A New York-i polgármester-választás lényegében már június 24-én eldőlt, amikor az állami képviselő Zohran Mamdani elsöprő fölénnyel megnyerte a Demokrata Párt előválasztását a második helyezett, volt kormányzó Andrew Cuomo előtt. Az összes későbbi erőfeszítés, amely célja az volt, hogy megakadályozzák Mamdani novemberi győzelmét, gyakorlatilag hiábavalónak bizonyult. Jonathan Tobin véleménycikke.
A mélyen demokrata többségű New Yorkban, a párt és szinte az egész liberális média támogatásával, valamint a gyenge alternatívákkal a szavazólapon, esély sem volt arra, hogy megakadályozzák Zohran Mamdani győzelmét. Jogos volt az aggodalom amiatt, hogy a város élére nemcsak egy demokratikus szocialista kerül, aki Marx-receptekkel akarja irányítani a várost, hanem egy olyan politikus is, akinek egész pályafutása Izrael- és zsidóellenességre épült.
Ám azok a törekvések, amelyek a város mérsékelt szavazóit és a zsidó közösséget próbálták mozgósítani ellene, nem elsősorban a Cuomo iránti vonakodás vagy a republikánus Curtis Sliwa gyengesége miatt buktak el.
A liberális ökoszféra
A valódi probléma az, hogy mindaz, ami korábban vállalhatatlanná tette volna Mamdanit a választók többsége szemében – marxista meggyőződése és zsidóellenes nézetei –, mára nem számítanak kizáró oknak.
Olyan dolgok, amelyeknek a politikai élet peremére kellett volna száműzniük, ma már teljesen elfogadottak a New York-i demokraták körében.
A mai liberális politikai közegben Mamdani ideológiája és múltja teljesen normalizálódott az elmúlt évtizedben.
Nem is olyan régen egy hozzá hasonló embernek esélye sem lett volna.
De 2025-ben már elfogadható – sőt, sokak szerint „üdítő” – egy olyan politikus, aki vérvádat terjesztett Izraelről és a zsidókról, őket hibáztatva a rendőri erőszakért, aki tapsolt a „Zsidóirtást!” skandálóknak és a „From the river to the sea” jelszónak, vagy aki a „globalize the intifada” – vagyis a zsidók elleni terrort világszinten terjesztő – üzenetet tette magáévá.
Az amerikai intézményrendszeren keresztül az elmúlt évtizedekben végigvonuló progresszív „hosszú menetelés” megtette a hatását:
a kritikai fajelmélet, az intersekcionalitás és a gyarmatosító-elnyomó narratíva vált az új fősodorrá.
A „diverzitás, egyenlőség és befogadás” (DEI) dogmájával pedig olyan gondolkodásmódot terjesztettek el, amely a zsidókat és Izraelt „fehér elnyomókként” címkézi – és ez már nemcsak az egyetemeket, hanem a politikát és a kultúrát is áthatja.
A múlt század amerikai liberálisai elképzelhetetlennek tartották volna, hogy egy Mamdani képviselheti őket.
De ha a New York Times már rutinszerűen közöl antiszemita, Izrael-ellenes cikkeket, amelyek „apartheid-államnak” nevezik Izraelt és „népirtással” vádolják, akkor világos, hogy az elfogadható közbeszéd határai (az úgynevezett Overton-ablak) mára odáig tolódtak, hogy a zsidógyűlölet „kóser” lett a nyilvánosságban. Miért várnánk el hát, hogy a liberális többségű választók elutasítsanak egy polgármesterjelöltet, aki ugyanezt mondja?
Ilyen környezetben semmit sem tehetett a Mamdani-ellenes koalíció, hogy a kiszabadított antiszemitizmust visszazárja a palackba.
Megváltozott New York
A másik tény, hogy New York választói bázisa radikálisan átalakult az elmúlt egy generáció során.
Az a New York, amely kétszer is Rudy Giulianit, majd háromszor a mérsékelt, zsidó származású Michael Bloomberget választotta polgármesternek, már nem létezik.
Az elmúlt huszonöt évben a város munkásosztályának jelentős része – köztük a fehér etnikai közösségek – elköltözött a városból a külvárosokba vagy jobban irányított, naposabb államokba, például Floridába. Ezt a folyamatot felgyorsította Bill de Blasio baloldali politikája, majd Eric Adams inkompetenciája és korrupciója, amelyek mélyrepülésbe taszították a várost.
Ezzel párhuzamosan jelentősen megnőtt a muszlim választók aránya, főként Dél-Ázsiából és a Közel-Keletről, ahol a zsidókkal szembeni előítéletek – mint amilyeneket Mamdani is képvisel – normálisnak számítanak.
Ez a réteg döntő előnyt biztosított számára, ellensúlyozva a városban még mindig jelentős zsidó lakosság ellenérzéseit – miközben a zsidó baloldal egy része, amely már elvesztette kapcsolatát saját népével, lelkesen támogatta őt.
Gyenge ellenzék
Mamdani szerencséje az is volt, hogy ellenfelei gyengék voltak.
