Egy izraeli tisztviselő megerősítette a szíriai műveletek során a hadsereg leszerelte a Törökország által Izrael elleni kémkedésére használt berendezéseket.
Az izraeli erők leszerelték a Szíriában elhelyezett kémberendezéseket a közelmúltbeli Damaszkusz közeli bázis elleni rajtaütés során – közölte egy izraeli tisztviselő csütörtökön az arab Al Hadath hírportállal.
Izrael felszámolja a török kémkedési kísérletet
Az Al-Hadath szaúdi televíziós csatorna csütörtökön arról számolt be, hogy az IDF kommandósai Damaszkusz közelében végrehajtott rajtaütés során leszerelték az al-Kiswah térségben elhelyezett török megfigyelő berendezéseket. A hírportálnak nyilatkozó egyik izraeli tisztviselő titkos és veszélyes török kémberendezések lefoglalásáról számolt be, és egy üzenetet is küldött a szíriai kormánynak.
„Figyelmeztettük a Sharaa-kormányt, hogy ne játsszon a tűzzel, és ne hallgasson a török parancsokra.”
– mondta.
A tisztviselő hozzátette, hogy a kémeszközök több mint tíz éve voltak a helyükön, és hogy „Törökország megpróbál közelebb kerülni Izraelhez, mint kellene” – mondta, és azzal zárta, hogy Izrael tájékoztatta az új szíriai kormányt, „hogy ne tesztelje Izrael türelmét”.
A héten egy szíriai kormányzati forrás az állami SANA hírügynökségnek elmondta, hogy kedden al-Sharaa csapatai őrjárat közben megfigyelő és lehallgató eszközöket találtak Damaszkusz környékén. Amikor megpróbálták azokat leszerelni, izraeli légitámadás érte őket, amelynek következtében több katona meghalt vagy megsebesült, és járművek semmisültek meg.
A beszámoló szerint az izraeli repülőgépek szerdáig folytatták a támadásokat és blokkolták a területhez való hozzáférést. A jelentés szerint ennek ellenére a szíriai csapatoknak sikerült néhány eszközt megsemmisíteniük, és evakuálniuk a sebesülteket. A forrás hozzátette, hogy az izraeli légierő ismét megtámadta a helyszínt, mielőtt az izraeli erők szerdáról csütörtökre virradó éjjel műveletet hajtottak végre az eszközök leszerelésére.

Hát ez a cikk totál zavaros — ellenmondás ellenmondás hegyén-hátán.
Egyrészt azt állítja, hogy török kémkütyük voltak. Ok, eddig még érteném – de utána kétfelé ágazik a sztori ezen része is. Az egyik ágon már 10 éve ott voltak. Márpedig Erdogan és Asszad ebben a 10 évben nem haverok voltak, hanem ellenségek — úgyhogy akkor Asszad ellen kellett (volna) kémkedni ezen kütyük segítségével. A sztori másik része szerint viszont ama szaudiaknak megnyilatkozó izraeli tisztviselő felháborítónak és ellenségesnek találta a kütyüket, mondván frissen és leginkább Izrael ellen telepített eszközökről van szó. Megjegyzem, eme sztoriág bármelyik változata áll is fenn, az csak úgy lenne lehetséges, hogy a jelengi al-Sharaa-féle "kormányzat" emberei közreműködtek benne — vagy 10 év óta vagy mostanában. Úgyhogy semmilyen megfigyelő és lehallgató eszközöket nem kellett volna felfedezni az al-Sharaa fazonoknak.
A cikk/sztori másik része viszont azt sugallja, hogy izraeli katonák az izraeli kémkütyüket vitték-mentették haza al-Sharaa csapatai elől, miután azokat felfedezték. Az izraeli légierő először megakadályozta a lefoglalásukat, majd a kommnadósok visszavitték a kütyüket Izraelbe.
Úgyhogy az egész a titkosszolgálati sztorik döntő többségéhez méltóan zavaros.