A nyilvános visszhangot követően a World Bowls Tour (WBT) kedden visszavonta azon döntését, hogy kizárja az izraeli versenyzőket az angliai Hopton-on-Sea-i fedettpályás és egyéni világbajnokságról.
A hét elején a szervezet azt közölte, hogy „a WBT igazgatói által az izraeli gyeptekézők bevonásával kapcsolatos közelmúltbeli kihívások” és „a kapcsolódó politikai aggályok jelentős eszkalációja miatt” úgy döntöttek, hogy visszavonják Daniel Alomin, Amnon Amar és Itai Rigbi meghívását a versenyre.
Ez a döntés jelentős a visszhangot váltott ki, többek között a World Bowlstól, a sportág nemzetközi szövetségétől, amely gyorsan kiadott egy nyilatkozatot, amelyben tisztázta, hogy a WBT „nem áll kapcsolatban a World Bowls-szal, és egy külön szervezet, amely minden év januárjában rendezi meg a fedettpályás tekevilágbajnokságot.
„Az a döntésük, hogy megtagadják egyes izraeli játékosok belépését erre az eseményre 2025 januárjában, a WBT igazgatóinak döntése, és a World Bowlsnak nincs semmi köze ehhez a döntéshez”
– írta közlemény.
A World Bowls továbbá hangsúlyozta, hogy „minden tagunkat továbbra is szívesen látjuk, és jogosultak részt venni minden World Bowls rendezvényen. A legutóbbi, december elején, Hong Kong-ban, Kínában megrendezett junior fedett pályás világbajnokságunkon örömünkre szolgált, hogy Izrael is képviseltette magát ezen az eseményen.”
Még a döntés visszavonása előtt az UK Lawyers for Israel szervezet azt írta a WBT-nek, hogy az izraeli versenyzők kizárására vonatkozó döntése jogellenes.
A nyilvános visszhang miatt a WBT gyorsan visszavonta döntését és „őszinte elnézést kért minden sérelemért”, azt ígérve, hogy gyakorlati megoldásokat keresnek a biztonsági aggályok kezelésére.
„Bár szégyenletes, hogy az izraeli sportolókat kitiltották, ez megnyugtató vége az ügynek, és üdvözlendő örömteli üzenet, amellyel 2024-et lezárhatjuk”
– reagált a hírre a The Campaign against Antisemitism nevű szervezet.
Rupert Lowe, Great Yarmouth választókerületének képviselője, ahol a bajnokságot rendezik, szintán üdvözölte a döntést.
A Brit Zsidók Képviselőtestülete egy nyilatkozatában felhívta rá a figyelmet, hogy a palesztin-barát csoportok megfélemlítései több mint egy éve sújtják a zsidó közösséget, az Egyesült Királyság politikusait és az „Izraelhez való valós vagy képzelt kapcsolatokkal” rendelkező vállalkozásokat.