Történelmi: egy zsidó nő lett Firenze polgármestere

Sara Funaro lett az első nő és az első zsidó, aki az olasz reneszánsz szülőhelyeként ismert várost vezeti.

Áprilisban, amikor palesztinbarát aktivisták egy csoportja nyomást gyakorolt a firenzei városházára, hogy a helyi tiszteletbeli izraeli konzul mondjon le, az egyik baloldali polgármesterjelöltet, Sara Funarót is célba vették.

„Sajnáljuk, hogy Marco Carraitól, a tiszteletbeli konzultól egy szót sem hallottunk az izraeli kormány viselkedésének elítéléséről” – mondták az aktivisták. „Ugyanilyen feltűnő Funaro tanácsosnő hallgatása is”.

Funaro két hónappal később megnyerte a polgármester-választást, így ő lett az első nő és az első zsidó, aki az olasz reneszánsz szülőhelyeként ismert várost vezeti.

A JTA cikkéből kiderült, hogy a 48 éves Funaro a zsidóságot vagy Izraelt sosem helyezte karrierje középpontjába, ehelyett pókerarccal próbált reagálni az ellene irányuló gyűlöletre.

„Amikor az ember egy polgármester-választási kampány keretében méretteti meg magát, tudja, hogy valaki megpróbál majd bizonyos dolgokat felhasználni ellene” – mondta Funaro a Corriere della Sera olasz napilapnak, miután tavaly antiszemita szidalmakkal szembesült a közösségi médiában.

„Ez a múltban is megtörtént. Mindig nagy lelki nyugalommal reagáltam rá”.

Rendkívüli felfedezés: reneszánsz zsidó festő műveire bukkantak Olaszországban

Jona Ostiglio a legbefolyásosabb firenzei családok, köztük a Mediciek megbízásából készítette műveit.

Funaro olyan családból származik, amely vezető szerepet töltött be a firenzei politikában és a firenzei zsidó közösségben egyaránt.

Édesapja, aki szakmáját tekintve építész, a zsinagóga fenntartására létrehozott, nonprofit szervezet, az Opera del Tempio Ebraico di Firenze elnöke. Édesanyja, aki katolikus, Piero Bargellini lánya, egy centrista politikusé, aki az 1960-as években Firenze polgármestere volt. 

Funaro Firenzében született és nőtt fel, ahol pszichológiát tanult a helyi Università di Firenzén. Húszéves korában kezdett fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozni, majd nem sokkal később egy pszichiátriai betegek számára fenntartott intézményben lett nevelő.

Funaro elmondása szerint ő és testvére nem kapott vallásos nevelést. Két évtizeddel ezelőtt azonban, amikor Brazíliában hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozott, úgy döntött, hogy hivatalosan is a judaizmus követője lesz. 

„Apám és anyám is nagyon erősen vallásos volt, de megértették, hogy ez egy nagyon fontos egyéni döntés”

– emlékezett vissza a lapnak adott interjúban. „Felnőttként elkezdtem Tórát és Talmudot tanulni. Hosszú beszélgetéseket folytattam a rabbival. Huszonhat évesen, a Brazíliában, a rászoruló gyerekek között szerzett tapasztalataim során hoztam meg a döntést”.

Firenzei zsidó vezető: Ez egy civilizációs háború

Katonák vigyáznak Marco Carrai-ra, aki a háború kezdete óta az olasz szélsőbaloldal célkeresztjében van.

Funaro továbbra is részt vesz a városi zsidó közösség életében, ünnepnapokon zsinagógába jár, mesélte Ugo Caffaz, édesapja egyik barátja.

„Sok éven át tanult, hogy áttérhessen; nagyon akarta”

– mondta.

Funaro felszólalt az antiszemitizmus ellen is, és elítélte, amikor a COVID-19 világjárvány idején az oltásellenes tüntetők a holokauszt jelképének számító sárga csillagokat használták a tüntetéseiken. 2022-ben bírálta a firenzei önkormányzat két szélsőbaloldali tagja által szervezett rendezvényt, amelynek plakátjai Izraelt apartheidállamnak minősítették.

2023 nyarán antiszemita támadás érte a közösségi médiában. Egy Instagram-felhasználó „ízig-vérig cionistának” és Izrael lobbistájának nevezte. Később Funaro halálos fenyegetéseket kapott, és a Corriere della Sera szerint az olasz hatóságok 2023 októberétől, a Hamász Izrael elleni támadása után rendőri védelmet rendeltek ki számára.

Kínos: Olaszország elismerte, hogy hazudott Izraelről

A hazudozó olasz védelmi minisztert hamarabb utolérték, mint a sánta kutyát.

Áll a bál a Moszad körül: Hatalmas botrány van kibontakozóban Olaszországban

Napok óta egy kémkedési botrány tartja lázban az olasz közvéleményt, amelyben feltűnik a Moszad, a Wagner-csoport, Irán, de még a Vatikán is.