Rendkívüli felfedezés: reneszánsz zsidó festő műveire bukkantak Olaszországban

Jona Ostiglio zsidó reneszánsz festő volt, aki a 17. századi Firenzében alkotott. Egészen addig ismeretlen volt a történelem számára, amíg Piergabriele Mancuso zsidó történész és a Medici Archívum Projekt zsidó tanulmányok programjának igazgatója, nemrégiben fel nem fedezte.

A történész a zsidó közösség történetét vizsgálta, amikor rátalált Umberto Cassuto olasz rabbi 1907-es cikkére, amelyben említést tesz a festőről.

Mancuso ezután megkérdezte Maria Sframelit, a firenzei Uffizi Galéria művészettörténészét, hogy tud-e valamit az ismeretlen festőről. Mint kiderült, emlékezett rá, hogy évekkel ezelőtt az Uffizi galériában tárolt, be nem jegyzett festmények átnézése közben olvasta a „Jona” nevet.

Ezt követően számos Ostigliónak tulajdonítható festményt talált. Az egyiket egy Medici-villában, egy másikat egy firenzei templomban, egy másikat pedig az olasz külügyminisztériumban találták meg.

„Ez egy igazi felfedezés”

– mondta Eike Schmidt, az Uffizi-képtár igazgatója. Az Uffizi világhírű gyűjteményében több, Ostigliónak tulajdonított darab is található.

„Gyakorlatilag semmit sem tudtunk erről a művészről”

– tette hozzá Schmidt.

Ostiglio pályafutása kevésbé festményeinek minősége miatt figyelemre méltó, mint inkább azért, mert korban a zsidó festőknek ritkán sikerült áttörni a gettó falait.

„Az elképzelésünk egy olyan zsidóról szól, aki egyedülálló, aki meglehetősen jól kiismeri magát a keresztények között, és nem fél elhatárolódni a rabbinikus törvényektől” – mondta Mancuso a The New York Timesnak.

„Viselkedése kívül állt az akkori zsidó és keresztény társadalmon”.

Új felfedezéseket tettek a középkori askenázi zsidóság DNS-ének elemzésekor

Egy középkori zsidó temető segítségével tettek szert a kutatók a mintákra.

„Vajon ő kivétel volt a szabályok alól, vagy ez akkoriban általánosabb volt, mint ahogyan azt mi tudjuk? Ez az a kérdés, ami nyitva marad” – mondta a zsidó történész.

Ostiglio a legbefolyásosabb firenzei családok, köztük a Mediciek megbízásából készítette műveit.

1680-ban még a Képzőművészeti Akadémia tagja is lett, és ezt a megtiszteltetést a huszadik századig nem kapta meg többé egyetlen zsidó sem.

A zsidók és a keresztények közötti bonyolult kapcsolatok

„Zsidók nem lehettek aranyművesek vagy festők, és nem lehettek tagjai semmilyen céhnek, ez egészen rendkívüli” – mondta Andreina Contessa, a trieszti Miramare kastély és park történelmi múzeumának igazgatója és a jeruzsálemi Nahon Olasz Zsidó Művészeti Múzeum korábbi fő kurátora.

Mancuso átnézte az Ostiglio életéről szóló dokumentumokat is, például a családi feljegyzéseket és a törvénysértéseket – köztük egyet, amiért megszegte a vallási elkülönítést azzal, hogy Firenze első, 1517-ben létrehozott gettóján kívül élt, egy másikat pedig azért, mert kapcsolatot létesített egy keresztény nővel.

„Ezt, azt mondanám, hogy mindkét oldal tiltotta”

– mondta az Artnet Newsnak.

A rabszolgasorba taszított és megerőszakolt livornói zsidó nők története

„A premodern világban a női foglyok szexuális zaklatása megtestesítette a zsidó férfiak megalázását, akik nem tudták megvédeni őket” – írja Tamar Herzig történészprofesszor.