Egy első osztályos is érti, amit a Metánál nem tudnak

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A technológiai óriás „független” felügyelőbizottsága úgy döntött, hogy az október 7. óta a palesztinbarát tüntetéseken egyre inkább elfogadottá vált kifejezés, a „Folyótól a tengerig” nem feltétlenül minősül gyűlöletbeszédnek, mert a szlogen – állapították meg – ugyan értelmezhető Izrael elpusztítására való felhívásként, de az egyenlő jogok követeléseként is.

Hónapokig tartó viták és fenntartások után a Meta, amely alatt a Facebook és az Instagram működik, magát függetlennek mondó felügyelőbizottsága,  megállapította, hogy a „folyótól a tengerig” kifejezés nem feltétlenül minősül gyűlöletbeszédnek, és nem tiltják be a használatát a technológiai óriás közösségi hálózatain. A szerdán bejelentett döntés világszerte felháborodást váltott ki zsidó szervezetek körében, akik szerint a szlogen „Izrael elpusztítására való felhívás”.

A „Folyótól a tengerig” (From the river to the sea) elhíresült és palesztin és terrorpárti tüntetéseket igen gyakran használt szlogen második fele „Palesztina szabad lesz” (Palestine shall be free) és arra utal, hogy a Jordán folyótól a Földközi tengerig egy állam kellene működjön, az pedig palesztin. Nyilvánvalóan ez azt jelentené, hogy a rigmust kántálók szerint az ezen a területen fennálló Izrael államnak nem volna helye.

A májusban kezdődött viták során a felügyelőbizottság három olyan esettel foglalkozott, amelyekben szörfösök használták a kifejezést a Facebookon közzétett bejegyzésekben és kommentekben. A tanács, amelynek tagjai szakértők és akadémikusok a világ minden tájáról, megállapította, hogy a posztokban nem találtak erőszakra vagy zsidók vagy izraeliek kirekesztésére való felhívást, ezért azok nem sértették o a Meta szabályait.

A testület határozatában leszögezte, hogy a „Folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz” mondat valóban értelmezhető antiszemitaként és Izrael elpusztítására való felhívásként is,

ugyanakkor „a palesztinokkal való politikai szolidaritás, az egyenlő jogok és a gázai konfliktus befejezésének követelése” szimbólumaként is szolgál.

Ennek megfelelően a Meta nem fogja tudni automatikusan eltávolítani a kifejezést tartalmazó tartalmakat, ha nincs egyértelmű, erőszakra való felbujtásra utaló kontextus.

Sasha Roitman, a Combat Antisemitism Movement (CAM) főigazgatója

„botrányos döntésnek nevezte, amely legitimálja az Izrael Állam elpusztítására való felhívásokat, és helyet ad nekik a közösségi hálózatokon”.

Október 7. óta a „folyótól a tengerig” felszólítás világszerte visszatérő motívummá vált a palesztinbarát tüntetéseken, áprilisban pedig az amerikai képviselőház 377 szavazattal 44 ellenében elfogadott egy határozatot, amely antiszemitaként ítélte el a kifejezés használatát. A képviselőház novemberben megrovásban részesítette Rashida Tlaib palesztin-amerikai demokrata képviselőt többek között a kifejezés használata miatt. Tlaib, a szélsőbaloldali-liberális törvényhozók úgynevezett Osztagának tagja, aki az október 7-i mészárlás után nem ítélte el a Hamászt, azt állította, hogy a jelszó csak a palesztin államra való törekvést fejezi ki.

“Egy első osztályos is érti, amit a Metánál nem tudnak” bejegyzéshez 27 hozzászólás

  1. A "From the river to the sea…" jelszó üldözése / betiltása, újabb példája a beteges, hatalommániás zsidó paranoiának, mely cenzúrázná, eltörölné a velük szemben megnyilvánuló véleménynyílvánítást, amolyan zsdanovi módon üldözve a szólásszabadságot, itt, a 21. szd-ban is.

      • Jogos észrevétel a hiányos földrajzi ismeretekről, de ők egy ügy mellett(!) skandáltak.
        Itt politikáról volt szó, nem geografiáról.

          • Nekem úgy tűnik a sok évtizedes sehova nem vezető egyezkedések után: ott egyetlen megoldás létezik: helyreállítani az 1948 előtti állapotot, államiságot.

          • Nekem úgy tűnik a sok évtizedes sehova nem vezető egyezkedések után: ott egyetlen megoldás létezik: helyreállítani az 1948 előtti állapotot, államiságot.

          • Az " 1948 elotti allapot"-a
            Brit Mandatum volt.
            A modern " nemzetallamok"ra valo felosztas a Kozel-Keleten
            az akkori europai hatalmak
            szerint jutott kifejezesre-
            a Nepszovetseg( az Ensz elodje) altal hozott San-Remo- i egyezmenyben, 1920- ban.
            Ez az egyezmeny jova hagyta egy zsido otthon felallitasat Palesztinaban.
            Emlekeztetoul- ez akkor meg Brit Mandatum volt.
            De kesobb Churchill,a gyarmatugyi miniszter, levagta a zsidoknak igert terulet 2/3 – at( a Jordan folyotol keletre), behozta
            Szaudiabol a Hashemi uralkodokat, es megalapitotta Jordaniat,amelynek lakossaga 80% a " palesztin".
            Tehat mar van- " palesztin"
            allam.
            Gaza- Egyiptom fennhatosaga alatt volt- 1967- ig.
            Az Izraeli egyiptomi bekeszerzodes utan- nem " vettek" vissza.
            Ugyanez tortent Jordaniaval is, amely megszallva tartotta Ciszjordaniat – 1948- 1967- ig.
            Lehet,hogy ok sem " kertek" beloluk.
            Miert? Talan mert a " palesztin" " Fekete Szeptember" csoport megolte Abdallat,Huszein
            kiraly nagyapjat az El-Aksza mecsetben,Kelet-Jeruzsalemben.( Ugyan ezek oltek meg az izraeli sportolokat a Muncheni olimpian
            Meg egy " szereny" megjegyzes_
            Izrael megalapitasa elott es utan- 860.000 zsidot uldoztek ki az arab orszagokbol( pedig Irakban pl. mar 2000 eve eltek),akik mindenuket otthagytak.
            Ennyi volt az Izraelben elo
            arabok letszama kb.ekkor.
            Az ezernyi problemaval,haborukkal kuzdo kis Izrael befogadta
            az " arab zsidokat", fiait.
            22 arab allamban,nincs hely a " palesztinok" nak,esetleg " menekult" taborokban.
            Igaz,mar 4- ik nemzedekuk,azok is, akik mar mas allamok polgarai, meg mindeg " menekult" statuszban vannak.
            Ok az egyeduliek,akik " oroklik" – ( az Ensz- ben) ezt- az idok
            vegtelensegeig.

