A londoni legfelsőbb bíróság tárt karokkal várja a palesztin migránsokat

Egy gázai palesztin család új reményt kapott a londoni felsőbíróság döntésével, amely szerint a brit hatóságoknak újra meg kell fontolniuk, hogy kérik-e Izrael engedélyét a család Gázából való kijutásához.

A brit igazságszolgáltatás hétfőn úgy döntött egy humanitárius ügyben, hogy a külügyminisztériumnak újra meg kell vizsgálnia egy Gázában rekedt palesztin család kérelmét – még akkor is, ha a család korábban már megkapta az engedélyt, hogy az Egyesült Királyságban élő rokonukkal egyesülhessen.

Vízumuk ellenére Gázába ragadtak

A palesztin származású házaspár és négy gyermekük az év elején vízumot kapott, hogy Nagy-Britanniába utazhassanak, és találkozhassanak brit állampolgárságú rokonukkal. Gázát azonban eddig nem tudták elhagyni, mivel a kijutás – főként az izraeli ellenőrzés miatt – csak más országok hivatalos megkeresésével lehetséges.

A brit külügyminisztérium végül megtagadta a segítséget, és nem kereste fel Izraelt az ügyben, így a palesztin család Gázában rekedt.

Ajvé: 200 ezer palesztin migránst szabadítana rá Európára egy francia bíróság

Veszélyes jogi precedenst teremtett pénteken egy francia menekültügyi bíróság. Mutatjuk a részleteket!

A High Court bírája, Martin Chamberlain azonban rámutatott: a brit hatóságok nem vették kellően figyelembe, hogy a család helyzete – vagyis a már megadott brit beutazási engedély – kivételes körülménynek számít-e. A bíróság ezért új eljárásra kötelezte a külügyminisztériumot, amelynek most felül kell vizsgálnia döntését.

A család ügyvédje, Jenni Whitaker úgy nyilatkozott:

„Reméljük, hogy a külügyminisztérium ezúttal igazságosan, emberségesen és felelősségteljesen fog eljárni, és haladéktalanul segítséget nyújt ügyfeleinknek.”

A brit külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a bíróság döntését.

Izomsorvadásban szenvedő kisfiúval hazudik a média a gázai „éhínségről”

Egy súlyosan lesoványodott palesztin fiú lett a „a gázai éhínség” új arca.

„Hat ország már vállalta” – több százezer gázai költözhet külföldre!

Donald Trump izraeli kampányfőnöke közölte a nagy hírt.