A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel.
A Sydney Sweeney új reklámja miatt kialakult vita középpontjában egy angol szójáték áll, amely a „jeans” (farmer) és a „genes” (gének) szavak azonos kiejtésére épül. Ez a hasonló hangzású, de eltérő jelentésű szójáték néhány woke tiktokker szerint már egyenesen a náci ideológiát idézi. A woke felháborodás ellenére az American Eagle részvényei közel 17 százalékot emelkedtek.
Sydney Sweeney „náci” farmerreklámja
A woke tömegek által kifogásolt reklámban Sweeney – kék farmerban és farmerdzsekiben – a következőt mondja:
„A gének öröklődnek szülőről gyermekre, meghatározva például a hajszínt, a személyiséget vagy a szem színét.” Majd hozzáteszi:
„Az én farmerem (jeans) kék” – miközben kék szemeivel a kamerába néz.
Az American Eagle szójátéka arra épül, hogy az angolban a „jeans” (farmer) és „genes” (gének) ugyanúgy hangzik.
A kampány egy másik reklámfilmjében Sweeney játékosan ezt mondja:
„Nem fogom azt mondani, hogy vegyél American Eagle farmert. És azt sem állítom, hogy ezek a legkényelmesebb nadrágok, amiket valaha viseltem, vagy hogy fantasztikusan mutat bennük a feneked. Minek is tenném?” Majd hozzáteszi: „De ha te mondod, hogy megvennéd, én nem foglak megállítani.” – mondja, majd ekkor jelenik meg a képernyőn a felirat:
„Sydney Sweeney-nek nagyszerű génjei/farmerjei vannak.”
Nem mindenki értékelte a szóviccet
A szóvicc sok balos TikTok-felhasználónál kiverte a biztosítékot. Többen úgy vélték, hogy a szőke, kék szemű színésznő megjelenése és az „örökletes jó tulajdonságok” emlegetése együtt már náci eugenikát, azaz faji alapú szelekciót idézi – és ezért náci propagandának bélyegezték az egész reklámot.
„Egy szőke, kék szemű fehér nő a jó génjeiről beszél? Ez náci duma”
– panaszkodott Sydney Sweeneyre az egyik érzékeny TikTok-felhasználó. Egy másik tiktokker pedig így fakadt ki: „Ha nem látod, mi ezzel a baj, nyisd ki a szemed: ez tiszta náci sz*rság.”
A közösségi média baloldali részéről jövő felháborodásra válaszul több újságíró, köztük Robby Soave is megszólalt, aki „az internet történetének egyik legostobább és legkontraproduktívabb balos túltolásának” nevezte a felzúdulást.
Az American Eagle közleményében azt írta, hogy a kampány célja a farmerdivat „alapjaihoz való visszatérés”. Emellett jótékony célokat is szolgál: a „Sydney Jean” névre keresztelt, limitált szériás farmer bevételét teljes egészében a Crisis Text Line nevű nonprofit szervezetnek ajánlják fel, amely mentális egészségi támogatást nyújt éjjel-nappal. A nadrág hátsó zsebére egy pillangó szimbólum került, amely a családon belüli erőszak elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet, amely egy személyesen is fontos ügy Sydney Sweeney számára.
A woke felháborodás ellenére a reklámkampány eddig hatalmas siker: az American Eagle részvényei öt nap alatt közel 17 százalékot emelkedtek.