Nem mindennapi üzenetet intézett az irániakhoz az izraeli titkosszolgálat.
Az IDF perzsa nyelvű (fárszi) közösségi médiája szerdán felszólította az irániakat, hogy forduljanak a Moszadhoz.
Az üzenet
A bejegyzésben az IDF azt írta, hogy Izrael megérti a „nehéz helyzetet és körülményeket, amelyeket a rezsim teremtett”, mivel sok aggódó üzenetet kaptak iráni civilek rokonaitól.
„Még azok is, akik a rezsim biztonsági intézményeinek tagjainak tartják magukat, kifejezik félelmüket, kétségbeesésüket és haragjukat az Iránban történtek miatt, és arra kérnek minket, Irán ne szenvedje el ugyanazt a sorsot, mint Libanon és Gáza” – írta az IDF.
Az izraeli hadsereg felhívta rá a figyelmet, hogy minden iráni, aki kapcsolatba kíván lépni a Moszaddal, saját biztonsága érdekében külső virtuális magánhálózatot (VPN) használjon.
„Megértjük, hogy jobb jövőre vágytok. A Mindenható Isten legyen segítőtök és társotok”
– zárta bejegyzését az IDF.
A Moszad-paranoia
Mint azt a Neokohn is megírta, egy magas rangú iráni diplomata szerint Izrael kiterjedt kémhálózatot épített ki az iráni kormány legfelsőbb szintjein, kihasználva a rendszer mélyen gyökerező korrupcióját. A diplomata az IranWire nevű iráni ellenzéki portálnak nyilatkozva azt állította, hogy a Moszad-ügynökök évek óta korrupció révén férkőztek be a hatalmi struktúrákba, és ennek köszönhetően voltak képesek végrehajtani a célzott likvidálásokat több magas rangú iráni parancsnok ellen a pénteki nyitótámadás során.
„A kormányunk teljesen korrupt. Izrael rájött erre, és évek óta kihasználja ezt”
– fogalmazott a diplomata, aki szerint mára világossá vált, hogy izraeli ügynökök az ország legmagasabb tisztségeiben is jelen vannak. A Forradalmi Gárda és a Hírszerzési Minisztérium köreiből származó információkra hivatkozva azt is elmondta, hogy még a kémelhárító részlegekbe is beszivárogtak az izraeli hírszerzők.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.