Forradalmi békejavaslattal álltak elő júdea-szamáriai Hebron város és térség palesztin klánjainak vezetői: öt befolyásos sejk írta alá azt a történelmi levelet, amelyben elutasítják a Palesztin Hatóságot, és teljes mértékben elismerik Izraelt mint zsidó államot.
A kezdeményezés középpontjában Wadee’ al-Jaabari (más néven Abu Sanad) sejk áll, aki Hebron legerősebb klánját vezeti a Júdea-Szamária déli részén, Jeruzsálemtől mintegy 30 kilométerre fekvő történelmi városban. A The Wall Street Journal beszámolója szerint a sejk kijelentette: „Együttműködést akarunk Izraellel” és „együttélést akarunk”. Ezek a szavak rendkívüli jelentőséggel bírnak, tekintve családjának hagyományos befolyását a palesztin társadalomban.
A levél, amelyet Nir Barkat izraeli gazdasági miniszternek címeztek, drámai elmozdulást jelent a palesztin vezetés Izrael elutasításán alapuló évtizedes álláspontjától. A lap megjegyezte, hogy Barkat, Jeruzsálem volt polgármestere, otthonában fogadta al-Jaabarit és a többi sejkeket, és február óta több mint egy tucat találkozót tartott velük – jelezve a diplomáciai törekvés komolyságát.
A javaslat szerint:
„Hebron Emirátusa elismeri Izrael Államát mint a zsidó nép nemzetállamát, Izrael pedig elismeri Hebron Emirátusát mint a Hebroni Körzet arab lakóinak képviseletét.”
Ez a kijelentés messze túllép a Palesztin Hatóság bármely korábbi álláspontján, és teljesen feladja az Izrael-ellenes, elutasító álláspontot.
A béketerv gyakorlati elemeket is tartalmaz: a sejkek 1 000 hebroni munkás izraeli foglalkoztatását kérik első körben, amelyet további 5 000 fő követne. Al-Jaabari és egy másik sejk megerősítették, hogy Barkat szerint ez a szám később 50 000 főre is nőhet. Az izraeli munkalehetőségek kulcsfontosságú megélhetési forrást jelentenek a palesztin közösségek számára – különösen az október 7-i támadásokat követően kiadott munkavállalási tilalmak után.
A levél világosan kimondja: „Nulla tolerancia a terrorizmussal szemben a munkások részéről”, mely éles kontrasztban a jelenlegi helyzettel, amelyben a Palesztin Hatóság rendszeresen fizet a terroristák családjainak – jegyzi meg a The Wall Street Journal.
Barkat hangsúlyozta, hogy a hagyományos békefolyamatok kudarcot vallottak, és „új gondolkodásra” van szükség. Egy magas rangú izraeli forrás megerősítette, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök támogatja, de kellő óvatossággal követi a kezdeményezést.
Al-Jaabari sejk kijelentette:
„Nem lesz palesztin állam – még ezer év múlva sem. Október 7. után Izrael ezt nem fogja megengedni.”
Egy másik, szintén a levelet aláíró nagy hebroni sejk ezt megerősítette: „Egy palesztin állam létrehozásáról álmodozni mindannyiunkat pusztulásba visz.”
A dokumentum alapján gazdasági övezet is létrejönne több mint 400 hektáros területen, Hebron és Izrael határán, ahol tízezrek dolgozhatnának. A The Wall Street Journal által megszerzett héber nyelvű dokumentum szerint az első körben nyolc vezető sejk (204 000 ember képviseletében), a második körben további 13 sejk (még 350 000 fő) támogatja az ügyet – mely lefedi a hebroni régió 700 000 fős lakosságának többségét.
Al-Jaabari bejelentette, hogy „megszakítja a kapcsolatot a Palesztin Hatósággal”, mert az „nem képviseli a palesztinokat.” Azt mondta, a klánok évszázadokon át irányították saját területeiket, míg Izrael nem döntött helyettük, és nem hozta vissza a száműzött PFSZ-t.
A sejk egy arab közmondással élve bírálta a Palesztin Hatóságot:
„Csak a falu borjai szántják a földjét.” – azaz aki nem ott él, nem ismeri annak részleteit. „Ti – a PFSZ – csak az adók beszedéséhez értetek.”
