Puzsér Róbert is megosztotta véleményét a Kneecap kitiltásáról.
Puzsér Róbert, bár az ír rapbandát elítélte, nem tiltotta volna ki őket Magyarországról
Puzsér Róbert vs. Kneecap
„Az anticionista ír rapbanda, a Kneecap épp az enyémmel ellentétes ítéletet alkot Izrael szerepét illetően,
mégis gyalázatosnak tartom, hogy az illiberális rezsim három évre kitiltotta a tagjait Magyarországról.”
– írta Puzsér a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
A publicista kifejtette, hogy „meggyőződéssel és nem félelemtől vezetve él”, ezért egy olyan társadalomban akar a maga módján gondolkozni, ahol akár az ellenkezőjét is gondolhatná, és azért a véleményéért sem üldöznék.
„A Kneecap tagjai gyűlölik a zsidó államot, amely jelenleg a Nyugat háborúját vívja a dzsihadizmussal,
úgyhogy ezek az ír rapperek az én szememben a civilizációnk árulói
– de ugyan miért ne árulhassák el szabadon azt a nyugati civilizációt, aminek éppen az az ereje, hogy minden ellene feltörő indulatnak csatornát ácsol, és magába integrál, hanglemezt ad ki, koncertet szervez neki, és pólót gyárt belőle, miközben a nyilvánosság feldolgozó erejével kifejleszti vele szemben a szellemi immunitás képességét?” – folytatta gondolatmenetét Puzsér.
„Miért ne élhessenek a Kneecap tagjai az Izrael iránti utálatuk természet adta jogával? Miért ne koncertezhessenek a Sziget Fesztiválon? Mert az enyémmel ellentétes véleményt formálnak?”.
Puzsér Róbert szerint a Kneecapnek lehetőséget kellett volna adni arra, hogy előadhassák a szövegeiket meg nézeteiket,
„hiszen se Izraelnek, se bármelyik másik államnak a politikája nem állhat bírálat felett, és akinek ez a bírálat nem tetszik, az legfeljebb más koncertre látogat.”
Puzsér szerint az tény, hogy Dobrev Klára a Kneecap fellépésének a tilalmát követelte, Orbán Viktor meg be se engedi a tagjait Magyarországra, „sokadszor is azt bizonyítja, hogy nincs érdemleges különbség köztük”. A publicista úgy véli, hogy mindketten a szabadság ellenségei, a despotizmus huszadik századi szellemének az érvényesítői, és még ostobák is, mert nem tanulták meg a történelemből, hogy amit üldöznek, azt érvényesülésre ítélik.
„Remélem, hamarosan együtt tűnnek el a hazai politika lefolyójában, és csak a magyarok rémálmaiban térnek vissza.” – zárta bejegyzését Puzsér.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.