    • Igor Morte,
      ha lenne egy olyan részem,amelyik titeket,kis tetves nyilasokat sajnál,már holnap reggel kioperáltatnám.

    • Árad belőled mocsok!
      Beteges megszállottsággal követed a zsidókkal kapcsolatos hireket és történéseket! Nap-mint-nap itt vered a nyálad, ezen a zsidó hirportálon és az antiszemita béklyóidban vergődve, egész álló nap folyik belőled a komment-fekália. Nem vagy zsidó, de mégis ide vagy kötözve, méghozzá sokkal-de-sokkal erősebben és szorosabban kötődsz ide mint bármelyik zsidó kommentelelő! Nincs életed, nincs szabadságod és nincs boldogságod, hanem csak kinod van, óriási kinod és szellemi nyomorod. Nincs barátod, nincs családod, nincs gyereked, nincs kedvesed. Az élet szépségeiből semmi sem jutott neked és küldetéstudatos antiszemitaként egyedül csak az éltet, hogy állandóan a zsidókról fantáziálsz és a zsidókkal foglalkozol. Röhejes módon pont azzal a zsidósággal vagy állandó jelleggel elfoglalva, akikhez nincs semmiféle közöd. Azzal a zsidósággal amelynek tagjai jó magasról lesz@rják a gagyibbnál-gagyibb és totálisan érdektelen hozzászólásaidat.

        • Árad belőled a bűz!
          Beteges megszállottsággal követed a zsidókkal kapcsolatos hireket és történéseket! Nap-mint-nap itt vered a nyálad, ezen a zsidó hirportálon és az antiszemita béklyóidban vergődve, egész álló nap folyik belőled a komment-fekália. Nem vagy zsidó, de mégis ide vagy kötözve, méghozzá sokkal-de-sokkal erősebben és szorosabban kötődsz ide mint bármelyik zsidó kommentelelő! Nincs életed, nincs szabadságod és nincs boldogságod, hanem csak kinod van, óriási kinod és szellemi nyomorod. Nincs barátod, nincs családod, nincs gyereked, nincs kedvesed. Az élet szépségeiből semmi sem jutott neked és küldetéstudatos antiszemitaként egyedül csak az éltet, hogy állandóan a zsidókról fantáziálsz és a zsidókkal foglalkozol. Röhejes módon pont azzal a zsidósággal vagy állandó jelleggel elfoglalva, akikhez nincs semmiféle közöd. Azzal a zsidósággal amelynek tagjai jó magasról lesz@rják a gagyibbnál-gagyibb és totálisan érdektelen hozzászólásaidat.

    • Ismerjuk ezeket az " erveleseket".
      Ezzel szemben-
      1) A zsidosag nem csak vallas,
      hanem nep.
      Tehat meg azok is,akik nem vallasosak,de zsido anyatol szulettek,vagy betertek, a nephez tartoznak.
      2) Azok is, akik nem vallasosak,
      unneplik( vagy gyaszoljak) a
      Bibliaban emlitetteket,amelyek
      Izrael tortenelmehez,foldjehez,
      florajahoz kapcsolodnak,es
      nemzetive valtak.

      3) A tobb ezernyi, a vilag altal el/ ismert archeologiai reliqvia
      igazolja, ennek a nepnek az eredetet.
      Nem veletlen,hogy a harc,itt is folyik.
      Egy mecset bovitesenel Kelet-Jeruzselemben- tobb tonna homokot szortak ki.
      3 evig szitaltak a homokot onkentesek nem hiaba.
      Elso es Masodik Szentely korabeli archeologiai reliqviakat talaltak.
      4)A Szentely( Szent haz, Otthon) volt, ahova a NEP zarandokolt az orszag minden
      reszebol- a fuggetlenseg jelkepe.
      Meg ma is jelolnek igy tortenelmi korokat-
      " az elso HAZ ,OTTHON-
      elott vagy- utan.
      5) Mint minden nep, a zsidok
      is folytattak szabadsagharcot/ kat az idegen foglalok ellen-
      a) Hanuka- a makabeusok a gorog
      foglalok ellen- i.e. 167- 160
      b) Felkeles Roma ellen- i.u 70- 73
      c) Bar-Kochba felkeles Roma ellen
      i.u 132- 135, hogy csak az ismerteket emlitsem.
      Errol szolt a Fuggetlensegi Haboru is. 1948- ban,amikor
      Izraelt rogton ( ujra) felallitasa
      utan,5 arab orszag tamadta meg.
      A harcnak,sajnos,meg nincs vege.

      Bocsanat, a " hely valtoztatasert".
      Ez a valasz- MES " olvasni valoja" nak szolt.