A hanuka fényének üzenetét idén egy különösen erős, hiteles hang formálja: Eli Sharabié, aki 16 hónapot töltött a föld mélyén, teljes sötétségben.
Eli Sharabi szabadulása óta életét annak szenteli, hogy a még fogságban lévő túszok ügyét szolgálja – és hogy tanúságot tegyen mindarról, amin keresztülment.
„Jól vagyok, tudom, milyen szerencsés vagyok, hogy egyáltalán élek”
„Amikor azt mondják nekem, hogy híresség lettem, mindig csak annyit felelek: én ezt nem így érzem. Nem vágytam ismertségre, nem akartam, hogy ilyen okból ismerjenek az emberek. De így alakult, és próbálom a legtöbbet kihozni belőle” – mondta Eli Sharabi.
Februári szabadulása óta alig telik el hét anélkül, hogy előadásokon, interjúkon vagy beszélgetéseken venne részt.
A könyv, amelyben elrablásáról és a fogságban töltött napokról ír, számára terápiaként szolgált; a közösségnek pedig útmutatásként és tanúságtételként.
A találkozásokon sokan könnyek között ölelik meg, ő azonban minden alkalommal elmondja: nincs szükség a sírásra. Él, és ezért minden nap hálás. Idén viszont a hanuka különösen nehéz lesz. Felesége, Lianne, és lányaik, Noiya és Yahel hiánya örök seb marad – a fény ünnepe mégis új, mélyebb jelentést kap.
„Lianne nem volt zsidó, de imádta a hanukát. Gyertyát gyújtottunk, énekeltünk, és ha közeledett a karácsony, Angliába utaztunk a szüleihez. Nem az ajándékokról szólt ez az időszak, hanem a családról.”
Idén is szeretné megtartani ezt a hagyományt: Izraelben gyújt gyertyát, majd Angliába megy, hogy felesége családjával töltse a karácsonyt.
Fény a sötétségben
A fény számára ma már egészen más jelentést hordoz. Több mint egy évig tartották fogva, ötven méterrel a föld alatt, teljes sötétségben.
„Voltak pillanatok, amikor azt hittem, soha többé nem látok fényt. Aztán rájöttem: a fény bennünk van. Ez adott erőt a túléléshez.”
A zsidó hithez is újra közel került. Fogsága alatt minden reggel imádkozott, péntek esténként pedig „minizsinagógát” tartottak a többi túszszal – egy negyed pitára mondtak áldást. A Shemát először akkor mondta el, amikor a terroristák betuszkolták az autóba.
„Nem vagyok vallásos ember, de most már van hitem – és ezt meg is fogom tartani.”
Szabadulása óta számos politikai vezetővel találkozott. Bár sokan igyekeztek támogatni, egy név különösen megmaradt benne: Steve Witkoff, Donald Trump közel-keleti különmegbízottja.
„Két órán át beszélgettünk. Éreztem, mennyire őszintén törődik a túszokkal. Ilyet nagyon ritkán tapasztal az ember.”
Háláját Trump felé sem rejti véka alá –amiért segítette az ő szabadon bocsátását, és lépéseket tett a többi túsz érdekében is.
Eli Sharabi 2026-os üzenete a zsidó világhoz: ne féljetek!
A jövőre tekintve úgy látja: a gyász időszaka akkor ér majd véget, amikor lassan elhalnak a könyvbemutatók, interjúk, megemlékezések.
A tervei egyszerűek, mégis felemelőek: rászoruló gyerekeket szeretne matematikára tanítani – személyesen, ellenszolgáltatás nélkül. „Szeretnék valami jót tenni. Valami igazán értelmeset.” – mondta.
Ahogy közeledik 2026, a volt túsz újra üzen a zsidó közösségnek – talán sosem voltak ennyire időszerűek a szavai:
„Ne vigyétek magatokkal a félelmet. Ne féljetek attól, hogy zsidók vagytok, és ne rejtsétek el az identitásotokat. Emelt fővel járjatok.”
A világ vezetőinek pedig egyértelmű üzenetet fogalmaz meg:
„A zsidóknak biztonságban kell élniük a saját hazájukban. A kormányok felelőssége megállítani az antiszemitizmust.”
Nem diplomataként beszél – és nem is kíván az lenni.
„Csak az igazat mondom.”
Hanuka fényében különösen erősen hangzik mindaz, amit a sötétségből a világosságba vezető út tanított Eli Sharabi számára: az identitás nem teher, hanem fényforrás. Nem elrejteni kell – hanem felmutatni.
