Számos arab ország és a Palesztin Hatóság szombaton közös nyilatkozatot tettek közzé, amelyben elutasítják Donald Trump amerikai elnök javaslatát a gázai lakosok Egyiptomba és Jordániába való áttelepítéséről.
Egyiptom és Jordánia mellett Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterei egy kairói csúcstalálkozót követően tették közzé az áttelepítés elleni nyilatkozatot – írja az Associated Press. A nyilatkozat az Arab Liga, a 22 tagállamot tömörítő regionális szervezet hivatalos álláspontját is képviseli – áll a dokumentumban.
„Megerősítjük, hogy elutasítunk minden olyan kísérletet, amely a palesztinok elidegeníthetetlen jogainak csorbítására irányul, akár telepítési tevékenységgel, akár kilakoltatással, akár földek elcsatolásával, akár a földek tulajdonosoktól való kiürítésével … bármilyen formában, bármilyen körülmények között vagy indoklással”
– fogalmaz a nyilatkozat, amely azonban nem szól arról, hogy
ezen arab országok, melyek elviekben igen aggódnak a palesztinokért, még humanitárius okokból sem hajlandóak menekülteket befogadni.
A lépés
„veszélyeztetheti a régió stabilitását, a konfliktus kiterjesztésének kockázatát, és alááshatja a béke és a népek közötti együttélés kilátásait”
– folytatódik a szöveg.
Múlt héten Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy arra kérte II. Abdalláh jordániai királyt, hogy több palesztint fogadjon be a Gázai övezetből, ahol egész városnegyedek pusztultak el a Hamász és Izrael között 15 hónapja tartó harcok során.
„Azt mondtam neki, hogy szeretném, ha többet vállalna, mert ahogy a Gázai övezetet nézem, az egy nagy káosz, egy igazi káosz”
– mondta a riportereknek az Air Force One fedélzetén.
„Most szó szerint egy bontási helyszín. Szinte mindent leromboltak, és emberek halnak meg ott, úgyhogy inkább együttműködnék néhány arab nemzettel,
és lakásokat építenék egy másik helyen, ahol szerintem a változatosság kedvéért talán békében élhetnének”
– folytatta.
Trump hozzátette, hogy Egyiptomot is megkérte, hogy fogadjon be gázaiakat.
A javaslatot Egyiptom és Jordánia azonnal elutasította, Ayman Safadi jordániai külügyminiszter azt mondta:
„A kitelepítés elutasítása szilárd álláspontunk, amely nem fog változni. Jordánia a jordániaiaké, Palesztina pedig a palesztinoké” — fogalmazott a jordániai diplomácia vezetője, aki azt az aprócska tényt felejtette el csak közölni, hogy a palesztinok jelenleg Jordánia lakosságának több mint 70%-át teszik ki, amelyet az Arab-félszigetről származó, kisebbségi Hásemita királyi ház ural.