Andrew Cuomo volt a legéletképesebb kihívó, de nehéz volt olyan embert maga mögé állítani, akit a kormányzói éveiben autoritárius vezetési stílussal, a COVID-kezelés hibáival és szexuális zaklatási botránnyal azonosítottak.
Curtis Sliwa, a Guardian Angels alapítója, csupán marginális párt jelöltje volt, akit kevesen tudtak komolyan polgármesterként elképzelni.
Felmerülhetett volna egy közös „egyesített” jelöltség – Cuomo, Sliwa és az akkor még hivatalban lévő Eric Adams részvételével –, de az egók és a keserű viszonyok ezt meghiúsították.
Így Mamdani győzelme gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált, hiszen csak Cuomo rendelkezett olyan ismertséggel, amely versenyre kelhetett volna vele.
Ironikus módon Adams visszalépése – miután Trump segítségével elkerülte a korrupciós vádat, és függetlenként indult újra – végül Mamdaninak kedvezett: az afroamerikai és latin szavazók körében a kommunista jelölt jóval jobban szerepelt, mint az előválasztáson.
És persze Mamdani a leginkább Trump-ellenes jelöltként kampányolt abban a városban, ahol az elnök rendkívül népszerűtlen – ez is segítette.
Tudatlan, indoktrinált fiatalok
Sok szavazó szemében a 34 éves Mamdani „új arc” volt, két idős politikai veteránnal szemben.
A fiatalok megnyerték a marxista ígéretek: olcsóbb lakás, kevesebb megélhetési költség, ingyenes buszok – még ha mindez gazdasági nonszensz is a világ egyik legdrágább városában.
Úgy tűnik, minden generációnak újra meg kell tanulnia, hogy a szocializmus nem működik – különösen azoknak, akik a világról TikTokon és hasonló platformokon keresztül értesülnek.
Őket egy olyan oktatási rendszer is formálta, amelyet áthat a „woke” ideológia, és amelyben Trump most a DEI és az antiszemitizmus felszámolásával próbál rendet tenni.
A zsidók nem számítsanak védelemre
New York most olyan embert választott meg, akinek egész politikai karrierje az Izrael állam elleni harcra és annak hitére épül, hogy a zsidó állam elpusztítása a „jobb világ” kulcsa.
Mamdani győzelme súlyos következményekkel járhat a város zsidó lakosságára nézve.
A választási estjén elhangzott ígéret, hogy fellép az antiszemitizmus ellen, semmit sem ér, hiszen ugyanabban a mondatban „az iszlamofóbia elleni harcot” is meghirdette – vagyis lényegében relativizálta a zsidóellenességet.
Mivel az „iszlamofóbiának” bélyegzett jelenségek valójában gyakran az amerikai muszlim közösségek antiszemitizmusára mutatnak rá, Mamdani „zsidóvédő” ígérete üres szólam.
Az ő New York-jában egy zsidó sem érezheti magát biztonságban – ráadásul a polgármester rendőrellenes és bűnpártoló politikája az egész várost veszélyesebbé fogja tenni.
A normalizált zsidógyűlölet következménye
Mamdani győzelme és az, hogy az amerikai liberális elit nyíltan támogatja, tovább nehezíti a mérsékelt, Izrael-párti demokraták helyzetét.
A Demokrata Párt ma elsősorban Trump-gyűlöletből táplálkozik – és ebben a légkörben Mamdani „normalizálása” természetes, sőt sokak szerint „elkerülhetetlen” folyamatnak tűnik.
Ez azonban nemcsak a pártnak árt majd hosszú távon, hanem felgyorsítja a zsidóellenesség terjedését a politikában, a médiában és a kulturális elitben is.
Egy tragikus nap
Bármi is lesz a hosszú távú politikai következménye, Mamdani győzelme tragikus nap az amerikai zsidóság történetében.
A modern időkben még soha nem fordult elő, hogy valaki, aki nyíltan ellenséges a zsidókkal szemben, ilyen magas közfunkciót nyerjen az Egyesült Államokban – és közben a fősodrú média politikai sztárként ünnepelje.
Ez egy hosszú folyamat csúcspontja: az a folyamat, amely során Izraelről és a zsidókról szóló gyűlölködő hazugságok elfogadott közbeszéddé váltak.
Miközben a konzervatívok legalább próbálnak védekezni a saját oldalukon megjelenő szélsőséges zsidógyűlölők – például Tucker Carlson és más szélsőjobboldali figurák – ellen, a liberálisok gyakorlatilag átadták pártjukat Mamdaninak és az olyan „woke” progresszíveknek, mint Alexandria Ocasio-Cortez és a „Squad” antiszemita tagjai.
Az eredmény nemcsak New York zsidóinak tragédiája, hanem egy mérföldkő is: innentől kezdve minden tisztességes amerikai számára még nehezebb lesz elszigetelni az antiszemitizmust – mert az mostantól a hatalom részévé vált.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 08:11
2025. november 5. - 14:00
2025. június 29. - 15:00
2025. június 25.
