Felejtsük el ezt az ákom-bákomot KGB-vel, amely a maga szovjetikuszát sem tudta megteremteni, nemhogy a palesztin nemzetet.
Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása a palesztin nemzettudat kiformálódásáról.
„Nincs olyan, hogy palesztin”
Pár héttel ezelőtt olvastam egy cikket egy érdekes mondattal: „Nincs olyan, hogy palesztin: arab van.” A szerző ezt a megállapítást onnan vezette le, hogy a palesztinok 1936-os történelmi hőse Izz ad-Dín al-Kasszám szír volt, ezért palesztinok nem is léteznek. Ez nagyjából olyan megállapítás, mintha valaki a világ másik végén azt mondaná rólunk, hogy Zrínyi Miklós szigetvári hősünk horvát volt, ezért magyarok nincsenek is.
Nem szeretnék kötözködni, de ha csak „arabok vannak”, akkor mi a helyzet az arab zsidókkal Marokkótól Jemenig? Az a baj az egyszerűsítő cikkekkel, hogy több kárt okoznak, mint amennyi hasznot, ezért szükség van a helyesbítő magyarázatokra, még akkor is, ha azok lényegesen terjedelmesebbek és unalmasabbak, mint az előbbi.
Először is, hogy beszálljunk ebbe a nemzet vitába, elengedhetetlen meghatározni, hogy mit értünk pontosan nemzeten?
Mivel a nemzet fogalmának különböző korokban különböző konnotációi léteznek, én Benedict Anderson modern nemzetfogalmát használom. Anderson elmélete szerint a mai értelemben vett nemzet nem egy ősi, organikus entitás, hanem egy társadalmilag konstruált, „elképzelt politikai közösség”, amely a 19. századi nemzetállamok és a modern közoktatás kialakulásával jött létre.
A közös nyelv, az egységesített tananyag, a romantizált mítosz, irodalom és történelem, illetve a nyomtatott sajtó hozták létre a 19. századi értelemben vett nemzettudatot, amely az első világháborúban kulminálódott.
Ez a fajta nemzettudat söpört végig a Közel-Keleten is, és hagyott mély nyomokat különösen az ifjú törökökben vagy a perzsa konstitucionalistákban.
Paradox módon az arab nemzeti mozgalmat az arab keresztények (!) indították el és nem az arab muszlimok! Ők csak később vették át szír, libanoni arab keresztényektől az „arab ébredés” fogalmát és mozgalmát elsősorban az Oszmán Birodalommal szemben.
Ennek a leglátványosabb eredménye a 20. század elejére az Oszmán Birodalom széthullása lett.
Nemcsak a nagyhatalmak darabolták fel a szultanátust, az erjedés már sokkal régebben megkezdődött a 19. századi európai nacionalizmus, ha úgy tetszik, a nemzeti függetlenségi mozgalmak megjelenésével és terjedésével.
Mi a helyzet a palesztinokkal?
A palesztin nemzettudat kiformálódása négy lépcsőben ment végbe a 20. század közepén, gyökerei szintén a modern európai nemzeti függetlenségi mozgalomban gyökereznek.
Az első egyértelműen Izrael létrejötte. 1948. május 14-én, amikor Ben Gurion kikiáltotta a zsenge zsidó államot, az arab országok másnap megtámadták. A függetlenségi háborúban Izrael nyert az arab országok ellen, aminek eredményeként lehetősége nyílt, hogy az ENSZ 181-es határozatát a maga javára fordítsa. Ez lett a palesztin narratívában a nakba, vagyis több százezer (akkor még) palesztinai arab kiűzetése a frissen alakult Izraelből.
(Fontos megjegyezni, hogy ha az arabok nem támadják meg Izraelt erre a kiűzésre nem került volna sor. Másodszor ugyanekkor a palesztinoknak is lehetőségük volt létrehozni a saját államukat, de a kormányzatuk nem élt a lehetőséggel. Harmadszor, Izraelnek nemzetbiztonsági szempontból szükségszerű volt a területén ragadt palesztinok kiutasítása, mert nem bírtak volna el a belső és külső arab ellenséggel egyszerre. A nakbát nem elsősorban Izrael, hanem a rosszul előkészített ENSZ 181-es határozata és a palesztin vezetőség inkompetenciája okozta.)
