Az elmúlt években érezhetően megváltozott a dzsihadista mozgalmakhoz való nemzetközi hozzáállás. Míg korábban a világ nagy része a tálibokhoz hasonló csoportokat érinthetetlen szélsőséges szervezeteknek tekintette, ma már azt látjuk, hogy a világ színpadán való jelenlétük fokozatosan normalizálódik. És ez az elmozdulás nem csak a tálibokról szól: egy szélesebb körű tendenciát tükröz, amelyben a kormányok és intézmények – néha a pragmatizmus leple alatt – együttműködnek a dzsihadista elemekkel. De mit jelent ez a globális biztonság, az ideológiai hadviselés és az ilyen normalizáció hosszú távú következményei szempontjából? — teszi fel a kérdést véleménycikkében Amine Ayoub, marokkói politikai elemző és író.
A tálibok elismert hatalomként való újbóli megjelenése Afganisztánban az egyik legvilágosabb példája ennek a tendenciának. A hatalomba való visszatérésük óta számos országgal létesítettek diplomáciai kapcsolatot. Az egykor lázadó dzsihadista csoport, amelyet számos ország terrorista szervezetként jelölt meg, most diplomáciai elismerésben és pénzügyi támogatásban részesül.
A tálibok ideológiája, amely az iszlám szélsőséges értelmezésében gyökerezik, szöges ellentétben állt az emberi jogok és a kormányzás globális normáival.
A világ reakciója az afganisztáni szerepvállalására azonban a legjobb esetben is langyos volt. A humanitárius aggodalmakat nagyrészt háttérbe szorították a geopolitikai érdekek. Azok az országok, amelyek egykor háborút vívtak a tálibok ellen, most a stabilitás jegyében együttműködnek velük.
Ez az együttműködés azt a veszélyes üzenetet közvetíti, hogy a szélsőséges csoportok túlélhetik az ellenzéket, és végül legitim uralkodóként fogadják el őket.
A tálibokon túl a szíriai helyzet alakulása a dzsihadista normalizálódás másik példája. Szíria ideiglenes elnöke, Ahmed al-Sharaa (más néven Abu Mohammad al-Dzsulani) nemrégiben első külföldi útja során Szaúd-Arábiába látogatott. Miközben ez a látogatás a Szíria és az Öböl-menti országok közötti kapcsolatok lehetséges felmelegedését jelzi, aggodalmakat is felvet a dzsihadista csoportokkal kapcsolatban álló szereplőkkel való kapcsolatfelvétel tágabb értelemben vett következményeivel kapcsolatban.
Szíria évek óta olyan csatatér, ahol a dzsihadista csoportok, köztük az al-Kaidához kapcsolódó szervezetek és az ISIS maradványai központi szerepet játszanak. Még akkor is, ha a kormányok megpróbálják helyreállítani Szíria tekintélyét, nem lehet figyelmen kívül hagyni a radikális elemek jelenlétét a politikai palettán. Az ideiglenes vezetésnek kapcsolatai vannak a dzsihadista csoportokkal, és az ilyen rendszerrel való diplomáciai kapcsolatfelvétel azzal a kockázattal jár, hogy megerősíti a szélsőséges hálózatok befolyását.
A Szíriával való kapcsolatok normalizálása ezen aggályok kezelése nélkül olyan precedenst teremthet, amely lehetővé teszi a dzsihadistákhoz kötődő személyek számára, hogy legitimitást szerezzenek a világ színpadán.
Ez a minta Afganisztánon és Szírián is túlmutat, mivel más régiók is hasonló kihívásokkal küzdenek. Afrikában az olyan terrorista csoportok, mint a Boko Haram és az Al-Shabaab párbeszédet folytatnak különböző kormányokkal és nemzetközi szereplőkkel, gyakran a konfliktusmegoldás és a béketárgyalások ürügyén. Bár egyesek szerint az ilyen csoportokkal való együttműködés a stabilitáshoz vezethet, a hosszú távú kockázatokat nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Ha e szervezeteknek legitimitást biztosítunk anélkül, hogy foglalkoznánk szélsőséges ideológiájukkal, az felbátoríthatja mozgalmaikat, és más radikális csoportokat is hasonló stratégiák alkalmazására ösztönözhet.
Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a világ nagyhatalmainak szerepét ebben a váltásban. A geopolitikai érdekekkel rendelkező nemzetek gyakran a stratégiai szövetségeket helyezik előtérbe az etikai megfontolásokkal szemben. Néhány ország közvetett módon lépett kapcsolatba a dzsihadista csoportokkal, pénzügyi vagy katonai támogatást nyújtva a rövid távú politikai céljaikhoz igazodó frakcióknak. Ez a pragmatikus megközelítés azzal a kockázattal jár, hogy aláássa a terrorizmus elleni erőfeszítéseket világszerte, és hozzájárulhat a szélsőséges csoportok újbóli megerősödéséhez az ingatag régiókban.
A média szerepe e fejlemények megítélésének alakításában szintén döntő fontosságú. Az, ahogyan a nemzetközi hírcsatornák a dzsihadista csoportokat ábrázolják, befolyásolhatja a közvéleményt és a politikai döntéshozatalt. Egyes esetekben a média narratívái az ideológia helyett a pragmatizmusra összpontosítanak, és az ilyen csoportokkal való együttműködést inkább szükséges rossznak, mint stratégiai kockázatnak állítják be.
Ez a fokozatos váltás a keretezésben hozzájárulhat az érzéketlenséghez, ami idővel elfogadhatóbbá teszi a normalizációs folyamatot.
És persze nem szabad figyelmen kívül hagyni a dzsihadista diplomácia gazdasági dimenzióit sem. Egyes szélsőséges csoportok integrálódtak a helyi gazdaságokba, és kulcsfontosságú erőforrásokat és kereskedelmi útvonalakat tartanak ellenőrzésük alatt. Az ezekkel a csoportokkal együttműködő kormányok és nemzetközi szervezetek gyakran a gazdasági stabilitásra és humanitárius aggodalmakra hivatkozva indokolják fellépéseiket.
Az ilyen elkötelezettség azonban akaratlanul is megerősítheti ezeket a csoportosulásokat anyagilag, lehetővé téve számukra, hogy kiterjesszék befolyásukat és műveleteiket.
A dzsihadista csoportokkal való diplomáciai kapcsolatfelvétel révén a világhatalmak azt kockáztatják, hogy legitimálják ideológiájukat, ami más szélsőséges mozgalmakat is hasonló utak követésére ösztönözhet. Azok a nemzetek, amelyek egykor keményen kiálltak a dzsihadista szervezetekkel szemben, most újragondolják álláspontjukat, ami alááshatja a terrorizmus elleni többéves erőfeszítéseket.
Ha a dzsihadista csoportok megtanulják, hogy a kitartás és a politikai manőverezés végül elismeréshez vezethet, további felkelések alakulhatnak ki, tovább destabilizálva az ingatag régiókat.
A világ egyre nagyobb hajlandósága a dzsihadista csoportokkal való együttműködésre tehát veszélyes precedenst teremt. Bár egyesek szerint a diplomácia szükséges a stabilitás érdekében, ez nem mehet a szélsőségesség legitimálásának árán. A tálibok elismerése és Szíria diplomáciai visszailleszkedése mind egy szélesebb körű változást jelez, amely mélyreható következményekkel járhat a globális biztonságra nézve. Ha a nemzetközi közösség nem kezeli ezt a növekvő tendenciát kritikus és óvatos megközelítéssel, akkor azt kockáztatja, hogy nemcsak normalizálja a dzsihadista csoportokat, hanem lehetővé teszi terjeszkedésüket is. Ahelyett, hogy politikai célszerűségből enyhítenének álláspontjukon, a világ vezetőinek meg kell erősíteniük elkötelezettségüket a szélsőségek elleni küzdelem mellett, és biztosítaniuk kell, hogy a normalizáció ne menjen a biztonság és az emberi jogok rovására.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.