Az iráni infrastruktúra elleni támadás csak átmeneti megoldást jelent. Albert Wolf írása.
Az iráni nukleáris program ellen indított légicsapások csak ideig-óráig fékezik az atomprogramot, ezért a bombázás nem lehet stratégia, csak taktika.
Az iráni fenyegetés
2024 októberében Irán egyértelmű fenyegetést fogalmazott meg: ha Izrael megtámadja, akkor nukleáris fegyver fejlesztésébe kezd.
A kérdés azonban nem pusztán az, hogy Irán képes-e elérni ezt a célt, hanem az is, hogy a katonai csapások önmagukban miért nem állítják meg ezt a folyamatot és mit tanulhatunk a múltból.
Az iráni nukleáris program elleni légicsapások eddig vegyes eredményeket hoztak. Egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a támadások sikeresen késleltették a program előrehaladását.
Mások felhívják a figyelmet arra, hogy a csapások inkább csak átmeneti fennakadásokat okoztak és a visszafordíthatatlan károk helyett az ellenfél még inkább megerősödhet.
Korai csapások sikeressége
Az Irán elleni légicsapások a legnagyobb sikert akkor érték el volna, ha a fejlesztési folyamat korai szakaszában történnek, amire Izrael 2007-es szíriai támadás az egyik legjobb példa.
Az Al Kibar-reaktor megsemmisítése valóban meghiúsította Szíria nukleáris ambícióit, mivel ott nem találtak urándúsító vagy egyéb nukleáris létesítményeket.
Az Irán elleni légicsapások azonban nem voltak ennyire egyértelműen hatékonyak. Az iráni program bonyolult, széttagolt és jelentős önellátó képességekkel rendelkezik. Ez az oka annak, hogy a légicsapások legfeljebb néhány hónaptól pár évig késleltethetik a programot, de nem állítják meg.
Példák a múltból
A katonai csapások gyakran csak késleltetik, de nem állítják meg a kitartó nukleáris fejlesztéseket. Az 1981-es izraeli Osirak-reaktor elleni támadás ugyan lassította Irak atomprogramját, ám Szaddám huszonötszörösére növelte urándúsítási erőfeszítéseit.
A náci Németország gyorsított fejlesztésekbe kezdett a szövetséges bombázások hatására, míg a megszállt Norvégia nehézvíz-üzemének elpusztítása csak részlegesen akadályozta meg a német reaktorépítést. Csak az Orchard hadművelet – Szíria 2007-es Al Kibar-reaktor elleni megsemmisítése – tekinthető egyértelmű sikernek.
Közel-keleti atomfegyverkezés
A térség nukleáris versenyének esélyeiről szólva George Shultz egykori amerikai külügyminiszter figyelmeztetése ma is érvényes:
„A proliferáció újabb proliferációt szül.”
Ez a Közel-Kelet különösen érzékeny pontja, de két tényező csökkentheti a nukleáris dominóhatás veszélyét. Az első az Egyesült Államok hiteles biztonsági garanciája, amely enyhíti a régió országainak biztonsági dilemmáját. Másodszor pedig a gazdasági kapcsolatok és külföldi befektetések jelentősége, amely visszatartó erőként hat a költséges és szankciókkal fenyegetett nukleáris fejlesztések ellen.
Folyamatos nyomás
Összességében a légicsapások lerombolták Irán nukleáris infrastruktúráját, de nem törték meg az ország eltökéltségét. Az ilyen katonai akciók önmagukban nem állítják meg az atomfegyverek felé tartó országokat.
A stratégiai siker kulcsa a folyamatos politikai, gazdasági és diplomáciai nyomás, amely megakadályozhatja vagy korlátozhatja, hogy Irán és más államok a nukleáris fegyverkezés ösvényére lépjenek.
Albert B Wolf Közel-Kelet szakértő. Három amerikai elnöki kampányban is tanácsadóként működött közre az Egyesült Államok közel-keleti külpolitikájával kapcsolatban.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
