázáról kiabál, de Iránról hallgat, azt bizonyítja, hogy számára az erkölcs nem univerzális, hanem szelektív – és nem érdekli az iráni emberek szabadsága.”
(Constantin Schreiber, Die Welt)
Ez az írás a szerző blogján jelent meg eredetileg, és beleegyezésével került közlésre. Az individualista további bejegyzései itt olvashatók.
Seres László összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 06:20
2019. november 19. - 16:002024. június 24.
- 09:20
2026. január 13.
