Felszállt a fehér füst a Vatikánban: amerikai pápát választottak a bíborosok

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Csütörtökön este, valamivel 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy a bíborosok sikeresen megválasztották az új pápát. 

Nem sokkal később kihirdették, hogy a konklávé az amerikai Robert Prevost bíborost választotta meg Róma új püspökének, a világegyház pápájának, aki XIV. Leó pápa néven ül majd Szent Péter trónjára.

Amerikai pápa

A Ferenc pápa halálát követően összeült konklávé

Robert Prevost bíboros személyében először választott meg közel másfél milliárd katolikus hívő lelki vezetőjének amerikai egyházfőt.

Robert Francis Prevost 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Tanulmányait is itt végezte, a chicagói Katolikus Teológiai Egyetemen tanult teológiát. 27 éves korában a Szent Ágoston-rend, melybe 1977-ben lépett be, Rómába küldte, hogy kánonjogot tanuljon. 1982-ben szentelték pappá. 2023-ban Ferenc pápa kreálta bíborossá Prevostot.

“Állandóan fogdosott” – szexuálisan zaklatták Gázában a 15 éves magyar lányt

Dafna Eljákim először beszélt nyilvánosan a Gázában átélt szexuális zaklatásáról.

A Szent Péter-bazilika előtti térre néző pápai erkélyen a protodiakónus bíboros jelentette a bazilika előtti teret zsúfolásig megtöltő lelkes hívek tízezreinek:

„Annuntio vobis gaudium magnum: habemus papam!” vagyis: „Nagy örömhírt mondok nektek: van pápánk!”

Az új pápa külön-külön üdvözölte a bíborosokat, megölelte őket, és később velük vacsorázik – közölte a Vatikán.

Az egyház egységét jelzi, hogy a bíborosoknak csak négy szavazási fordulóra volt szükségük az új pápa megválasztásához

– vélte Giuseppe Versaldi olasz bíboros újságíróknak nyilatkozva a Vatikán sajtóhivatalában.

Gadi Taub: Izrael globális háborúja a woke ellen

Izraelnek most be kell bizonyítania, hogy a Nyugatot le lehet téríteni a woke kulturális öngyilkosság útjáról. Vélemény.

“Felszállt a fehér füst a Vatikánban: amerikai pápát választottak a bíborosok” bejegyzéshez 17 hozzászólás

    • Ha továbbra is kritizálni fogja Trumpot akkor pont a MAGA fanatikusok fogják őt woke pápázni 😂

    • Ha továbbra is kritizálni fogja Trumpot akkor pont a MAGA fanatikusok fogják őt woke pápázni 😂

          • Hogy ne beszélne. Az első pápai áldását is angolul kezdte. És természetesen le lesz fordítva angolra minden amit mond.

            Most komolyan azt hiszed el lehet rejteni előlük amit mond és beadni nekik valami fake verziót amitől azt hiszik majd, hogy Leo egy MAGA-pápa?

            Akkor te még hülyébbnek nézed a MAGAsokat mint én 🤣

          • Tapasztalatból tudom, hogy imádsz és gyakran szoktál lóditani, mint pl. most is:

            "In his first speech, Pope Leo XIV, despite being a native English speaker, delivered his remarks in Italian and Spanish, not English. He also briefly used Latin.
            None of his speech to the crowds gathered in St. Peter's Square was in English, but rather Italian, the language of the papacy, and a brief foray into Spanish to greet his former community in Peru, but he did not mention the U.S."

          • Nem szoktam lódítani. Az az első nyilvános beszéde volt, de előtte beszédet mondott a bíborosoknak amit angolul kezdett.

            "But at the start of his first Mass on Friday morning, he turned briefly to his native English to address the cardinals who elected him as the leader of the Catholic Church the day before."

            És amúgy sem a nyelv számít, mert azt úgyis lefordítják minden nyelvre, hanem az amit mond.

            Ja, és már nem jövő időben mondom, hogy le fogják őt woke pápázni, mert úgy lett ahogy mondtam és az ultra MAGA megmondóemberek már szórják is rá, hogy anti-MAGA anti-Trump marxist woke pope.

          • Tekintve, hogy mielőtt elnyerte a pápaságot, Prevost az X-fiókján számos "anti-MAGA és anti-Trump" bejegyzést irt, igy mi sem természetesebb annál, mint hogy ezzel nem lopta be magát a Trump szavazók szivébe. Az, hogy mint Leo pápa továbbra is fogja-e birálni Trumpot és Vance-t, még a jövő zenéje – ugyanis most már ő a nagy-főni a Vatikánban és ezért már más szelek fújják a papi palástját – de ha igen, akkor biztos, hogy az amerikai konzervativ keresztények viszolyogni fognak tőle, pont úgy mint ahogyan az elődjéért sem lelkesedtek túlzottan.

          • Mit vársz tőle? Keresztény pápaként Ferenchez hasonlóan Jézus tanítása szerint viszonyul majd a bevándorlókhoz és ez elég is lesz a MAGAsoknak, hogy viszolyogjanak tőle.

            Mert ők csak politikai keresztények, akiknek a kereszténység politikai termék, egy díszes kitűző. A MAGA hit inkább egy Trump hívő nacionalista ideológia, annyi köze van a kereszténységhez, hogy Trump is árul Bibliát.

            De az amerikai keresztény vallásúak nem fognak úgy viszolyogni tőle mint a MAGAhitűek.

          • Hát ennek fuss neki mégegyszer, ugyanis Jézus soha nem tanitott olyat, hogy egy embernek vagy egy ember csoportnak joga van egy másik ember házába, vagy egy másik embercsoport országába, hivatlanul, jogtalanul és illegálisan beköltöznie.

          • Jézus azt tanította, hogy ő maga is jövevény volt. És hálás volt azért, mert ételt meg ruhát kapott és fedelet a feje fölé. Azt tanította, hogy aki csak egy jövevénnyel is ezt teszi, az vele teszi ezt. Aki pedig megtagadja ezt, az őt tagadja meg.

            Meg azt is tanította, hogy a követői állítsanak be hivatlanul minden országba, és mindenkinek mondják el ezt.

          • Ez bizony nem igaz. Pontosan ezért is irtam fentebb, hogy gyakran szoktál – finoman szólva – nagyokat lódtani.

  1. "2023-ban Ferenc pápa kreálta bíborossá Prevostot." Mondjuk Prevostot inkább felkente Ferenc pápa s nem kreálta,hacsak nem az apja volt…