Számos pusztító fegyver van az izraeli hadsereg eszköztárában, amelyeket hamarosan bevethet.
Az Egyesült Államok által biztosított nehéz bunkerromboló bombák, nevezetesen a GBU-57 15 tonnás bomba nélkül az izraeli légicsapások hatékonysága kérdéses. Ennek ellenére az izraeli légierő rendelkezik néhány olyan fegyverrel, amelyek nagy károkat okozhatnak az irániaknak – írja Brandon J. Weichert a The National Interest oldalán.
Csapásra várva
A feltételezett iráni nukleáris létesítmények elleni esetleges izraeli légicsapásokról szóló pletykák miatt fontos számba venni, hogy az Izraeli Légierő (IAF) milyen fegyvereket használna egy ilyen támadás során, és mik lehetnek a lehetséges célpontjai.
Azt is fontos megérteni, hogy az iráni célpontok jellegétől, elhelyezkedésétől és a művelet stratégiai céljaitól függ, hogy milyen fegyvereket használhat Izrael az egyes híresztelések szerint küszöbön álló, Irán elleni légicsapások során.
Izrael katonai képességei, korábbi akciói és az iráni nukleáris infrastruktúra jelentette kihívások alapján többféle fegyver jöhet szóba. Irán nukleáris létesítményei, nevezetesen Natanz és Fordow, köztudottan megerősített földalatti létesítmények, ami szükségszerűen megnehezíti a támadást és szűkíti a lehetőségek körét.
Milyen fegyverekkel rendelkezik Izrael?
Az IAF elsődleges vadászrepülőgépe a csapás során a nagy hasznos teherbírással rendelkező F-15I Ra’am lehet. Természetesen a legfejlettebb harci gépe a Lockheed Martin által gyártott F-35I Adir, amelyet 2024 októberében már használtak, amikor az IAF megsemmisített több orosz gyártmányú S-300-as légvédelmi rendszert Teherán körül. Izrael azóta azt állítja, hogy ezen S-300-as rendszerek megsemmisítése után „eszkalációs dominanciával” rendelkezik.
Iránban azonban nem csak S-300-asok védik a kulcsfontosságú katonai létesítményeiket – és hónapok teltek el azóta a csapás óta, ami azt jelenti, hogy az irániak valószínűleg igyekeztek pótolni a veszteségeiket.
Az IAF rendelkezik C-130-as szállító repülőgépekkel, amelyek alkalmasak lehetnek a “minden bombák anyja” (GBU-43/B azaz MOAB) bevetésére. A MOAB átadására Izraelnek a Trump-adminisztráció az év elején adott zöld utat. Természetesen a C-130-asoknak jelentős védelemre lenne szükségük az izraeli F-15-ösökkel és F-35-ösökkel szemben, mivel könnyű célpontjai lennének az iráni légvédelemnek.
Érdekes módon, bár az amerikaiak a MOAB-ot a „Minden bombák anyjának” becézik, a MOAB nem a legnagyobb nem nukleáris bomba az amerikai arzenálban.
Ez a megtiszteltetés a GBU-57 néven ismert MOP (Massive Ordnance Penetrator) nevű bombát illeti, amely körülbelül 15 tonnát nyom. Ennek a beceneve a „minden bombák atyja”. A GBU-57 lenne a végső, nem nukleáris fegyver, amelyet Izrael bevethetne egy olyan védett létesítmény ellen, mint az iráni Fordow urándúsító telephely. Az izraeliek azonban nem rendelkeznek ezzel a fegyverrel – legalábbis hivatalosan nem.
Valószínűbb, hogy az IAF a feltételezett iráni nukleáris létesítmények elleni légicsapások során az 1,800–2,300 kg-os GBU-28-as, lézerirányítású „bunkerromboló” bombát vetnék be, amely több méteres betonon is képes áthatolni. A szakértők persze megjegyezték, hogy ez a fegyver nem biztos, hogy elégséges lenne az iráni mélyen beásott létesítmények ellen – különösen Fordow ellen, amelyet egy hegy oldalába építettek be, pont egy ilyen eshetőségre készülve.