Tehát a palesztin narratívában a nakba, mint egy közösen megélt trauma volt az első sarokköve annak a folyamatnak, amely során kiváltak az arab masszából és elindultak egy önálló identitás kialakulásának az útján.
A második lépcső: Nem szabad összemosni a 20. századi arab nacionalizmust a palesztin nemzetté válással! Nasszer a nakba után felkarolta a palesztin ügyet, a „palesztinok felszabadítását az izraeli iga alól”, de ezt csupán csak a saját politikai céljaira, történetesen Egyiptom közel-keleti megerősödésére akarta felhasználni. Ezzel egyidőben a pánarabizmus és a modern arab nacionalizmus előretörésével az 1950-es és 1960-as években a palesztin identitás eltűnt, mert eggyé vált a Nasszer képviselte nagy arab üggyel.
Az 1967-es arab-izraeli háborúban, ahol megint csak az arabok támadták meg Izraelt és csúfos vereséget szenvedtek (naksza) a Nasszer képviselete pánarab ügy atomjaira hullott szét.
A harmadik lépcső, amelyben valóban testet öltött a palesztin identitás az a Fatah létrejöttéhez köthető, amikor az Izrael elleni harc alapjául egyfajta palesztin nacionalizmust tűztek a zászlajukra. A Fatah legitimitását az adta, hogy nem a hajdani palesztinai arab vagy egyiptomi elitből került ki a vezetőség, hanem gázai menekültek köréből, ami komoly támogatást élvezett a lakosság körében. A létrejövő terrorszervezet pedig önállóan, az arab világtól elkülönülten kezdte képviselni a palesztin ügyet, élén Abu Ammaral vagyis Jasszer Arafattal.
A negyedik lépcső a Fatah fragmentizálódása, a kialakuló rivális palesztin terrorszervezetek és a palesztin mozgalom iszlamizálódása, radikalizálódása, vagyis napjaink káosza.
Mi a baj a palesztinizációval?
A klasszikus európai nemzetállamok létrejöttével kialakult a fékek és ellensúlyok szentsége, aminek az alapját az alkotmány, az egyenlő választójog és a mindekori kormány elszámoltathatósága adta. Bár a nemzeti függetlenségi mozgalom végig söpört a Közel-Keleten is, de pont a lényeg maradt ki. Lehet, hogy a palesztinok nemzeti öntudatukra ébredtek az 1960-as években, de nem vált céljukká a demokratikus berendezkedés, egy elszámoltatható kormány megszavazása, szellemi, gazdasági fejlődésük, ami valaha az európai polgárosodást hajtotta. Az egyetlen céljuk, amit a PFSZ, majd a Hamasz is az alapító okiratába, chartájába foglalt Izrael és a zsidóság teljes elpusztítása. A nácizmus ideológiája a Harmadik Birodalom felszámolásával nem tűnt el, hanem a Közel-Kelet bizonyos területein a radikális iszlamizmusba beépülve él tovább. Ám az ellenségképük nem csupán a zsidóságra terjed ki, hanem a közel-keleti kisebbségekre éppúgy, mint az egész Nyugati civilizációra és kultúrára.
Nem érdemes tagadni a palesztin identitás létét, mert akkor mennyivel vagyunk jobbak annál, aki meg akarja tisztítani a területet a Jordán folyótól a tengerig?
Felejtsük el ezt az ákom-bákomot KGB-vel, amely a maga szovjetikuszát sem tudta megteremteni, nemhogy a palesztin nemzetet. Ez egy feltartóztathatatlan történelmi folyamat részeként már megvalósult és nincs mit tenni ellene. Az egyetlen dolog, ami részben a nagypolitika, részben minden egyes individuum felelőssége a mindenkori radikális eszmék megállítása és felszámolása a klasszikus felvilágosodás játékszabályai szerint.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
dr. Kornéli Beáta összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
