Miközben a várakozás és az izgalom a tetőfokára hágott a túszok Izraelbe való visszatérésével, Jeruzsálemben és Washingtonban már a következő lépésekről folytak a megbeszélések. Ezek nemcsak a Hamásszal kötött „alkuval” kapcsolatosak, hanem a Donald Trump elnök közel-keleti víziójának és nagyszabású terveinek megvalósítását célzó szélesebb körű erőfeszítésekkel is. Mi lehet az új közel-keleti regionális rend kulcsa? — kérdezi véleménycikkében Meir Ben Shabbat, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábbi biztonságpolitikai főtanácsadója az Israel Hayom oldalán.
Netanjahu izraeli miniszterelnök és Trump amerikai elnök a jövő héten Washingtonban találkozik. A találkozó jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Túl azon az üzeneten, amelyet azáltal közvetít, hogy mindössze két héttel Trump beiktatása után kerül rá sor, és hogy ebben a ciklusban ez lesz Trump első találkozója külföldi vezetővel, a találkozó célkitűzései és várható eredményei kritikus jelentőségűek. A két vezető stratégiai koordinációt fog folytatni a kétoldalú és regionális rendet érintő kérdések széles skálájáról, amelyeknek messzemenő rövid és hosszú távú következményei lesznek.
A találkozóból származó irányelvek mindkét ország politikai és biztonsági intézményeinek erőfeszítéseit irányítani fogják.
Netanjahu a Fehér Házba érkezve hosszú listával fog köszönetet mondani azokért a lépésekért és döntésekért, amelyeket Trump már első hivatali napjaiban megtett.
A túszalku mellett ezen a listán szerepel a nehézbombák és buldózerek Izraelbe történő szállításának feloldásáról szóló döntés, a hágai Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben bevezetett szankciók, a Biden-kormányzat által izraeli szervezetekkel és személyekkel szemben bevezetett szankciók visszavonása, az UNRWA amerikai finanszírozásának leállítása, és természetesen a Netanjahunak erre a látogatásra szóló meghívás.
Trump, aki már az első napokban bebizonyította, hogy nem fél megszegni a konvenciókat és paradigmákat, egyértelmű izraeli álláspontot fog keresni a gázai palesztinok más országokba való áttelepítésére irányuló kezdeményezésével kapcsolatban. Miközben megérti majd Izrael hivatalos hallgatását a kérdésben, hangsúlyozni fogja, hogy az izraeli támogatás előfeltétele annak, hogy kormánya erőfeszítéseket tegyen ennek az útnak a feltárására.
A látogatás középpontjában két fontos kérdés – Szaúd-Arábia és Irán – áll majd.
Hamar nyilvánvalóvá válik azonban, hogy minden összefügg egymással, így ezeket az ügyeket nehéz lesz elválasztani a Gázával, Ciszjordániával, Szíriával és Libanonnal kapcsolatos ügyektől.
Ami Szaúd-Arábiát illeti, az arab ország az USA-val kötendő védelmi paktumára és a polgári nukleáris képességeire vonatkozó követelései megoldhatónak tűnnek. A normalizáció akadályai a Gázai övezet és Ciszjordánia kérdéséhez kötődnek. Netanjahutól azt kérik, hogy állítson fel prioritásokat a gázai katonai műveletek folytatása és a túszalku következő szakaszának befejezése, valamint a Szaúd-Arábiával folytatott tárgyalások előmozdítása között. Ráadásul mindhárom cél elérésére irányuló formulának figyelembe kell vennie az időzítést és annak következményeit is.
Egy másik akadály Szaúd-Arábia követelése a „palesztin államhoz vezető politikai út megnyitásáról”. Netanjahu valószínűleg világossá fogja tenni, hogy október 7. után a „palesztin államról” való bármiféle beszéd a Hamász jutalmazása lenne. Ráadásul a Palesztin Hatóság maga is közvetve támogatja a terroristákat, és még az ellenőrzése alatt álló területeken is küzd a terrorizmus ellen, amint az Dzseninben és Tulkaremben nyilvánvaló.
Visszatérve Gázára: A magas rangú amerikai tisztviselők kijelentései, miszerint a Hamász nem fogja uralni az övezetet, fontosak, de két pontosítást igényelnek. Először is, a harc nem korlátozódhat a Hamász uralmának megdöntésére; a döntőbb cél Gáza teljes demilitarizálása, a katonai képességek és az Izraelre irányuló jövőbeli fenyegetések megszüntetése. Másodszor, az USA nem támogathat semmilyen olyan kormányzási modellt, amely lehetővé teszi a Hamász számára, hogy a színfalak mögül, az ő védelme alatt működjön. Izrael már látta ezt Libanonban, és a tanulságok máig érvényesek.
És persze mindenekelőtt ott van Irán. Az USA-nak azonnal meg kell változtatnia a Teheránnal szembeni hozzáállását. A Biden-kormányzat diplomáciai közeledése Irán felé csak felbátorította a rezsimet, és gyengítette Amerika regionális pozícióját.
Teheránban ezeket a gesztusokat gyengeségként és az erő alkalmazásával szembeni biztosítékként értelmezték.
A közelmúltban a davosi Világgazdasági Fórumon a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője arra figyelmeztetett, hogy Irán épp „rálép a gázpedálra” urándúsítási erőfeszítéseiben. Irán veszélyt jelent a globális békére és stabilitásra, amint azt az Izrael elleni közelmúltbeli rakétatámadásai is bizonyítják. Izrael sikerei és Irán belső zavarai azonban okot adnak az optimizmusra a rezsim elleni igazságos küzdelemben.
Trump eltökélt a regionális béke előmozdítása mellett, de ezt nem fogja tudni elérni az iráni kérdés kezelése nélkül. Meg kell határoznia a diplomáciai erőfeszítések határidejét és tovább kell építenie az első ciklusa végén elért előrelépésekre.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.