Az iráni rakéták a 12 háború során egyre hatékonyabban játszották ki az izraeli légvédelmi rendszert – adta hírül a The Wall Street Journal.
A WSJ szerint a 12 napos háború a bizonyíték arra, hogy még a világ legkifinomultabb légvédelmi rendszereinek is vannak kritikusan sebezhető pontjai.
Az izraeli légvédelmi rendszer a háború során
A The Wall Street Journal legújabb cikkében arról számolt be, hogy Teherán sikeraránya az izraeli légvédelem áttörésében a 12 napos háború előrehaladtával 8%-ról 16%-ra emelkedett, ami a lap szerint jól mutatja, hogy a kitartó ellenségek hogyan tudják azonosítani és kihasználni a többrétegű védelmi architektúrák réseit.
Az iráni támadások hatékonyságának megugrása a The Wall Street Journal által összeállított rakétavédelmi adatok átfogó elemzéséből derült ki, amely izraeli és washingtoni think tankek adataira támaszkodott. A The Wall Street Journal szerint a konfliktust ismerő tisztviselők jelezték, hogy Irán változó stratégiája magában foglalta fejlettebb, nagyobb hatótávolságú rakéták indítását Irán területének mélyéről, ami alapvetően megváltoztatta a harci helyzetet.
Teherán módszeres megközelítése az izraeli légvédelem leküzdésére a gyakorlatban a támadások időzítésének és a célpontok kiválasztásának folyamatos változtatását jelentette
– közölték a The Wall Street Journal forrásai. Az iráni erők ahelyett, hogy éjszaka folyamatos tűzzel támadtak volna, nappal kisebb hullámokban indítottak rakétákat több helyről, hatékonyan tesztelve Izrael légvédelmi rendszereinek különböző sebezhető pontjait.
Az iráni támadó stratégia kifejezetten Izrael többrétegű légvédelmi rendszerét célozta meg, amely magában foglalja az Arrow 3 elfogórakétákat a légkörön kívüli fenyegetések ellen, az Arrow 2-t a légkörben történő elfogáshoz, az amerikai Terminal High Altitude Area Defense (THAAD) rendszereket, a Dávid Parittyáját a közepes hatótávolságú fenyegetések ellen és a Vaskupolát a rövid hatótávolságú lövedékek ellen. Minden réteg különböző magasságokban és hatótávolságokban működik, létrehozva azt, amit a rakétavédelmi szakértők a világ egyik legátfogóbb légvédelmi rendszerének tartanak.
Mora Deitch, a Tel-Avivi Egyetem Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének Adatelemzési Központjának vezetője fontos adatokat szolgáltatott, amelyekből kiderül, hogy Irán legsikeresebb támadásai június 22-én történtek, amikor 27 rakétából 10 sikeresen elérte az izraeli területet. Ez jelentős eszkalációt jelentett a konfliktus korábbi szakaszaival összehasonlítva, amikor az iráni behatolási arányok lényegesen alacsonyabbak voltak.
„Bármely rakétarendszer, még egy olyan kifinomult is, mint Izraelé, előbb-utóbb áttörhető” – magyarázta Raphael Cohen, a Rand vezető politológusa a The Wall Street Journalnak. „Bármely légvédelmi rendszer esetében a kulcs nem annyira egy tökéletes rendszer felépítése egy réteggel, hanem inkább a kumulatív hatás.”
Az iráni taktika
Irán a támadások részeként bevetették a hiperszonikus Fattah-1 rakétákat, amelyek a Föld légkörén kívülről meredek szögben, a hangsebesség tízszeresével zuhannak le célpontjaikra. Ezek a fejlett fegyverek képesek manőverezni az elfogás elkerülése érdekében, és csak Izrael legkifinomultabb rendszerei, mint az Arrow 3 és a Dávid Parittyája, képesek elfogni, amelyek repülés közben is képesek pályájukat módosítani.
Az iráni erők egyre kifinomultabb támadásokat indítottak azáltal, hogy változtatták a tüzelési mintáikon, földrajzilag egymástól távoli izraeli városokat célbavéve, és megváltoztatva a támadások közötti időközöket. Yehoshua Kalisky, a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének rakétavédelmi szakértője megjegyezte, hogy „megpróbálták megosztani az izraeli védelmi rendszert”, leírva, hogy Teherán stratégiája a taktikai szétszóródás révén a légvédelmi képességek túlterhelésére irányult.
Az izraeli nyilatkozatok a konfliktus során szintén csökkenő elfogási arányokat tártak fel. A tisztviselők kezdetben 90–95%-os elfogási arányt állítottak az aktív harcok során, de
a tűzszünet utáni értékelések szerint a sikerarány összességében 86% volt
– írja a The Wall Street Journal.
Izrael sikeres támadásai az iráni rakétaindítókkal szemben megakadályozta Teheránt abban, hogy régebbi, kevésbé pontos rakétákat alkalmazzon. Azonban ez a siker paradox módon arra kényszerítette Iránt, hogy a konfliktus későbbi szakaszában fejlettebb, nagy hatótávolságú fegyvereket használjon Izrael ellen, ami hiperszonikus és precíziós irányítású rendszerek bevetését eredményezte. Szakértők szerint ez más körülmények között talán nem történt volna meg.
A konfliktus előrehaladtával az elfogórakéták csökkenő rendelkezésre állása és a magas költségek valószínűleg befolyásolták az izraeli védekezést, mivel a védelmi tisztviselők a legnagyobb veszélyben lévő helyszíneket részesítették előnyben, az erőforrások megőrzése érdekében. Ez a gazdasági szempont újabb réteget ad azokhoz a stratégiai megfontolásokhoz, amelyekkel a költséges rakétavédelmi rendszerek fenntartására kényszerülő országoknak számolniuk kell.
Az izraeli és az iráni tisztviselők jelenleg is elemzik a 12 napos háború során elért eredményeiket. Yehoshua Kalisky megjegyezte, hogy „mindkét ország tanulási folyamatban van, ők próbálják javítani támadásaikat, mi pedig a védelmünket”.
