Az Eurovíziótól a kiképzőtáborig: Eden Golan is bevonul az IDF-be

Golan, aki ötödik lett a dalversenyen a „Hurricane” című számával, megkapta a behívóját.

Eden Golan, aki Izraelt képviselte a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon, színpadi öltözékét katonai egyenruhára cseréli.

Annak ellenére, hogy az Eurovízió során Izraelt és őt magát is rengeteg támadás érte, a fiatal művész kiváló teljesítményt nyújtott a „Hurricane” című slágerével a megmérettetésen.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Eden Golan később elmondta, hogy álruhát kellett viselnie Malmőben, amikor májusban részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az Instagram-oldalán csütörtökön közzétett bejegyzésében Golan elmondta, hogy a svéd városban zajló Izrael-ellenes tüntetések közepette biztonsági okokból parókát és szemüveget adtak rá, hogy megváltoztassa a külsejét.

„Az a félelem, hogy felismernek az ország miatt, ahonnan származom, amely a részem, és amelyet büszkén képviselek minden nap újra és újra, érthetetlen számomra.

Sajnos visszatértünk azokhoz az időkhöz, amikor egy zsidó és izraeli nőnek el kell bújnia, hogy ne bántsák.

Számomra ez egy olyan pillanat volt, amelyre egész életemben emlékezni fogok. Tudom, hogy a jobb napok is eljönnek. Minden nap imádkozom, hogy eljöjjenek. Soha nem fogjuk elfelejteni, amin keresztülmentünk, de remélem, hogy mindannyian erőt találunk és összefogunk” – tette hozzá.

Eden Golan – Hurricane (LIVE) | Israel 🇮🇱 | Grand Final | Eurovision 2024

Subscribe and 🔔 to Eurovision 👉 https://www.youtube.com/user/eurovision?sub_confirmation=1 ​ Eden Golan from Israel performed ‘Hurricane’ in the Grand Final of Eurovision 2024 in Malmö, Sweden You can learn more about Eden Golan right here: https://eurovision.tv/participant/eden-golan-2024 ~~~ Lyrics ~~~ Writer of my symphony Play with me Look into my eyes and see

Egyedülálló tehetségét várhatóan az IDF-en belül is kamatoztatják, ahol valószínűleg előadóként szolgál majd, bemutatva zenei képességeit katonatársainak a hadsereg kivételes művészeiből álló testületének tagjaként.

A közönség imádta, a zsűri utálta: Izrael az ötödik helyen végzett az Eurovízión

Izrael a közönségszavazáson a második legmagasabb pontszámot kapta, de a zsűri szavazásán csak a 12. helyen végzett.

Nehezen viselte az ír boszorkány, hogy Eden Golan mögött végzett az Eurovízión

Nem türtőztette magát az Izrael-gyűlölő, magát nem binárisként identifikáló Bambie Thug.