Az anticionizmus, nem spontán politikai reakció, hanem évtizedeken át tartó szisztematikus propaganda eredménye, amelyben a Szovjetuniónak nagy szerepe volt.
A Szovjetunió a hidegháború idején globális ideológiai fegyverként használta az anticionizmust: Moszkva Izraelt gyarmati és rasszista projektként mutatta be, célja pedig az volt, hogy gyengítse az Egyesült Államok befolyását a Közel-Keleten.
Volt egyszer egy Izraelt támogató Szovjetunió
A cionizmus eredetileg a zsidók nemzeti felszabadító mozgalma volt, amely a történelmi hazában való önrendelkezést célozta. Theodor Herzl a 19. században dolgozta ki a modern cionizmus alapjait: a zsidó nép biztonságos otthonát képzelte el, diplomáciai és politikai eszközökkel.
A holokauszt után a cionizmus a túlélés kérdésévé vált, a zsidó állam pedig sokak szemében az egyetlen lehetőség lett a méltóságteljes életre. A Szovjetunió kezdetben támogatta Izrael létrehozását, diplomáciai elismerést adott és fegyverekkel segítette az első arab háború túlélését, ám a geopolitikai változások hamar ellene fordították Moszkvát.
Ami később az anticionizmus legnagyobb propagátora lett
1967-ben, a hatnapos háború után a szovjet propaganda egy új szintre lépett: a cionizmust expanzionista gyarmati projektként és a nyugati imperializmus eszközeként állította be. A KGB tudatosan építette a nemzetközi anticionista kampányt, összekapcsolva a cionizmust a rasszizmussal, apartheidtel, kolonializmussal és akár a nácizmussal.
A Szovjetunió a palesztin nemzeti identitás mesterséges kialakítását is támogatta: a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) alapító dokumentumait Moszkvában írták, és a „palesztin nemzet” fogalmát az izraeli állam delegitimálására szabták. Jasszer Arafat és Mahud Abbász is a szovjet támogatással formált identitás arcaivá váltak, miközben otthon terrorista tevékenységet és Izrael-ellenes politikát folytattak.
A kampány a nyugati baloldali aktivistákat, nonprofit szervezeteket és az iszlamista mozgalmakat is elérte, összekapcsolva a palesztin ügyet más „antikolonialista” harcokkal, így Vietnám, Dél-Afrika és Kuba példájával. Az ENSZ-ben az 1975-ös 3379-es határozat – amely kimondta, hogy „a cionizmus a rasszizmus egy formája” – szintén a szovjet propagandát legitimálta, és intézményesítette a modern antiszemitizmus egyik legfontosabb fórumát.
A Szovjetunió pusztító propagandája tovább él
A szovjet propaganda hatása ma is érezhető. Az anticionista narratívák, amelyek erkölcsileg nemesnek és globális békére törekvőnek állították be az izraeli állam elleni kampányt, tovább élnek a nyugati aktivista hálózatokban. Az anticionizmus ma gyakran nem Izrael konkrét cselekedeteire reagál, hanem a szovjet ideológiai örökséget ismétli új generációknak.
Moszkva ezzel a cionizmust rágalommá változtatta, és ebből a hazugságból született a modern antiszemitizmus arca. A cionizmus valójában a zsidó nép nemzeti felszabadító mozgalma, az önrendelkezés univerzális jogán alapuló törekvés – egy jog, amelyet a világ minden más népének megadnak, de amelyet a szovjet propaganda hazugságai révén hamisan vádoltak és eltorzítottak.
