Akár a jelenlegi ajatollah-rezsim végét és az iráni proxyk összeomlását is elhozhatná egy izraeli válaszcsapás, amely a perzsa olajexportot venné célba.
Korai történelme során Izrael biztonságát leginkább arab szomszédai fenyegették. Ez számos háborút eredményezett Egyiptommal, Jordániával, Szíriával és Irakkal szemben.
De Jordániát kivéve Izrael arab ellenségei valójában egy sokkal hatalmasabb fenyegetés, a Szovjetunió meghosszabbított kezei voltak.
Az amerikai hatalom közel-keleti kiszorítására Moszkva tankok ezreit és repülőgépek százait szállította Kairónak, Damaszkusznak és Bagdadnak. Szovjet technikusok és kiképzőtisztek ezrei érkeztek, sőt, arab tiszteket is képeztek szovjet akadémiákon – írja véleménycikkében Edward Luttwak.
Ez félelmetes fenyegetést jelentett Izrael túlélése szempontjából az állam megalakulásának első évtizedeiben.
De senki sem gondolt arra a lehetőségre, hogy közvetlenül magát a Szovjetuniót támadja meg. Eltekintve a masszív, megtorló válaszlépés bizonyosságától, egyszerűen nem voltak olyan releváns célpontok, amelyekre Izrael lecsaphatott volna, még ha légierejének sikerült is behatolnia a szovjet légtérbe. Manapság azonban minden másképp van. Az évek óta Izraelt célba vevő síita milíciák, amelyek október 7-e után jelentősen fokozták támadásaikat, teljes egészében Irán által felfegyverzett és irányított csoportok. Ez igaz az egész Közel-Keleten, a libanoni Hezbollahtól a jemeni húszikon át néhány iraki milíciára.
De a Szovjetunióval ellentétben Teherán nem élvez védettséget az izraeli akciókkal szemben.
A döntő sebezhetőséget az iráni gazdaság jelenti, amely a milíciákat fenntartja. Az iraki síita harcosok az ország olajbevételeiből tudnak némi pénzt kicsikarni. A Hezbollah a maga részéről a Sierra Leone-i síita gyémántkereskedők és dél-amerikai csempészek pénzéből kap némi támogatást.
Az évek során azonban a Hezbollah és a térségben máshol hasonszőrűek egyre inkább függővé váltak a Teherántól kapott pénzektől.
Ha tehát elvágják a pénzt, gyorsan elsorvadnak, mert még a legelkötelezettebb támogatóiknak is meg kell kapniuk a fizetésüket, hogy etetni tudják a családjukat.
Ez a leglátványosabban Jemenben érhető tetten, a világ egyik legkevésbé termelékeny országában, ahol a húszik Iránból kapják a havi fizetésüket. De a Hezbollah is egyre jobban függ iráni szövetségesétől, nem utolsósorban azért, mert a reptéri- és vámbevételekből való részesedésük egyre kevesebbet hoz, ahogy Libanon egyre mélyebbre süllyedt a szegénységbe.
Mindez azt jelenti, hogy Irán exportbevételeiből ma már zavarba ejtően sokféle katonai kiadást kell fizetni külföldön, mégpedig nem hazai riálban, hanem amerikai dollárban.
A külföldi szövetségesek fenntartásán túl – kezdve a Hezbollahhal – ki kell fizetni a 125 ezer katonát és külön haditengerészetet számláló Forradalmi Gárda által felhasznált, importból származó alkatrészeket és felszereléseket. Ide tartozik a kínai és észak-koreai rakétaalkatrészek behozatala, valamint a teljes, igen nagy léptékben zajló nukleáris program devizaköltsége.
A gyakorlatban ennek a pénznek a nagy része egyetlen forrásból származik: az olajból.
Igaz, hogy az iráni gazdák pisztáciát és más, exportképes terményeket állítanak elő, és van némi feldolgozóipari export is, még ha Tebriz híres szőnyegei már nem is olyan divatosak.
Mégis, a legutóbbi, 2023-as számítások szerint Irán exportjának 83 százalékát az olaj tette ki.
A maguk részéről az iráni mezőgazdasági és kézműves exportot végző kereskedők általában nem a hazai gazdaságba forgatják vissza a megkeresett devizát, inkább az általuk behozott importra fordítják. Miközben a rezsim propagandája sokat ünnepli, az államilag ellenőrzött ipari export továbbra is csekély.
