Miért gyűlöli a progresszív világ Izraelt? Benkő Balázs kíméletlen diagnózisa.
Miért van az, hogy egyesek még mindig Izraelt hibáztatják, akármi történik a Közel-Keleten? Hogyan lett a világ egyetemein a palesztin ügy a „minden elnyomás alfája és omegája”? És mit keres a zsidó állam a nőgyűlölet, a környezetszennyezés és a kolonializmus vádlottainak a padján, miközben pont az ellenkezőjéről híres? A 50 perc legfrissebb adásában Szalai Kálmán vendége Benkő Balázs nyelvész volt, aki nemcsak az izraeli–iráni konfliktus geopolitikáját tárta fel, hanem kíméletlen pontossággal mutatott rá a progresszív ideológia Izrael-ellenes megszállottságának történelmi, filozófiai és médiapolitikai gyökereire.
Egy csapás és a globális értelmezési háború
A 50 perc június 12-i adásában Szalai Kálmán vendége Benkő Balázs nyelvész volt, akivel az izraeli megelőző csapás kapcsán mély társadalomkritikai elemzést hallhattunk. Az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli fellépés nemcsak katonai, hanem kommunikációs szempontból is vízválasztó esemény: a nyugati sajtóban ugyanis – Benkő szerint – szinte egyáltalán nem jelent meg Irán felelőssége a gázai háború kirobbantásában.
A közbeszéd továbbra is azt az eltorzított képet sulykolja, mely szerint Izrael a megszálló, míg a palesztinok az ártatlan áldozatok.
Az adás itt tekinthető meg:
Benkő szerint világos, hogy a konfliktusok nemcsak a Közel-Keleten zajlanak, hanem a narratívák szintjén is. A „progresszió” világszerte egy olyan értelmezési keretet erőltet, amely Izraelt a gonosz szimbólumává teszi – függetlenül attól, hogy mi történik a valóságban.
Interszekcionalizmus: egy ideológia csapdája
Benkő részletesen kifejti az interszekcionalizmus mechanizmusát: ez a posztmarxista elméleti rendszer az elnyomás különféle formáit – kapitalizmus, kolonializmus, patriarchátus, rasszizmus – egyetlen közös nevező alá vonja. A progresszív mozgalmak számára a palesztin ügy lett az összes elnyomás metaszimbóluma: Izrael pedig ennek a világméretű gonosznak a fő letéteményese. Még ha Izrael például élen jár a környezetvédelemben vagy az LGBTQ-jogok védelmében, ezeket az eredményeket is a „pinkwashing” vádjával semmisítik meg: vagyis csak azért tesz jót, hogy leplezze a rosszat.
Ez a gondolkodásmód – Benkő szerint – teljesen immunis a tényekre. Nem számít, hogy Irán egy nőket elnyomó teokrácia, vagy hogy a Hamász célja Izrael elpusztítása. A progresszív világkép logikája szerint a palesztinokat „jó vadembereknek” kell látni, Izraelt pedig az elnyomás esszenciájának – függetlenül attól, hogy az adott konfliktusban ki kezdte a harcot, és ki próbálja azt lezárni.
Az új jobboldal: Izrael védelmezői?
A beszélgetés egyik legérdekesebb szegmense a radikális jobboldal „filozófiai pálfordulásának” elemzése. Míg a 20. században a szélsőjobboldali mozgalmak gyakran antiszemita alapon határozták meg magukat, ma egyre több ilyen párt – különösen Európában – nyíltan kiáll Izrael mellett. Benkő szerint ez nem értékalapú, hanem geopolitikai racionalitáson nyugvó változás. A progresszív narratívával szemben álló jobboldali erők – amelyek nemzeti önrendelkezést, biztonságot, kulturális kontinuitást képviselnek – természetes szövetségest látnak Izraelben, amely a saját létéért és stabilitásáért harcol hasonló eszközökkel.
Benkő példaként hozza az olasz Gianfranco Finit, aki látványos fordulatot hajtott végre egykori posztfasiszta pártjában, de szóba kerül a francia Nemzeti Tömörülés is, ahol hasonló folyamat zajlik – bár ott még nem zárult le.
Az értelmiségi antiszemitizmus ezzel párhuzamosan – paradox módon – egyre inkább a baloldali, egyetemi közegek sajátja lett.
Egyetemek, aktivisták, politikai haszon
A műsorban külön fejezetet kap az egyetemi közeg szerepe a narratívaháborúban. Benkő szerint az egyetemek – főleg az angolszász világban – olyan gondolati buborékokat hoztak létre, amelyekben nincs szükség valóságalapú érvelésre.
Autoreferenciális értelmezési keretekben mozognak, ahol a fogalmak önmagukat igazolják.
Az igazságosság nem a jogi vagy erkölcsi szabályok alapján dől el, hanem egy aktuális politikai elbeszélés alapján: a cél nem az igazság keresése, hanem az aktivisták mozgósítása.
Ezért minden eseményt úgy kell tálalni, hogy az illeszkedjen az előre meghatározott morális narratívába. Ha Izrael védekezik, az agresszió. Ha a Hamász gyermekeket gyilkol, az ellenállás. A gondolatkísérlet rémisztő: egy olyan értelmiségi közeg épült ki, amely a tényekkel szemben is képes stabil identitást és mozgósító erőt fenntartani.
Európa útkeresése: kétszínűség és lehetőségek
Szalai Kálmán a beszélgetés végén rákérdezet: vajon az európai hatalmak hogyan fognak reagálni arra, ha Izrael sikerrel felszámolja az iráni nukleáris fenyegetést? Benkő szerint az európai politikai elit – főleg külpolitikai szinten – gyakran kicsinyes, belpolitikai szempontokat követ, és ideológiailag is megosztott. Ugyanakkor léteznek biztató jelek: a német Merz kancellár Izrael-párti kiállása vagy a visegrádi országok következetes támogatása.
A jövő kérdése az, hogy ezek a hangok felerősödnek-e, vagy elsüllyednek a progresszív morális nyomás alatt.
A mítosz, ami legyőzi a valóságot
A beszélgetés legfontosabb tanulsága talán az, hogy a zsidó állam körüli diskurzus már régen nem Izraelről szól. Egy ideológiai háború terepe lett, ahol nem számítanak a tények, csak az előre legyártott erkölcsi panelek. Benkő Balázs azonban bízik abban, hogy a valóság – ha lassan is – utat tör magának. És ha így lesz, talán egyszer a „józan ész” is visszatérhet a globális párbeszédbe.
Addig azonban – mondja – „Izrael marad a világ bűnbakja. Ha kell, kitalálunk valamit.”
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
