Irán modern kori történetében nem ritkák a tömeges megmozdulások: 2009-ben, 2017-ben, 2019-ben és 2022-ben is komoly tüntetéshullámok rengették meg az Iszlám Köztársaságot. Ezeket azonban végül minden esetben leverte Ali Khamenei ajatollah rendszere az Iráni Forradalmi Gárda és a Baszidzs félkatonai erők könyörtelen fellépésével. A mostani, december 28-án kezdődött tiltakozások sorsa is a következő napokban dőlhet el: vagy áttörést hoznak a 36 éve hatalmon lévő legfelsőbb vezető uralmában, vagy a korábbi megmozdulásokhoz hasonlóan kifulladnak.
A jelenlegi iráni tüntetéseknek két olyan előnye van, amely korábban nem, vagy csak részben volt meg.
Az első a rezsim példátlan katonai és pszichológiai gyengülése.
A 2025 júniusában Izrael és Irán között lezajlott, 12 napos háború súlyos csapást mért Teheránra: az iráni vezetés elveszítette nukleáris programjának jelentős részét, ballisztikus rakétáinak mintegy felét, légvédelmének nagyjából 80 százalékát, valamint több mint 30 magas rangú katonai és forradalmi gárdista parancsnokot.
A háború utolsó napjaiban az izraeli hadsereg a rezsim belső elnyomó infrastruktúráját is támadta, többek között az Evin börtönt, amelynek következtében foglyokat kellett átszállítani, és egyes rabok elmenekültek. Khamenei ráadásul a konfliktus jelentős részében bujkált, ami tovább rontotta a mindenhatóságát sugárzó imázsát.
Mindez azt jelenti, hogy a rendszer nemcsak tényleges katonai értelemben gyengült meg, hanem pszichológiailag is: a félelem aurája repedezni kezdett.
A második tényező a tiltakozások társadalmi bázisa. A mostani megmozdulásokat elsősorban súlyos gazdasági problémák váltották ki:
elszabadult infláció, magas üzemanyagárak, vízhiány és a rial drámai leértékelődése.
Ezek a gondok nemcsak az ellenzéki kisebbségeket – kurdokat, szunnitákat vagy reformereket – érintik, hanem a rendszer hagyományos síita támogatóit és a bazári kereskedőket is, akik Iránban mindig is fontos politikai szereplők voltak. Ezúttal nehéz bárkinek azt mondania, hogy a tüntetők követelései ne lennének jogosak.
Talán ennek is köszönhető, hogy a hatalom eddig óvatosabban nyúlt az erőszak eszközéhez, és a fellépés egyelőre nem érte el a korábbi évek brutális szintjét.
Miért lehet mégis kisebb az esély a változásra?
Mindezen pozitívumok ellenére több komoly akadály is áll a rendszer bukásának útjában.
Az egyik legnagyobb probléma a vezetés teljes hiánya. A jelenlegi tiltakozásoknak nincs karizmatikus központi alakja, nincs világos programja vagy konkrét politikai célja.
A puszta utcai jelenlét, meghatározott végcél nélkül, ritkán vezet rendszerszintű változáshoz.
Emellett a tüntetések – bár földrajzilag kiterjedtek – eddig viszonylag kis létszámúak maradtak. Nem jelentek meg százezres tömegek, amelyek korábban már képesek voltak komolyan megingatni a hatalmat. Amíg a részvétel nem ugrik jelentősen magasabb szintre, a rezsim túlélése jó eséllyel biztosított.
Paradox módon a háború utóhatása Khamenei pozícióját is erősíthette.
A júniusi konfliktus lezárása után volt egy rövid időszak, amikor a rezsim valóban attól tartott, hogy elveszíti az irányítást. Mivel azonban sem belföldről, sem a nemzetközi közösségtől nem érkezett komoly kísérlet a rendszer megdöntésére, Khamenei ezt követően kiterjedt és brutális tisztogatást rendelt el. Számos potenciális ellenzéki vezetőt öltek meg, vertek meg vagy vetettek börtönbe – ez is magyarázza, miért nincs most olyan személy, aki a tiltakozások élére állhatna.
További kulcskérdés a reguláris hadsereg lojalitása.
A történelem azt mutatja, hogy valódi rendszerváltás Iránban csak akkor lenne lehetséges, ha a hadsereg egy része átállna a tüntetők oldalára, és védelmet nyújtana nekik az Iráni Forradalmi Gárda és a Baszidzs ellen.
Ennek azonban jelenleg kevés jelét látni.
Külső tényezők: Trump árnyéka
Új bizonytalansági tényezőt jelent Donald Trump amerikai elnök kijelentése, miszerint az Egyesült Államok beavatkozna, ha Irán tömegesen végezne a tüntetőkkel. Egyesek ezt komolyan veszik, különösen azután, hogy Trump 2025 nyarán amerikai csapásokat rendelt el iráni nukleáris létesítmények ellen.
Ugyanakkor Trump korábbi nyilatkozatai óvatosságra intenek. December 29-én még alacsonynak nevezte a rezsimváltás esélyét, és arra utalt, hogy Khamenei végül leveri a tiltakozásokat.
Izrael nem kíván beavatkozni egy iráni rendszerváltás érdekében, így Trumpnak egyedül kellene vállalnia egy rendkívül kockázatos katonai lépést – amitől a Közel-Keleten eddig következetesen ódzkodott, különösen a „demokráciaexport” vagy nemzetépítés gondolatától.
Kritikus napok következnek
Mindezek fényében a következő napok valóban sorsdöntők. Ha a tüntetések gyorsan növekednek létszámban, világosabb vezetést és célokat kapnak, és esetleg katonai támogatás is megjelenik mögöttük, akkor történelmi fordulópont következhet. Ha azonban ez elmarad, nagy eséllyel egy keményebb állami fellépés következik, amely fokozatosan kifárasztja és szétzilálja a mozgalmat – ahogyan az Iránban már oly sokszor megtörtént.
Az írás eredetije a The Jerusalem Post hasábjain jelent meg.
