Ellenségeinket nem érdeklik a „mindenki számára előnyös megoldások”. Aláírnak szerződéseket és alkukat kötnek, de csak egy bolond hiszi el, hogy a szavuk bármit is ér.
Van egy aprócska kopár sziget Maine partjainál, amelyre az Egyesült Államok és Kanada is igényt tart. Ha Washington és Ottawa le akarná rendezni a Machias Seal-sziget körül, régóta dúló vitát, diplomatákat küldhetnének, hogy üljenek le egy „tárgyalóasztalhoz”, és találjanak ki egy kompromisszumot, vagy egy „mindenki számára előnyös megoldást”.
Így működik a diplomácia a civilizált nemzetek között.
De nem így működik a diplomácia a civilizált nemzetek és az olyan terrorszervezetek között, mint a Hamász, a Hezbollah, a jemeni húszi lázadók vagy pártfogójuk: az Iráni Iszlám Köztársaság.
Nem így működik a diplomácia Oroszország neofasiszta/neoimperialista diktátorával, Vlagyimir Putyinnal vagy Kína kommunista uralkodójával, Hszi Csin-pinggel sem.
A fentiek mind aláírnak szerződéseket és alkukat kötnek, de csak egy bolond hiszi el, hogy a szavuk bármit is ér.
Mondok három példát.
A kínai-brit közös nyilatkozat azt ígérte, hogy az Egyesült Királyság által 1997-ben Pekingnek átadott Hongkong lakói 2047-ig megőrzik szabadságukat. Hszi ezt az ígéretet 2020-ban égbekiáltó módon megszegte.
Az 1994-es Budapesti Memorandumban Oroszország vállalta, hogy „tartózkodik Ukrajna területi integritása vagy politikai függetlensége elleni erőszakkal való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától”. Putyin erői először 2014-ben szállták meg Ukrajnát. 2022. február 24. óta pedig újabb brutális hódító háborút folytat.
A világ leghalálosabb fegyveréről szóló legfontosabb globális szerződésnek számító atomsorompó-szerződés (NPT) eredeti aláírójaként Teherán vállalta, hogy tartózkodik a nukleáris fegyverek megszerzésétől. Ali Hámenei iráni legfelsőbb vezető most közelebb áll, mint valaha ahhoz, hogy atomfegyvereket és olyan rakétákat fejlesszen ki, amelyek képesek azokat a világ bármely pontjára eljuttatni.
Miért olyan nehéz egyeseknek – nem utolsósorban a Fehér Házban és az amerikai külügyminisztériumban dolgozóknak – meglátni a mintát?
George Shultz, Ronald Reagan elnök külügyminisztere megértette, és tömören el is magyarázta:
„A tárgyalás a megadás eufemizmusa, ha a hatalom árnyéka nem vetül a tárgyalóasztalra”.
Más szóval: az amerikai diplomaták mögött olyan katonai és politikai vezetőknek kell állniuk, akiknek megvan a képességük és az akaratuk, hogy komoly lépéseket tegyenek, ha szükségessé válik. Az alternatíva a megbékélés, amit az agresszorok mindig provokatívnak fognak találni.
Alelnöksége idején Teddy Roosevelt is megértette ezt a dinamikát. Azt mondta: a külpolitikai sikerek elérése érdekében az amerikaiaknak
„halkan kell beszélniük, de nagy botot kell hordaniuk”.
Joe Biden amerikai elnök követei közel egy éve tárgyalnak megbízhatatlan közvetítőkön keresztül a Hamásszal és a Hezbollahhal. Az előbbi civil túszokat tart fogva, köztük amerikaiakat. Az utóbbi több amerikait ölt meg, mint bármely más terrorista csoport az al-Kaidán kívül.
Amint az mostanra már nyilvánvalónak kellene lennie, e terrorista csoportok vezetőit nem érdekli a „diplomáciai megoldás”.
Céljuk a népirtás – Izrael megsemmisítése. Ezt világosan, sőt büszkén vallják.
Ennek ellenére Antony Blinken külügyminiszter folyamatosan azt mondja az izraelieknek: „Az előrelépést diplomáciai úton kell elérni.”
Úgy tűnik, elfelejti, hogy a Hezbollahot illetően 2006-ban „diplomáciai megoldást” hoztak tető alá. Ekkor állította le a Hezbollah és Izrael közötti utolsó nagyobb háborút az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701-es határozata. A határozat értelmében Izraelnek fel kellett hagynia a Hezbollah fegyveres felszámolásával, cserébe azért, hogy a Hezbollah kivonja erőit és rakétáit Dél-Libanonból, és mi több, letegye a fegyvert.
A libanoni fegyveres erők és az ENSZ ideiglenes libanoni erői, az UNIFIL, soha nem hajtották végre az 1701-es határozatot. Még csak meg sem próbálták.
Ehelyett, mint a bamba marhák, nézték, ahogy a Hezbollah fegyvert és lőszert, rakétatechnológiát importál Iránból, és azokat libanoni otthonokba, iskolákba, kórházakba és mecsetekbe telepíti.
Október 8-án, egy nappal azután, hogy a Hamász terroristái lerohanták Izraelt a Gázai övezetből, és mielőtt Izrael katonai választ adott volna, a Hezbollah rakétákat kezdett kilőni Izrael északi területeire, falvakat, otthonokat és farmokat pusztítva el, gyerekeket ölve meg, több tízezer izraelit kitelepítve.
Lényegében elérte Izrael területének zsugorodását.
Izrael épp a múlt hónapban vágott vissza keményen, lerombolva a Hezbollah földalatti parancsnoki központját Bejrútban, ahol a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah a főparancsnoksággal találkozott.
Haláluk nagy ünneplést váltott ki Libanonban, Szíriában, Szaúd-Arábiában és más, a Hezbollah és Teherán más bábjai által régóta foglyul ejtett országban. A mainstream média többsége figyelmen kívül hagyta az ujjongó tömegeket, valószínűleg azért, mert ujjongásuk ellentmondott a divatos narratívának, amely Izraelről mint páriáról szól.
Napokkal a csapás után Biden azt mondta, hogy „az a célja, hogy diplomáciai eszközökkel de-eszkalálja a Gázában és Libanonban zajló konfliktusokat”. Tűzszünetre szólított fel, ami természetesen időt adna a Hezbollahnak az átcsoportosításra, újrafegyverkezésre és újjáéledésre.
Néhány nappal korábban Biden utolsó beszédét tartotta az ENSZ-ben, azt állítva, hogy külpolitikája hatalmas siker volt. Ezt még Hunter Biden sem találta hitelesnek.
De még mindig van idő a pályakorrekcióra. ENSZ-beszédében az elnök arra is esküdött, hogy „Irán soha, de soha nem fog atomfegyverhez jutni”. Két évvel ezelőtt is megígérte, hogy „soha nem engedi meg, hogy Irán atomfegyverhez jusson”, és „nemzeti erejének minden elemét beveti, hogy biztosítsa ezt az eredményt”.
Elődei – republikánus és demokrata – is tettek hasonló ígéreteket. Ezt a küldetést mostantól január 20-ig, utódja beiktatásáig teljesítheti.
Micsoda örökséget hagyna hátra!
Micsoda lecke lenne ez Amerika ellenségeinek és barátainak egyaránt! Micsoda beszédet mondhatna!
(A szerző a Foundation for Defense of Democracies alapítója és elnöke, valamint a The Washington Times rovatvezetője. Az eredeti cikk a The Washington Timesban jelent meg.)
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.