Más szóval: a dolláráramlás, amely Izrael ellenségeit életben tartja, és amely annyi bajt okozott a nyugati érdekeknek a szíriai sivatagtól a Vörös-tengerig, szinte teljes egészében abból az olajból származik, amelyet a Kharg-sziget exportterminálján, egy 25 kilométerre Irán déli partjaitól lévő földdarabon tartályhajókra rakodnak.
Benjamin Netanjahu az ENSZ-közgyűlésen nemrég elmondott beszédében arra figyelmeztetett, hogy Izrael „hosszú karja” ezeket is elérheti.
Az izraeli első számú légibázistól 1516 kilométerre fekvő sziget sokkal közelebb van, mint a húszik fő olajimport-terminálja a jemeni Hodejdában – amelyet júliusban izraeli repülőgépek pusztítottak el, és a minap ismét megtámadtak.
Irán nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy csökkentse függőségét a khargi termináltól. Nem azért, mert túl közel van Izraelhez, inkább azért, mert túl közel volt Irakhoz – az iráni-iraki háború alatt valóban megtámadták és felgyújtották. Az eredmény az Irán által nemrég megnyitott Jask olajterminál, az Indiai-óceán partjainál, ami sokkal messzebb van Izraeltől, mint Kharg. De az IDF légi tervezői számára ez aligha jelent problémát:
az olaj egy nagyon hosszú csővezetéken keresztül jut el Jaskba, amelyet Izraelhez még a Kharg-szigetnél is közelebbi pontokon lehet megtámadni.
Tekintettel arra, hogy Izrael ezzel könnyen elvághatná a Hezbollah és más ellenségei iráni finanszírozását, miért tartózkodott attól, hogy az ország olajexportját vegye célba? Egy mondatban: „Obama törvénye”. A korábbi elnök által hallgatólagosan nagyon egyértelmű szabályt alkotott, amely megtilt minden izraeli vagy amerikai támadást Irán ellen.
Még akkor is, amikor az iszlám köztársaság amerikai katonákat ölt Irakban és Jemenben, és kitartottjain keresztül folyamatosan támadta Izraelt. Sőt, idén április 13-án Irán már közvetlenül is csapást mért Izraelre. Obama attól rettegve, hogy környezete belenavigálja egy Irán elleni háborúba – ahogyan elődjét rábeszélték az Irak elleni háborúra – az elnök mindenáron történelmi megbékélésre törekedett Iránnal, figyelmen kívül hagyva azt az egyszerű tényt, hogy az Iszlám Köztársaság fanatikus vezetői nem tudnak megbékélni a Nyugattal.
Obama embereivel, akik Biden Fehér Házában is jelen vannak, az USA kitartott az egyoldalú visszafogottság politikája mellett, amelyet Izraelre is rákényszerített.
Még akkor is, amikor az ajatollah rezsimje továbbra is erőszakkal elnyomja a nyugatbarát ellenzéket, amely szenvedélyesen gyűlöli korrupt és pazarló uralmát. Az USA politikája akkor sem változott, amikor Irán továbbra is célba vette az USA szövetségeseit, például Szaúd-Arábiát.
Egy novemberi Harris-győzelem esetén az Obama-csapat továbbra is a Fehér Házban maradna. Ez szűk lehetőséget biztosít csak az Irán elleni izraeli fellépésre. Az biztos, hogy egy hatalmas, 91 millió lakosú ország megtámadása minden körülmények között vakmerő cselekedet lenne Izrael részéről.
De Irán olajbevételeinek megállítása – amelynek hasznát az irániak többsége által gyűlölt elnyomó rezsim nem hajlandó megosztani polgáraival – egészen más kérdés.
Emellett ’79, a sah bukása óta most először van az országban hiperinfláció, Irán városi lakossága egyenesen éhezik, az ország olajexportja elleni támadás akár a rezsim bukásához is vezethet. Természetesen nagyon sok a kiszámíthatatlan tényező egy izraeli akció és egy ilyen szerencsés következmény körül. De ha Irán olajbevételeinek elpusztítása végül mégis az ajatollah-rezsim végét hozná, nem csak Netanjahu ünnepelne.
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep előtt készítette, és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.