85 év után vesznek vissza Németországban egy "árjásított" zsidó ingatlant

A bíróság döntése szerint egy német asszonynak vissza kell adnia a zsidó közösségnek azt az ingatlant, melyet elődei kényszerítés útján szereztek meg korábbi zsidó tulajdonosaitól 1939-ben.

A telek Berlintől nem messze, Wandlitzban található, és feltehetőleg az egyik utolsó olyan ingatlan, mellyel kapcsolatban ilyen döntés születik, mivel gyakorlatilag az összes hasonló ingatlannal kapcsolatos kérelmet feldolgozták már. Bár több ezren fordultak jogorvoslatért különféle eltulajdonított ingatlanok ügyében, nagyon sokan voltak olyanok is, akik nem vállalták a sokéves jogi hercehurcát – írja a JTA.

A helyszínen két zsidó asszony, Alice Donat és Helene Lindenbaum működtetett nyári otthont árva zsidó gyerekek számára. A náci törvények értelmében az asszonyoknak 1939-ben bőven áron alul kellett eladniuk a telket a rajta álló, felújításra szoruló épülettel együtt Felix Mögelinnek.

Utóbbi aláírta, hogy ő árja származású, míg a két asszony tanúsította, hogy ők az 1935-ös nürnbergi törvények értelmében zsidók.

Mögelin és családja letelepedett a telken, a rozzant épület helyett újat emeltek. A két asszonyt 1943-ban deportálták a nácik, és később meggyilkolták őket.

A holokauszt áldozataira emlékező botlatóköveket loptak el október 7-én

Tíz kő eltűnését fedezték fel hétfőn egy németországi kisvárosban, a Hamász Izrael elleni október 7-i támadásainak egyéves évfordulóján.

A telek másfél millió eurót ér

Ma Mögelin unokája, a 85 éves Gabriele Lieske él a házban fiával, a 61 éves Thomasszal. A bíróság döntése értelmében vagy át kell adniuk az ingatlant, vagy törvényesen meg kell vásárolniuk. A környéken igencsak magasak az ingatlanárak, Donat és Lindenbaum egykori telke másfél millió eurót ér. A telek – örökösök híján – a Németország Elleni Zsidó Anyagi Követelések Konferenciája (Claims Conference) tulajdonába megy majd át.

Lieske azonban igazságtalannak érzi a döntést, mivel, mint mondja, egész életét itt élte le. A Claims Conference felajánlotta neki, hogy bérleti díj fizetése ellenében élete végéig a házban maradhat bérlőként, halála esetén azonban fiának mindenképpen ki kell költöznie a házból. Az asszony mindeddig nem fogadta el az ajánlatot.

A német törvények azonban világosak: ellopott vagy „árjává tett” zsidó tulajdon nem örökölhető, így Lieske és fia jogtalanul él az ingatlanban.

Kilenc, nácik által elkobzott műalkotást adott vissza Bajorország egy zsidó házaspár örököseinek

A Gestapo 1938 novemberében egy államilag szervezett műkincsrablási akcióban foglalta le a műveket Julius és Semaya Davidsohntól. A házaspárt később meggyilkolták.

A ház zsidó tulajdonosait Auschwitzban gyilkolták meg

A két eredeti tulajdonosról egyébként igen keveset tudunk. A botlatókövek projekt szerint Alice Donat 1898-ben született Bécsben Robert és Anna Donat lányaként. Két nővére és egy fivére volt, Berlinben tanult pedagógiát, majd később Helene Lindenbaummal közösen nyitott zsidó magánóvodát és gyermekotthont. A két asszony 1932-ben vásárolta meg a szóban forgó telket. Emanuel Berger, az otthon holokausztot túlélt egykori lakója emlékirataiban Donatot szeretettejes és szigorú asszonynak írta le, aki énekelni és táncolni tanította a gyerekeket.

Helene Lindenbaumról csupán annyit tudunk, hogy 1888-ban született Berlinben és férjezett volt. A botlatókő szerint meg nem nevezett férjével együtt deportálták 1943-ban Theresienstadtba. Önként jelentkeztek, hogy az árvaház két gyermekével, Emanuel és Erwin Bergerrel együtt mennek Auschwitzba, ám Donat hallani sem akart erről és ő maradt a két fiúval. 1943 márciusában deportálták őket Auschwitzba. Alice Donatot és Erwin Bergert gázkamrában gyilkolták meg, Emanuelt kényszermunkára választották ki és túlélte a vészkorszakot. Helene Lindenbaumot és férjét 1943 márciusában Theresienstadtba, onnan 1944 októberében Auschwitzba deportálták, ahol meggyilkolták őket.

“Jött három férfi és fejberúgott” – izraeli békeaktivistára támadtak Berlinben

A szilveszter éjjel történt támadás idején a nő egy olyan jelvényt viselt, amelyen az izraeli és a palesztin zászlót egy szív alakban ábrázolták.

Már 1998 óta kérdéses az ingatlan helyzete

A most szóban forgó ingatlan már 1998-ban a Claims Conference látókörébe került, de csak 2015-ben értesítették az ott élőket a helyzetről.

Gabriele Lieske és fia egybehangzóan állítja, hogy inkább meghal, mintsem átadja az ingatlant.

Azt is sérelmezte, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy felmenői zsidó rokonokat – Felix Mögelin unokahúgát, Margaretét és az ő lányát, Irenét – védelmeztek a háború idején. Margarete zsidó édesanyját, Felix sógornőjét a holokausztban gyilkolták meg, Irene apját Minszkbe deportálták és ott ölték meg. Margarete és Irene feltehetőleg az Egyesült Államokba emigrált, és csupán egyszer, 1961-ben látogatták meg Lieskét.

Ennek azonban a bírósági határozat szerint semmi köze nincsen ahhoz, hogy az ingatlant erőszakkal „vásárolták meg” korábbi zsidó tulajdonosaitól.

Az eset nagy port vert Németországban, pro és kontra sokan nyilatkoztak meg különféle felületeken: újságokban, közösségi médiában.

A Claims Conference az ilyen jellegű, tulajdonos nélkül maradt zsidó ingatlanokból származó bevételének legnagyobb részét holokauszt-túlélők mindennapi igényeinek kielégítésére: gyógyszer-, élelmiszer- takarítószerek vásárlására fordítja. Adataik szerint ma mintegy 245 ezer holokauszt-túlélő él szerte a világban.

Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.