Mint arról lapunk is beszámolt, szíriai lázadó csoportok jelentős támadást indítottak a kormányerők által ellenőrzött területek ellen és több napig tartó heves összecsapások eredményeképpen az iszlamista Hajat Tahrir al-Sham, vagyis a HTS komoly területet foglalt el Aleppó nyugati részén. Ilyen jelentős, Bassar Al-Asszad rezsímje elleni előrelépés nagyon régen nem volt az évek óta tartó háborúban, a lépés fontosságát Robert C. Castel biztonságpolitikai elemző foglalta össze:
1. A HTS offenzívája Aleppóban a Hezbollah katonai összeomlásának az egyenes következménye, amely aláássa az iráni befolyást Szíriában.
2. A Hamasz és a Hezbollah után az Irán vezette tengely harmadik komponense is meggyengült, tovább csökkentve Teherán regionális befolyását.
Mindez egyszersmind a Kasszem Szolejmáni által megfogalmazott Izrael-ellenes tűzgyűrű-stratégia végleges kudarcát jelentheti.
3. Az, hogy Asszad nem Teheránba, hanem Moszkvába repült segítségért, arra utal, hogy
az iráni és orosz befolyás közötti csendes küzdelem Szíriában kritikus fázisba lépett, és Moszkva akár véglegesen felülkerekedhet.
4. Hatás az orosz-iráni szkanderre Örményországban: Még kérdéses, hogy a szíriai fejlemények milyen hatással lesznek a párhuzamosan zajló orosz-iráni erőviszonyokra Örményországban.
5. A török és orosz érdekek közötti dinamikák átrendeződése szintén kulcsfontosságú lehet a régióban.
6. A jelenlegi események a perzsa, oszmán-török és orosz birodalmak több évszázados hatalmi rivalizálásának újabb fejezete, amely továbbra is alakítja a régió geopolitikai térképét.