Ami a levegő-föld rakétákat illeti, a ROCKS, egy izraeli fejlesztésű, nagy hatótávolságú precíziós rakéta, potenciálisan bevethető lenne a feltételezett iráni nukleáris fegyverlétesítmények ellen. Hasonlóképpen, a Golden Horizon is, amely egy levegőből indítható rakéta. A pontossága és megerősített helyszínek eltalálására való képessége miatt megbízhatónak tekintett fegyver hatótávolsága körülbelül 2000 kilométer. Ezek a rendszerek lehetővé teszik Izrael számára, hogy távolról csapjon le, csökkentve az iráni légvédelemnek való kitettséget.
Ugyanakkor Izrael azon képessége, hogy áttörje a megerősített föld alatti létesítményeket – ami kulcsfontosságú lenne egy esetleges támadás során –, továbbra is erősen kérdéses.
Izrael bevethet taktikai atomfegyvereket?
Az IDF bevetheti Izrael ballisztikus rakétaarzenálját is, beleértve a sokat emlegetett Jerikó rakétákat is. A Jerikó III például becslések szerint mintegy 6400 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, és képes nagy hasznos terhet szállítani – tehát képes lenne hagyományos vagy nukleáris robbanófejek célba juttatására.
Egy 15-tonnás bunkerromboló bombák híján, amely biztosan áthatolna a Fordow-i hegyi erődítményen, ha a kisebb, nem nukleáris bombák – vagy akár a MOAB-ok – nem tudják megsemmisíteni a Fordow-i létesítményt, az izraeliek úgy dönthetnek, hogy kis hatóerejű nukleáris fegyverekkel csapnak le erre a helyszínre. Mindezt persze csak akkor, ha az amerikaiak, akik jelenleg Diego Garcián stratégiai nehézbombázókat állomásoztatnak, nem teszik ezt meg Izraelért. Az izraeli tisztviselők között érthető módon van némi aggodalom azzal kapcsolatban, hogy az amerikaiak mennyire elkötelezettek egy ilyen csapás mellett.
Ez lenne azonban 1945 óta az első alkalom, hogy nukleáris fegyvereket vetnek be háborús helyzetben – ezzel évtizedes precedenst döntenének meg, és jeleznék a világ többi hatalmának, hogy a taktikai atomfegyverek használata már nem zárható ki.
Történelmileg Izrael a precíziós csapásokat részesíti előnyben a hatalmas tűzerővel szemben, amint azt az iraki Oszirak reaktor ellen 1981-ben végrehajtott támadása (Opera hadművelet) és a szíriai atomreaktor ellen 2007-ben végrehajtott izraeli légicsapás (Orchard hadművelet) is mutatja, mindkettőnél az izraeli F-16-osok erős hagyományos bombáit használták.
A közelmúltban az iráni Parcsin komplexum elleni, fent említett 2024. októberi IAF-csapás során, amely megsemmisítette a Taleghan 2 létesítményt, a jelentések szerint légi indítású rakétákat használtak.
Az Irán elleni csapás egyedi kihívásai
Irán nukleáris létesítményei egyedi kihívásokat jelentenek. A natanzi urándúsító üzem részben a föld alatt van. Fordow hegy mélyében lévő elhelyezkedése pedig kivételes erőt igényel. Izrael kombinálhatja a légicsapásokat cirkálórakétákkal vagy drónokkal, ahogyan azt a múltbeli titkos műveletekben láthattuk, hogy maximalizálja a károkat, miközben minimalizálja a kockázatot.
Az Egyesült Államok által biztosított nehéz bunkerromboló bombák, nevezetesen a GBU-57 15-tonnás bomba nélkül azonban az izraeli légicsapások hatékonysága kérdéses marad. Ennek ellenére az IAF rendelkezik néhány olyan rendszerrel, amelyek mélyreható kárt tudnak okozni.
Az USA Diego Garcia-i nehézbombázói pedig adott esetben lehetőséget teremtenek egy újbóli csapásra, amennyiben bebizonyosodik, hogy a megkezdett izraeli légicsapások nem tudják elérni az iráni nukleáris létesítmények föld alatti részét.
Brandon J. Weichert, a The National Interest vezető nemzetbiztonsági szerkesztője, valamint a Popular Mechanics munkatársa, aki rendszeresen ad tanácsokat különböző kormányzati intézményeknek és magánszervezeteknek geopolitikai kérdésekben. Weichert írásai számos kiadványban jelentek meg, többek között a Washington Times, a National Review, a The American Spectator, az MSN, az Asia Times és számtalan más lapban.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
