Lelepleződtek a hazai és nemzetközi média által is idézett népirtás-kutató szervezet üzelmei.
Az önjelölt „népirtás-kutatók” száma 2023 október óta ugrásszerűen megnőtt a Nemzetközi Népirtáskutatók Szövetsége (IAGS) weboldalán. Nemrég azonban kiderült, hogy a tagság csupán 10 ezer forintba kerül.
Belépés csak hozzá nem értőknek
A Nemzetközi Népirtáskutatók Szövetsége a héten új határozatot adott ki, amelyben Izraelt népirtás elkövetésével vádolta. A magát komoly nemzetközi szervezetnek prezentáló IAGS kapcsán azonban időközben kiderült,
egy bizonyos összegért cserébe bárki a népirtás-kutató szervezet tagjává válhat.
Az árak 10 és 46 ezer forint között mozogtak, és a tagok részt vehettek az IAGS tevékenységeiben, többek között az e-mailes szavazásokban, például a hétfői, Gázában zajló izraeli műveletekről szóló határozat esetében is.
Boldog, boldogtalan megszakérthet bármit
„Kiderült, hogy szó szerint bárki csatlakozhat ehhez a szervezethez, és szavazhat olyan ügyekben, amelyek nemzetközi címlapokra kerülnek – például a határozatban, amely Izraelt népirtással vádolja”
– írta Salo Aizenberg, Honest Reporting igazgatósági tagja az X-en.
„Igen, vannak akadémikus tagok is. De amikor egy olyan szervezet, amelynek nincsenek standardjai, nem átlátható és elszámoltatható, átfogó kijelentéseket tesz a ‘népirtásról’, az nem tudomány – az politika, amely tudománynak álcázza magát. És mindenkinek joga van ahhoz, hogy tudja a különbséget.”
A szervezet komolytalanságát bizonyítandó, voltak, akik Adolf Hitler vagy a Csillagok háborújának főgonosza, Palpatine császár néven váltak a szervezet tagjaivá.
Szerda estére az IAGS honlapján deaktiválták a tagsági jelentkezést. Az új tagokat „inaktívként” jelölték meg.
Az internetes archívumok szerint az IAGS tagnyilvántartása 2023. október 2-án körülbelül 150 főt tartalmazott. 2024 áprilisára a tagság csaknem megduplázódott, 280-ra nőtt, majd legújabb határozata kiadásáig 440 főre ugrott. Aizenberg a közösségi médiában arra hívta fel a figyelmet, hogy egyáltalán nem tudni, hogy kik szavaztak az Izraelről szóló határozatra, pedig a világszerte címlapokra került döntésük kimondta, hogy „Izrael gázai politikája és cselekedetei kimerítik a népirtás jogi definícióját, és háborús bűnöknek, valamint emberiesség elleni bűncselekményeknek minősülnek.”
Az IAGS első magyar népirtáskutatója
Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Népirtáskutatók Szövetségének tagjai között az Izrael-ellenes muszlim országokból érkezők feltűnően felülreprezentálva vannak, Magyarországnak sem kell szégyenkeznie, hiszen egy fővel dicsekedhet a szervezetben.
Az izraeli háborús fejleményekről rendszeresen beszámoló Nemes Dániel kiberszakértő is átesett azon a nagyon bonyolult felvételi eljáráson, amelyhez pár percre, egy mobiltelefonra, egy hitelkártyára és 10 ezer forintra volt szükség. A következő szavazáson a Nemzetközi Népirtáskutatók Szövetségének nemzetközileg elismert szakértője azonban már nem mondhatja majd el a véleményét arról, hogy szerinte Izrael népirtást követ el vagy sem, ugyanis az ő tagságát is deaktiválta a szervezet.
A 444 megint alaposan utánajárt…
A hazai sajtóorgánumok közül a 444 és a 24.hu találta elég hitelesnek a hírt, ahhoz hogy leközölje azt magyarul is.
A „világ legnagyobb népirtáskutató akadémiai szövetségének” tagfelvételi eljárását nem, de azt fontosnak tartották kiemelni, hogy az önjelölt “szakértők” minek a befejezését követelik Izraeltől.
Ezek között szerepelnek olyan vádak is, mint a „gyerekek szándékos megtámadása és meggyilkolása”, valamint a gázaiak ellen állítólagosan elkövetett „szexuális és reproduktív erőszak”.
A cikkében mindenesetre a Hamász vezette gázai kormány médiaközpontjának vezető terroristáját is idézte a 444: Iszmail al-Thawabta szerint a határozat
„jogi és erkölcsi kötelezettséget ró a nemzetközi közösségre, hogy sürgősen lépjen fel a bűncselekmény megállítására, a civilek védelmére, és az izraeli megszállás vezetőinek felelősségre vonására”.
Vannak még olyan hazai médiumok, amelyeknek nem esik nehezére egy nemzetközileg terrorszervezetnek nyilvánított csoport vezetőjét idézni, amint az erkölcsről, jogról és civilek védelméről papol, miközben ugyanez a szervezet valódi népirtást követett el 2023. október 7-én, erőszakolt meg ártatlan nőket és gyilkolt meg ártatlan gyerekeket.
Ezek után hiába is várjuk a 444 és 24.hu cikkeit arról, hogy a Hamász miként éhezteti, bántalmazza és mészárolja a kormányzása alatt álló civileket…
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.