Készül a botrány: Ehud Barak és Ehud Olmert is rajta van a Jeffrey Epstein-listán

Ehud Barak és Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnökök Jeffrey Epstein “üzlettársaiként” szerepelnek az elítélt szexuális bűnöző által vezetett nyilvántartásokban – derül ki az amerikai igazságügyi minisztérium által múlt héten nyilvánosságra hozott aktákból.

Az „Epstein-akták” egy részének közzététele – amely főként repülési naplókat és Jeffrey Epstein ismerőseinek és üzlettársainak listáját tartalmazza – az első alkalmat jelentik, hogy Ehud Barak után Ehud Olmertet is kapcsolatba hozzák a hírhedt szexuális ragadozóval.

Titkosítás alól feloldva

A titkosítás alól feloldott dokumentumokban felsorolt izraeli személyek között szerepel még Arik Gutman, Avi Gil, Efrat Evani Duud, Elisa Eshed és Neima Yakhof.

Avi Gil, egy volt izraeli diplomata, mintegy 30 évig szolgált Simon Peresz alatt különböző minőségben, többek között kabinetfőnökként. Elisa Eshed említese Epstein aktájában egy hivatalos izraeli adóhatósági e-mail címmel szerepel.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem tartalmaznak bizonyítékot arra, hogy Epsteinen kívül bárki más bűncselekményt követett volna el.

Ehud Barak titokban találkozgatott a szexuális ragadozó Jeffrey Epsteinnel

Még azután is elfogadta a magángépén való repüléseket, hogy gyermekmolesztálás miatt elítélték.

Korábban napvilágot látott bizonyítékok szerint Barak 2013 és 2017 között legalább 36 alkalommal látogatta meg Epsteint. A találkozókra jóval azután került sor, hogy Epsteint 2008-ban elítélték 18 év alatti személy prostitúcióra való kényszerítése miatt. Barak azonban azt állította, hogy nem tudott Epstein tevékenységéről.

Jó reggelt!

Amichai Chikli, a diaszpóraügyekért és az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős izraeli miniszter csak úgy kommentálta a Barakról megjelent információkat a sajtóban, hogy “Jó reggelt”.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szintén megemlítette az ügyet hétfőn a Knesszetben tartott beszédében, amikor az izraeli médiát kritizálta.

„Újra és újra meghívják Ehud Barakot a stúdiókba – azt hiszem, ma is -, nagy tisztelettel és méltósággal interjút készítenek vele, de furcsa módon egyetlen kérdést sem tesznek fel neki a témában”

– mondta a miniszterelnök.

Az Epstein-ügy: a szőnyeg alá söpört szégyen

A milliárdos hercegek és politikusok barátja volt, aki tinédzser lányok százait rontotta meg, a bíróság mégis üzletet kötött vele. Hajdú Tímea elemzése.