Az Európai Unió jelentős támogatást fog nyújtani egy jeruzsálemi arab keresztény szervezetnek, amely Izrael terrorellenes műveleteit Jézus keresztre feszítéséhez hasonlította, és a zsidó államot „népirtással” és „apartheiddel” vádolja – derült ki az NGO Monitor megfigyelőcsoport csütörtöki jelentéséből.
Az International Aid Transparency Initiative adatbázisa szerint a Sabeel-Liberation Theology Center 2024 és 2028 között 1 millió eurót fog kapni az Európai Uniótól. Ezt a támogatást a „Hűséges jövő: Vallási vezetők az elszámoltathatóságért, az igazságosságért és a békéért a kétállami megoldáson keresztül” című projektre szánják – írja az Israel Hayom.
Míg a projekt kimondott célja a béke kilátásainak erodálódó támogatása elleni küzdelem, a Sabeel épphogy e cél ellen dolgozik.
A Jeruzsálemből működő Sabeel „ökumenikus, alulról szerveződő, a palesztin keresztények körében működő teológiai felszabadítási mozgalomként” írja le magát, amely azon dolgozik, hogy mozgósítsa a globális keresztények támogatását a palesztin ügy számára.
Az NGO Monitor értékelése egyértelmű, hogy a szervezetet „ki kellene zárni” a támogatásokból antiszemita üzenetei és Izrael legitimitásának elutasítása miatt. Bár a Sabeel azt állítja, hogy elválasztja a zsidóságot a cionizmustól, nyilatkozatai gyakran antiszemita hangvételűek.
A 2023. október 7-i Hamász-támadásokra válaszul a Sabeel kiadott egy nyilatkozatot, amelyben a terroristákra csak mint „fegyveres palesztin ellenálló csoportokra” hivatkozott, miközben a holokauszt óta a zsidók ellen elkövetett leghalálosabb támadást megpróbálta “kontextusba helyezni”.
A szervezet azt állította, hogy „a palesztinok több mint 75 éve támadás alatt állnak, a cionizmus által elszenvedett jogfosztottság és dehumanizáció miatt”, hozzátéve, hogy Izrael „apartheid” politikáját „a domináns globális hatalmak, nevezetesen az Egyesült Államok” teszik lehetővé.
Azóta a Sabeel fokozta retorikáját, „népirtással” vádolva Izraelt, amely „tömeges kiirtási kampányt” folytat a palesztinok ellen.
A szervezet vallási is üzenetei egyre uszítóbbá váltak az elmúlt időszakban. 2024 áprilisában a Sabeel a „gázai keresztre feszítésről” írt, és egy olyan imát tett közzé, amely a palesztinok szenvedését közvetlenül Jézus keresztre feszítésével állította párhuzamba: „Megfeszített Messiás, látjuk, hogyan kínoztak, gúnyoltak, vertek, vetkőztettek le és öltek meg a kereszten. Kiáltásodat: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? – ezt a felkiáltást több mint 75 éve mondjuk”.
2023 decemberében a Sabeel azt írta, hogy „várják Istent, hogy megszabadítson minket a telepesek 75 éves gyarmati erőszakától”, azt állítva, hogy „a karácsonyi történet valóságát élik meg”.
Naim Ateek tiszteletes, anglikán pap, a Sabeel alapítója és korábbi igazgatója egy 2011-es betlehemi Sabeel-konferencián úgy jellemezte „Izrael létrehozását”, mint „visszatérést a legprimitívebb elképzelésekhez”. Az Igazság és csakis igazságosság: A palesztin felszabadítás teológiája” című könyvében Ateek kifejezetten elutasította Izrael létjogosultságát.
Az Európai Bizottság akkor elutasította Izrael apartheidként való jellemzését, megjegyezve, hogy az ilyen állítások az antiszemitizmus Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség definíciója alá esnek, mivel Izrael létének legitimitását kérdőjelezik meg.