Négy másik hebroni sejk még erősebben bírálta a palesztin vezetést:
„A PFSZ felszabadítási mozgalomnak nevezte magát. De miután hatalomra jutott, csak lopott.” – mondta egyikük.
„Sem ők, sem a Hamász nem képviselhetnek bennünket – csak mi magunk.”
A The Wall Street Journal szerint a sejkek jó kapcsolatot ápolnak a zsidó telepesekkel. A terv szakítana az oslói megállapodások által felosztott területi sémával, és újraelosztaná a C-zónák földjeit.
Joszi Dagan telepesvezető támogatja a tervet, ahogy Israel Ganz, a telepes tanács elnöke is. Az ötlet Mordechai Kedar orientalista nevéhez fűződik, aki már 20 éve javasolja a Ciszjordánia klánalapú emirátusokra bontását.
Kedar szerint a sikertelen arab államok (pl. Libanon, Szíria, Irak) szemben állnak a sikeres emirátus-alapú rendszerekkel (pl. Kuvait, Katar, Szaúd-Arábia), ahol egyetlen család irányít.
A palesztin nacionalizmus szerinte megbukott – ezt bizonyítja a Hamász térnyerése is.
„Hebron konzervatívabb, tradicionálisabb, mint Rámalláh. Ez lehet a teszteset.” – véli Kedar professzor. Véleménye szerint a klánok természetes legitimációval rendelkeznek, míg a PFSZ (mai nevén Palesztin Hatóság) és a Hamász zsidógyűlöletre építi hatalmát.
Al-Jaabari kiemelte, hogy a Palesztin Hatóság „még saját magát sem tudja megvédeni.” Szerinte egy október 7-hez hasonló támadást a Palesztin Hatóság megengedhetne, ami után Ciszjordánia is Gázához hasonló pusztulás sorsára jutna. Ugyanakkor egy másik sejk így fogalmazott:
„Ha Trump és az Egyesült Államok áldását adják, Hebron olyan lehet, mint a Perzsa-öböl – mint Dubaj.”
A kezdeményezés halad, bár Izrael kérte a folyamat elhalasztását a gázai és iráni válság miatt. Azóta sok újabb sejk csatlakozott, és ők állítják: „A nép velünk van. Senki sem tiszteli a Palesztin Hatóságot.”
Az izraeli biztonsági szervek ugyanakkor aggódnak. A Sin Bet belbiztonsági szolgálat nem kommentált, de belső ellenállás tapasztalható. Az IDF is figyelmeztetett a káosz lehetőségére.
Skeptikus hangot ütött meg Gadi Shamni nyugalmazott tábornok is:
„Több tucat fegyveres család? Ez káoszhoz vezethet.” Szerinte a palesztin nemzeti törekvések nem tűnnek el.
Ezzel szemben Amir Avivi tartalékos tábornok szerint a Palesztin Hatóság „a terrorizmus melegágya.” Al-Jaabarit komoly vezetőnek tartja, és feltette a kérdést:
„Ha a Palesztin Hatóság Gázában nem elfogadható, miért lenne az Ciszjordániában?”
A sejkek szerint akár egy hét, vagy egy nap alatt is el tudják távolítani a Palesztin Hatóságot Hebronból – ha Izrael nem avatkozik be. „Csak ne álljatok az utunkba.” – kérték. Bíznak Trump támogatásában, amellyel Netanjahu is jóváhagyhatja a tervet.
„Tudjuk, ki jelent veszélyt és ki nem, mert itt élünk.” – zárta egyikük. A The Wall Street Journal szerint bár kritikusok szerint a sejkek csupán a Palesztin Hatóság forrásait akarják átvenni, ez is a szervezet gyengeségét mutatja.
Egy 2007-es incidens óta – amikor a Jaabari-klán túszul ejtett 34 palesztin rendőrt – a Palesztin Hatóság hatalma Hebronban jelentősen megcsappant. Amikor a Wall Street Journal megkérdezte, hogy a sejk árulónak érzi-e magát, így válaszolt:
„Az árulás már Oslóban megtörtént. Ti elfelejtettétek – én emlékszem: 33 év hazugság, erőszak, lopás és nyomor a nyugati pénzek ellenére. Hiszek az utamban. Lesznek akadályok, de ha kőbe ütközünk, vasat fogunk, hogy összezúzzuk.”